2023. október 4. szerdaFerenc
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Felnövés, előrehozott változat. Színház kamaszokkal, kamaszokról, kamaszokért a KÁMSZ-ban

Kovács Bea Kovács Bea 2019. május 21. 10:03, utolsó frissítés: 11:20

A Concord Floral mai színházi nyelven mutat emberi képet arról, hogy kik a digitálisba született fiatalok, és saját előítéleteinkre is rávilágít.


A mindenkori „bezzeg a mai fiatalok” mai fiataljai azok a fiatalok, akiknek életét már gyerekkoruk óta végigköveti az internet. Míg az én generációm emlékszik még az internetkávézók fizetős rendszerére, ahol félórát és órát is lehetett vásárolni (bár a mIRC seperc alatt beszippantotta az időt), azok a tinédzserek, akik talán kisgyerek koruk óta okos vagy félokos telefonokkal a kezükben nőnek fel, teljesen más viszonyban állnak a technikával, az internettel, és ennélfogva a világgal is. Digitális bennszülötteknek szoktuk nevezni azt a generációt, akik otthonosan mozognak a legkülönfélébb digitális technológiák világában, és javarészt 1995 után születtek. Ebben a megnevezésben van valamiféle sorsszerűség és végzetesség is: mintha nem is lenne menekülésre való esélye fiatalok ezreinek, hogy a digitálison túli világban is boldoguljanak.

Mit kezdhet hát a színház, az egyik – ha nem – a legfizikaibb művészet, a digitalizáció generációs problémájával? Hogyan tematizálhatja a valóságból való kivonulást és a virtuális térhódítását úgy, hogy ne közhelyeket rebegjen? A kolozsvári színházban bemutatott Concord Floral mai színházi nyelven mutat emberi képet arról, hogy kik a digitálisba született fiatalok, milyen nehézségeik és örömeik lehetnek, és saját előítéleteinkre is rávilágít.

Fotók: Biró IstvánFotók: Biró István


Sinkó Ferenc színművész több alkalommal is kipróbálta már magát rendezőként, de amint azt az előadás sajtótájékoztatóján elmondta, először dolgozik drámai nyersanyaggal. Jordan Tannahill kanadai szerző, művész drámája László Noémi fordításában azonban annyira töredékes, finom és lírai szöveget kínál fel az alkotóknak, hogy nem érezni az alapanyaghoz való kötődés kényszerének feszültségét. A Concord Floral eredetileg Kanadában játszódik, de Tannahill szövege a kolozsvári színpadon is képes úgy hatni, mintha épp most, épp itt zajlanának a mozaikszerűen megvillanó események (dramaturg: Sipos Krisztina).

Az üvegház, ahová a bizonyos kilencedik osztály sok más fiatal társaságában eljár bulizni, drogozni, szexelni, inni és cigizni, illetve beszélgetni, barátkozni, talán szerelembe esni, nem feltétlenül egy reális tér: Gábor Zsófia egyszerű üvegdíszlete csak jelzi, hogy ebben a bizonyos, szinte mágikus és cseppet félelmetes térben sok minden történhet, és nem csak jó dolgok. Annyit tudunk meg, hogy a hely hatalmas, tágas, szilánkos, bozótos, állatok és madarak járják-lakják, csikkek, óvszerek, eldobott üvegek lepik el a talajt – mindezt csak szavakból. A Concord Floral ugyanis olyan előadás, ami nem akar mindent megmutatni a színpadon, hanem hagyja, hogy működésbe hozzuk képzelőerőnket. A légies köznyelvi szövegből és Iszlai József vészjósló, modern, éteri zenéjéből, valamint glitch-szerű, a kilencvenes évek videójátékaira emlékeztető, háttérként funkcionáló klipjeiből tudunk összeollózni egy hangulatképet arról, hogy milyen is lehet a Concord Floral.

A színen tizennégy kamasz testesíti meg a generációs életérzést, ami sokkal élesebb, közvetlenebb, szexuálisabb és digitálisabb, mint ami tíz-tizenkét éve volt. A főbb drámai szál Rosa és Nearly között bontakozik ki, akik megtalálnak egy vöröspólós lányt (vagy fiút?) egyik üvegházas kalandozásuk során. Töredékekből, apró darabkákból ismerjük meg Bobbie történetét is, aki tehetséges gyerekként az otthoni nevelés után, kiharcolva magának a közösséghez tartozás lehetőségét, csatlakozott az osztályhoz.



De Tannahill polifón drámájában szót kap egy harcviselt kanapé, maga az üvegház, egy róka és egy seregélysármány is, így a színpadi univerzum kamaszainak emberi realitásán túl a nonhumán élőlények és tárgyak is feljogosulnak arra, hogy elmondják, kik ők és milyen perspektívából látják a történéseket. A néző apránként, jelenetről jelentre fűzi fel saját Concord-tablóját, amin ezek a farmeres, mintás pólós, generációsan uniformizált kamaszok (jelmez: Gábor Zsófia) ide-oda mozognak.

Sinkó Ferenc vezetése alatt a 9-11. osztályos diákok pontosan, figyelmesen és végtelenül természetesen dolgoznak, fesztelenek, görcsök nélkül mondják el karaktereik mondatait a maszturbálásról, füvezésről, kiközösítésről, iskolai zaklatásról, halálról és egyéb témákról, melyeknek valósága felett a mindenkori szülők igyekeznek szemet hunyni.

A színpadon nincsenek felnőttek, se felnőtt színészek, a hiányuk hangosabb, ütősebb, mint a jelenlétük. Szó esik haldokló anyáról, apáról, aki szerint gyermeke rossz mag, és olyan szülőkről is, akik tiltásokban, meg nem értésben és a kommunikációra való képtelenségükben jelennek meg – egy-egy mondat, félmondat erejéig. A Concord Floral nem ad téves illúziókat arról, hogy mennyire felhőtlen a kamaszok és szüleik között a kommunikáció, ahogy azt sem palástolja, hogy azzal, hogy a szülők úgy tesznek, mintha nem vennék észre a telefonfüggőség és egyéb addikciók korai jelenlétét, többet ártanak, mintha szembenéznének gyermekiek korosztályának alapvető problémáival.



Sinkó színpadán remek tömegjelenetek vannak, amelyeknek harmóniája és finom összhangja emberi mivoltukban szerethetőnek, félreértettségükben magányosnak mutatja meg a kamaszokat, és megvillantja azt a veszélyt is, amit az izoláció von magával. Egy adott ponton például az elsötétült színpadon a nagy, színes puffpárnákon mobilozó fiatalok képernyővalósága jelenik meg. Bár rutinszerűségében meghitt ez a jelenet, a komfortot kibillenti a szívtipró Just Joey monológja: a fiú arról beszél, hogy rengeteg lájkot kap, egy társkereső appon egy csomó férfi válaszol üzeneteire és hogy találkát akar megbeszélni valakivel, akiről kiderül, hogy egyik iskolatársának az apja. Joey tapasztalatlan, de kíváncsi, tinédzserként épp csak ismerkedik szexualitásával, feszegeti határait, és bár a történet nem lesz teljesen kibontva, sejthetjük, hogy a kiskorú srác a tűzzel játszik.

A Concord Floral mindössze egy órát ölel fel, mégis annyira gazdag és telített, hogy látszólagos könnyed stílusa ellenére is képes feltölteni a nézőt, de mielőtt ezt tenné, kedvesen arra kényszerít, hogy levetkőzzük az előítéleteinket. Bevallom, én egy kicsit félek az utánam következő generációtól – sokkal dinamikusabbak, rugalmasabbak, és könnyebben vállalják fel önmagukat. Pár ismerőst leszámítva nem ismerek olyan kamaszokat, akik a Concord Floral korosztályába tartoznak – kételkedem magamban (és bennük is), hogy meg tudnám találni az érdembeli közös hangot.

Ezt az előítéletet, ami inkább az ismeretlennel szembeni fenntartásokon, mintsem a valós tapasztalatokon alapszik, apránként, jelenetről jelenetre bontotta le bennem az előadás: eszembe jutottak kamaszéveim, a tinédzserkori szorongás, a késztetés, hogy lázadjak és hogy minél élesebben meghatározzam azt, aki vagyok vagy lenni szeretnék. Felismertem magam egy-egy mondatfoszlányban, aztán hirtelen beugrott, hogy mitől merőben más az egykori tizenhat éves énem az előttem levő, színpadi énektől: míg líceumban én egy igen kicsi mobiltelefonon egy puszta sms megírásához is hosszasan nyomkodtam a számokat, ők villámgyorsan görgetik végig képek, arcok, életek százait; én az internet kávézóban Félszigetes sörtalálkákat beszéltem meg, ők talán sokkal könnyebben eljutnak a szexualitás kérdéséhez egy esti klikk által is; és bár engem is bevonzott az internet, hosszú éveket felölelő analóg emlékeim vannak, amiket nem törölhet ki semmi.

Bár Sinkó színpadán van tánc, ölelkezés, buli és szórakozás, a Concord Floral hangulata inkább borús és melankolikus, mint derűs. Megtudjuk, hogy az üvegház helyére multiplexes plázát készül építeni a városvezetőség, aminek következtében nemcsak a legendás találkozóhely, hanem a flóra-fauna is örökre elpusztulna. Ezek a fiatalok mintha igen hamar belekóstolnának az élet árnyékosabb oldalába is, sürgeti őket a világ, a felnövés. Nem tudjuk, hogy mivé válik a Concord és a kilencedikes közössége, de azt érezzük, hogy amennyiben a természetes térbe is beavatkozik a modernizáció, ezeknek a fiataloknak az életében egy fejezet végleg lezárul. Felnövés, előrehozott változat.



A repetoárszínházakat gyakran éri az a vád, hogy a személyiségfejlődés fontos szakaszában lévő tinédzsereket semmiképp nem tudják bevonni, mert előadásaik főként felnőtteknek szólnak. A Concord Floral olyan produkcióval gazdagítja mind a kolozsvári, mind az erdélyi színházi szcéna palettáját, amit érdemes lenne minél többször játszani, pedagógusokkal, szülőkkel és középiskolás diákokkal megvitatni. Mivel fiatalok játszanak benne, akik még mind iskolások, felléphetnek logisztikai gátak, de bízunk benne, hogy sokan megnézik és megértik majd, hogy miért élő, miért valós, és milyen veszélyeket rejt a Concord Floral.

Nyitókép és fotók: Biró István

Jordan Tannahill: Concord Floral
Fordította: László Noémi; Rendező: Sinkó Ferenc.
Játsszák: Albert Eszter, Balon-Ruff Andor, Dimény Kristóf, Geréb Csenge Ráhel, Jenei Deborah, Kerekes Ákos, Nițu-Mányoki Dániel, Rázmán Orsolya, Rus Bernadette, Sárosi Áron, Szabó Márk, Szőllősi Eszter, Török Boglárka, Turós Ágnes.
Díszlet- és jelmeztervező: Gábor Zsófia; Dramaturg: Sipos Krisztina; Zene és videó: Iszlai József; Ügyelő: Böjthe Pál.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS