2020. október 21. szerdaOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Demokratizálni a Kriterion-történetet. Az 50 éves „nemzetiségi megaintézmény”-re voltunk kíváncsiak

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2020. február 07. 15:55, utolsó frissítés: 2020. február 08. 11:22

Hogyan lehetett sikertörténet a nemzetiségi könyvkiadó a diktatúra éveiben? Mit jelentett a szerkesztőség munkája a többi nemzeti kisebbségnek? Mit jelenthet a női szempont? Bartha Katalin Ágnessel beszélgettünk.


A Kriterion Könyvkiadót 1969 decemberében alapítják meg, 1970 januárjától működik. Az emblematikus kiadó 50. születésnapja apropóján megkerestük Bartha Katalin Ágnes irodalom- és színháztörténészt, aki a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet támogatásával kutatást végzett a Kriterion első húsz évéről, amelynek alapja egy interjúsorozat a kiadó egykori munkatársaival. Az elkészült munka az idén jelenik meg Egy nemzetiségi könyvkiadó a diktatúra évtizedeiben (1969-1989.) Beszélgetések a kiadó munkatársaival címmel a Polis és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kiadásában.

Az irodalomtörténésszel a szerkesztőség(ek) működésének sajátosságairól, a kiadó jelentőségéről és a totalitarista rendszerben való tevékenységének lehetőségeiről is beszélgettünk.

Beszéljünk egy kicsit a Kriterion létrejöttéről, koncepciójáról.

- A Kriterion kiadó már létrehozása pillanatában egy sokoldalú könyvkiadóként volt meghatározva, amelyet a román fél politikai, gazdasági, és társadalmi hatalma legitimizált. Az 1969 decemberében a Hivatalos Közlönyben megjelent határozat tisztázta a feladatkörét. Eszerint olyan könyvkiadói tevékenységről van szó, ami az „együttélő nemzetiségek” (naţionalităţile conlocuitoare) köréből érkező kortárs, klasszikus, szépirodalmi művek, különböző nyelvekből fordított művek kiadását, emellett a korabeli terminológia szerint „általános műveltségi”, tudományos, műszaki, művészeti művek megjelentetésének feladatát is tartalmazta.


Gyakorlatilag ezzel a minisztertanácsi határozattal egy lehetőség teremtődött meg, nyitva hagyva, hogy ténylegesen mivé is váljék a Kriterion. A kiadó munkatársainak, szerzőgárdájának és az olvasóinak köszönhetően jött létre aztán az, amit ma Kriterion-korszakként ismerünk.

A közbeszédben ma leginkább a legismertebb romániai magyar kiadóként van jelen. Mi volt valójában ez az intézmény?

- Az 1969 végén, 1970 elején alapított új intézmények sorába tartozott a Kriterion is, mint A Hét hetilap, a Román Televízió magyar nyelvű adása, amelynek előzményeként a ’68-as csehszlovákiai események, 1968. június 28-án a Ceauşescu és a magyar értelmiségiek találkozója említhető, amikor is az RKP a széles rétegek jóindulatáért és a 68-ban kulcsszerepet játszó értelmiségi réteg megnyeréséért tett lépéseket. Innen nézve egyértelműen a magyar kisebbségnek tett engedményeknek a része volt, egyfajta kirakatvállalkozás – kedvezőbb színben akarta az állam feltüntetni a romániai kisebbségi helyzetet, mint amilyen valójában volt.

Viszont a Kriterionból egy „nemzetiségi megaintézmény” lett, ahogy Egyed Péter nevezte. Az interjúkban az egyes elbeszélők narratívájából, a különböző perspektívákból körvonalazódik ennek „lényege”: a kiadó igazgatójának koncepciójában egy olyan komplex kiadói tevékenység állt, amely a szellemi élet szinte minden aspektusát lefedve képviselt egy kulturális vonalat, ami a gyakorlatban magas színvonalú könyvkiadásban valósul meg.

Ehhez a vállaláshoz több pótlólagos funkció is társult. Hiszen felvállalták a nem létező szakfolyóiratok burkolt változatainak a kiadását sorozatok formájában, mint például a Művelődéstörténeti tanulmányok, a Népismereti dolgozatok, Zenetudományi írások, Változó valóság sorozatok kiadását. Ugyanakkor az is hozzátartozik a történet megértéséhez, hogy a Kriterion monopolhelyzetbe kerül. Az említett 1969-es határozat szerint más kiadóknak is feladata volt nemzetiségű nyelvű könyvek kiadása, de ez lassan visszaszorult, több kiadó lemondott a magyar és német nyelvű kiadványokról (a Dacia kiadó kivételével), és fokozatosan ezeket is átveszi a Kriterion.

Az is fontos, hogy van egy rendkívül művelt, karizmatikus vezető, Domokos Géza, akinek kiváló vitatkozó és érvelő képessége van, rendkívül inventíven használja a korabeli retorikát, erőteljes kultúrpolitikusi vénája van. Az intézményvezető, amikor különböző alkalmakkor, író-olvasó találkozón például, találkozik az emberekkel, akkor elbeszélget velük, és nyilván nemcsak a könyvekről, hanem sok mindenről, meghallgatja az őket. Így végül egy nemzetiségi vezetői szerepben találja magát, akihez panaszokkal fordulnak és aki Bukarestben próbál mindenféle ügyes-bajos dolgokat kijárni, megoldani.

A kiadó történetének ezt a periódusát egyszerűsítve két jól elválasztható korszakra lehet bontani, az 1970-es és a 1980-as évekre. Egy fejlődéstörténeti sémában leírva ez egy visszafejlődési mintát mutat, ahol az első korszak egy nagyon gazdag, komplex kiadói tevékenységet jelent, amelyben sok minden kibontakozik. Ezzel a sokoldalúsággal szemben a következő évtizedben a hatalom erőteljesen visszaszorít sok mindent, különösen 84 után, amikor a „Dulea-bizottságnak” (Mihai Dulea, a művelődési minisztérium élén álló pártmegbízott, aki a kiadó ellen vizsgálatsorozatot vezet) az a tulajdonképpeni célja, hogy teljesen megszüntesse ezt az intézményt.

A Kriterion bukaresti szerkesztősége, 1979, azonosítatlan fotós felvétele. Forás: Domokos Géza Egyesület / Facebook. A Kriterion bukaresti szerkesztősége, 1979, azonosítatlan fotós felvétele. Forás: Domokos Géza Egyesület / Facebook.


Az interjúkötet miben járulhat hozzá ennek a képnek az árnyalásához?

- A 17 emberrel készített interjú anyagai demokratizálják és árnyalják a kiadó történetét. Azaz nem az intézetigazgató, Domokos Géza perspektívája érvényesül, nem különféle dokumentumokból rajzolódik ki egy kép, hanem sokféle, sokoldalú, személyes, szubjektív vonatkozásból válik láthatóvá az intézmény belső működése. Így sok olyan lényeges elem jön szóba, ami kevésbé volt tematizálva.

Például az említett fejlődési sémára visszatérve, miszerint a 70-es évek egy ilyen sikeres kibontakozás, tovább árnyalható. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Szabédi Emlékházban alaposan megnézhettem Domokos Géza irattárát, ennek a Kriterionra vonatkozó anyaga is egy másfajta szempontot, perspektívát kínál. Kiderül ugyanis, hogy a 70-es években is voltak gondok, papírtakarékosság címen példányszámokat akartak levágni, vagy már 1973-ban le akarták állítani a Horizont sorozatot.

Tehát a hetvenes években születő eredmények sem jöttek létre egy támogató közegben; minden eredményt, úgymond ki kellett alkudni. A különbség annyi, hogy ezt az elején jobban tudta érvényesíteni a Kriterion, a 80-as években kevésbé. Aztán 1984 után már nemcsak letiltottak dolgokat, hanem bele is írtak a tervekbe, ekkor már politikai propaganda-anyagokat is ki kellett adjanak. Ezeket külső munkával oldották meg. Gyakorlatilag amikor a Román Kommunista Párt ideológiai és propaganda osztálya és a transzmissziós szerv, a Kiadói Főigazgatóság, a Szocialista Nevelési és Művelődési Tanács szembesül azzal, hogy az ő hivatalos, ám restriktív politikájával szemben a Kriterion valójában egy egészen másfajta kultúrpolitikát működtett, akkor elkezdődik a masszív ellehetetlenítése, szétszedése.

Gyakran elhangzik, hogy a kiadó sikerének egyik aspektusa az, hogy szolidaritásban a többi nemzetiségi kisebbségekkel, érvényesítettek egyféle autonómiát. Mit jelent ebből a szempontból a többnyelvűség? Mi mást takar még a sokoldalúság?

- A Kriterion kilenc nyelven adott ki könyveket. Mint említettem, már indulásakor benne van a többnyelvűség elgondolása, hiszen nem magyarként, hanem a nemzeti kisebbségek kiadójaként jön létre. Viszont azt nem gondolta a hatalom, hogy egy programatikus soknyelvűséghez kapcsolódó, identitásképző tényezővé válik a kiadó. Mint ahogy arra sem gondoltak, hogy Magyarország határain kívül a legnagyobb magyar nyelvű kiadó lesz, és ugyanez elmondható a német nyelvű kiadásokra is, hiszen a német nyelvterületen kívül a legjelentősebb német nyelven is publikáló kiadóvá válik.

A magyar és a német mellett a kiadóban megjelennek a jiddis, szerb, szlovák, ukrán, aztán a tatár-török, lipován művek. Ezzel kapcsolatban elmondják az interjúalanyok, hogy a nyelvi paletta fokozatos bővítése miatt az irányítószervek haragját vonja magára az intézmény. Hiszen folyamatosan újabb és újabb nemzetiségeket „fedez fel”, szemben az RKP ideológiájával amiben vannak az „együttlakó nemzetiségek”, mint a magyarok és a németek. Ezt a kettőt még Ceaușescu is megemlíti, de ennél többről szó sincs, szó sem lehetne.

Novák Zoltán Csaba erre vonatkozó kutatásai megerősítik, hogy a RKP már 1965-től tervezi a kisebbségek homogenizálását, előbb a kisebbeket, aztán fokozatosan a nagyobbakat is. Ez egy tiszta, átlátható, hosszútávú terv volt, aminek célja az etnikai kisebbségek felszámolása. Ebben a kontextusban a Kriterion nagyon szembement velük, mikor kiadja a török, tatár, szerb, ukrán, lipován stb. kiadványokat.

Másrészt a kiadó egy nagyon erős hagyományra támaszkodhat, ami a magyar és a német nyelvű könyvkiadást illeti. Hiszen amikor 69-ben megalapítják, az egy átszervezési folyamat része volt. Olyan az Irodalmi Kiadótól örökölt sorozatokra, kész tervekre tudott támaszkodni, mint a Horizont, Magyar Klasszikusok, Romániai Magyar Írók, Téka, amit a Kriterion átvesz. De az irodalmi, művelődéstörténeti munkák mellett korszerű természettudományi, társadalomtudományi informálást is felvállalt, kisszótárak, lexikonok jelentetek meg a jól kitalált sorozatokban.

Ha a kiadó soknyelvűségét tekintjük, akkor a kiadott művek arányaiból a nemzetiségek romániai aránya, könyvhöz való viszonya, hagyománya is jelzésértékű. A kiadóban fontos volt, hogy amit valamelyik nyelven kiadtak, az nem a többi rovására ment, hanem ezek arányosan kiegészítették egymást, kialakultak azok az arányok, amiket egy-egy nyelv esetében le lehetett fedni. Annál többet nem is igen tudtak volna, mert ott nem volt annyi szerző, talán olvasó se. Például magyar cím 1987 jelenik meg, németből 623, szerb-horvátból 206, ukrán 154, román 151, jiddis 53, török-tatár 7 és így tovább.

1983-ban Konstancán bemutatnak egy török-tatár gyűjteményes kötet. Ezzel kapcsolatban Domokos Géza szekusdossziéiból kiderül, hogy az államhatalom mennyire odafigyelt a török-tatár viszonyokra is. A lehallgatások és jelentések tükrében szépen látszik, hogy ott milyen volt a hangulat, hogy a tatárok szekerekkel jöttek be vidékről Konstancára, mert az ő nyelvükön jelent meg könyv, vagy hogy 5-6 példányban veszik a Naszreddin hodzsa tréfás történetei c. kötetet. Vagy olyan szubtilis dolgok is feljegyzésre kerültek, hogy a török szerzők török szavakat kevernek a tatár nyelvjárásba és ez nem tetszik a dobrudzsai tatároknak.

Ennyiből is látszik, hogy a kis etnikai-nemzetiségi közösségekben óriási jelentősége volt a Kriterionnak, hiszen az 50-es években megszüntették a tatár iskolákat (ahogy felszámolták a jiddis, a bolgár nyelvű oktatást is). Vagy amikor Medzsidiában bemutatnak egy török folklórgyűjteményt, a Bülbül sesit [A fülemüle hangja], akkor egyik interjúalanyom, Elena Diatcu, aki a kisebb nemzetiségek kiadványaival foglalkozott, megemlíti, hogy az összegyűlt törökök nem mernek az anyanyelvükön megszólalni: zajlik a könyvbemutató, és Domokos feláll, és biztatja a törököket, hogy merjenek megszólalni, hogy merjék használni az anyanyelvüket. Ezek fantasztikus eredményei a kiadó szellemi műhelyének. Ehhez hasonlóan egyedi eset a jiddis nyelvű könyvkiadás is, amit mellesleg a rabbi nem is támogatott, ő a héber nyelvűt pártfogolt volna. A magyar mellett ezek nagyon fontos eredményei a kiadónak, amit ebben a 20 évben meg tudtak valósítani az akkori körülmények között, folyamatos ellenszélben.

Ebből a szempontból – nemzeti kisebbségek – mit lehet elmondani a szerkesztőség arányáról?

- A bukaresti szerkesztőség mellett létezett egy kolozsvári fiókszerkesztőség, Dávid Gyula vezetésével, ami kimondottan magyar könyvekkel foglalkozott. Bukarestben a magyar szerkesztők mellett volt egy szláv szerkesztőség, szerb és ukrán szerkesztővel. A '70-es években komoly német szerkesztőség működött, a kiadó aligazgatója, Hedi Hauser, német nemzetiségű volt. Ekkor nagyobb számban jelentek meg német könyvek, de aztán a nyolcvanas években megfogyatkozott a szerzői gárda, emigráltak a német szerkesztők is, elfogytak az olvasók, – mára már ez a németség eltűnt, ismert történet.

Csoportkép a 2015-ös Kriterion találkozón. Balról jobbra: Ülő sor: Bartha Katalin-Ágnes, Kacsó Judit, Bálint Lajos, Steva Lepojev, Panait-Komán Rozália és Diatcu-Schmidt Helén. Álló sor: H. Szabó Gyula, Molnár Gusztáv, Mező Piroska, Dávid Gyula, Domokos Péter és Szabó Zsolt. Gáspár Antónia-Kamilla felvétele.Csoportkép a 2015-ös Kriterion találkozón. Balról jobbra: Ülő sor: Bartha Katalin-Ágnes, Kacsó Judit, Bálint Lajos, Steva Lepojev, Panait-Komán Rozália és Diatcu-Schmidt Helén. Álló sor: H. Szabó Gyula, Molnár Gusztáv, Mező Piroska, Dávid Gyula, Domokos Péter és Szabó Zsolt. Gáspár Antónia-Kamilla felvétele.


Hogyan működött a szerkesztőség?

- Nagyon izgalmas kérdés, hogy hogyan működtek a szerkesztőségi műhelyek, milyen kapcsolat volt a kolozsvári és bukaresti szerkesztőség között, milyenek voltak a viszonyok a munkatársak között, milyen kapcsolat fűződött az írókhoz.

Gyakorlatilag a szerkesztőségen belül mindenkinek megvolt a maga viszonylag jól körülhatárolt feladatköre. Például Szilágyi N. Sándor a nyelvészeti könyvek szerkesztését vállalta (de nem csak), illetve természetesen az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárnak volt szerkesztője. A Szótörténeti Tár önmagában egy hatalmas vállalkozás volt, elképesztő dolog, hogy egy kisebbség megcsinálta, hiszen ilyesmi a többségieknek sem volt. Lényegében Szabó T. Attila, Szilágyi N. Sándor szerkesztői munkájával egy akadémiai csoport feladatát végezték el.(Szerk. megj.: a szótörténeti tár készítésének munkájáról itt írtunk.)

De ugyanúgy más szerkesztők is elmondják, hogy a maguk munkaterületén hogyan zajlott a kapcsolattartás a szerzőkkel, milyen viszonyban voltak velük. Nagyon fontos elem, a cenzúrával, öncenzúrával kapcsolatos aspektus, a könyvben ez is sokszor felmerül.

Amit még nagyon fontosnak tartok és egy további kutatás tárgya lehetne, az annak a kérdése, hogy egy adott kézirat hogyan válik könyvvé. Ebből derülne ki igazán, hogy milyen szinten, mennyire vették komolyan a szerkesztést, milyen komoly munkát fektettek bele egy könyvbe a szerkesztők. Ez szépen kirajzolódik egy szerzői verzió és egy szerkesztői verzió összehasonlításából, amelyek között jelentős változás volt. Mert nem egy könyvgyártó műhelyről beszélünk, hanem egy korszerű, professzionális, szellemi műhelyről, komoly hivatástudattal bíró szerkesztői gárdáról, ahol minden alárendelődik annak, hogy színvonalas könyveket csináljanak.

Milyen volt a szerkesztőségek önképe?

- Megjelenik annak a tudata, hogy egy szimbolikus, de erős hatalom van a kezükben, hiszen a kisebbségi könyvkiadást illetően szinte monopolhelyzetben voltak. Ők dönthettek – persze, egy bizonyos szintig – hogy mi jelenhet meg és mi nem, ez egy nagyon komoly felelősséggel járt, de számos problémát is maga után vont.

Emellett – és ennek többen is hangot adnak – a Kriterion műhelye egyféle sziget is volt, valami belső biztonságot, másságot jelentett. A bukarestiek azt mondták el, hogy ott egyféle erdélyi-bánsági mentalitás uralkodott, nem a "bukarestiség", s ebben az értelemben a demokrácia iskolája volt: élőek voltak a sokféle nemzetiségek közötti egymásra hatások, interferenciák. Részben a kölcsönös fordításoknak is köszönhetően, ami az adott időszakban nagyon szépen működött, és számszerűen is kiemelkedő minőségi fordítások születtek. A Kriterionban, ebben a szigetlétben, a „családias hangulatban” a munkatársak úgy érezték, egyféle védettséget élveztek a hatalmi korlátozások, kiszámíthatatlan cenzurális viszonyok ellenére, ennek garanciáját Domokosban látták. Mindegyik elbeszélő kiemeli a Kriterion kiadóbeli jó hangulatot, egyfajta lezserséget, a szabad kimondás lehetőségét, a félelem hiányát, a kisded örömöket, az ünneplés módjait.

A kiadónak a nemzetközi láthatósága részben az erdélyi vonatkozású magyar könyvekre vonatkozott, hiszen a külhoni magyarok óriási érdeklődést mutattak és komoly megrendeléseik voltak. A hetvenes évek elején a kontinenseken átívelő exporttevékenysége Steva Lepoiev és Bálint Lajos elmondása szerint országszerte a kiadók közt a legnagyobb volt, komoly valutát termeltek, de természetesen ezt a tevékenységüket is letiltották. Ugyanakkor nagyon nem volt mindegy, hogy melyik román szerzőt fordítják le németre, magyarra vagy melyik magyar szerzőt románra, németre, mert ebben egy nagyon erős nemzetközi megmutatkozási lehetőség is rejlett.

A kolozsvári szerkesztőség munkatársai Botár Emmával, a főszerkesztő nyugalomba vonulása alkalmával, 1988. 
<br />
A kolozsvári szerkesztőség munkatársai Botár Emmával, a főszerkesztő nyugalomba vonulása alkalmával, 1988.


Ma is erősen él egy sztereotípia, ami szerint az irodalom, a könyv, a kultúra – a kutatás – a férfi szerephez kapcsolódik, így sok szerkesztőségekben ma is kevesebb a nő, mint a férfi. A Kriterion kapcsán is legtöbbször férfiak nevei hangzanak el. Pedig voltak ott nők is, és nem is kevesen: megemlítetted Hedi Hausert, aki aligazgató volt, vagy ott volt Botár Emma, aki a magyar osztály megbízott főszerkesztője volt egy ideig.

- Fontos ez a kérdés, és azt gondolom, az interjúkötetnek nagyon fontos szólama lehet, hogy itt végre megszólalhatnak a nők is, legyenek szerkesztők, vagy más, egykori munkatársak – mert nemcsak szerkesztőkkel beszélgettem, hanem korrektorral, titkárral stb. A társadalmi nemi egyenlőtlenség kérdését ez egy új megközelítésbe helyezheti, hiszen nem kizárólag férfi pozícióból lesz elmondva a történet, hanem van egy erőteljes női szempont is.

Igen, van egy aligazgatónő a férfi mellett, és ez lehet a korabeli emancipatorikus elképzelésnek a gyakorlatba ültetése is, de természetesen másról is szól. Hiszen Hedi Hauser szerepe ennél komplexebb, nem egy kirakat, hogy nő is legyen a szerkesztőség élén. Egyrészt fontos, hogy német nemzetiségű, de emellett a Központi Bizottságnak a rendes tagja is – nem úgy mint Domokos Géza, aki csak póttag volt, az is csak 84-ig, utána már nem választották vissza. Ez sokat nyomott a latban, és nem mellesleg Elena Ceaușescu fordítója is.

Botár Emma, a megbízott főszerkesztő sajnos a 80-as évek derekán meghalt, neki nagyon fontos szerepe volt a kiadó életében, őt többen említik, természetesen elismerően. Ebből a szempontból előjönnek olyan tipikus kérdések, problematikák is, amit „női szerephez” köthetünk, mint a penzum teljesítése mellett gyermeknevelés és háztartás vitele, meg az öltözködés kérdése is, vagy a szabadidő eltöltésének a módja – nyilván ezekről is kérdeztem mindenkit, férfit, nőt egyaránt. És természetesen vannak vonatkozások, amiket a nők és a férfiak eltérően látnak. Női szempontból másmilyennek látszik az írókkal, szerzőkkel való kapcsolattartás, mint ahogy a műhely belső életére is más fényből kapunk megvilágítást.

Ezzel kapcsolatosan mondok egy egyszerű példát – ami emellett még sok mindenről szól – de „lényeges részletkérdés”, ahogy Dávid Gyula mondaná. Volt a kolozsvári szerkesztőségben egy Máthé Erzsébet nevű kifutó, a „Máthé néni”, aki sok helyzetben segítette a kiadót. Mező Piroska, a szerkesztőség korrektora meséli el, hogy amikor a kiadó igazgatója, Domokos meglátogatja a kolozsvári szerkesztőséget, akkor minden nőnek hoz virágot. És először sosem a rangidősöknek kínálta a virágot, hanem mindig Máté Erzsébetnek. Ez a történet rámutat Domokos Géza mélységes demokratizmusára, ami így, ilyen apróságokban is megnyilvánult a kiadó életében, ennyire komolyan veszi az egyenlőséget. Mindenkit megtisztelt, mindenkire figyelt. És ezt a „lényeges részletkérdést” Mező Piroska mondja el, nem a férfiak, és így megláthatunk olyan vonatkozásokat, amelyek egyébként kimaradnának.

Kolozsvári Kriterion szerkesztőség Dávid Gyula 60. születésnapján, 1988. Balról: Egyed Péter, Dávid Gyula és felesége, Dávid Katalin, Nagy Enikő, háttérben Domokos Géza és Debreczeni Ágnes.Kolozsvári Kriterion szerkesztőség Dávid Gyula 60. születésnapján, 1988. Balról: Egyed Péter, Dávid Gyula és felesége, Dávid Katalin, Nagy Enikő, háttérben Domokos Géza és Debreczeni Ágnes.


Mit jelentett egy ilyen demokratikus sziget, egy ilyen többfunkciójú, többnyelvű, a kulturális életben erősen jelenlévő kiadó műhely a totalitarizmus közepette?

- Nagyon izgalmas ez a történet, mert egy totalitarista állam nemzetépítésének folyamatát követhetjük nyomon benne, annak intencióitól egy nagyon messze eső, távoli következményében. Azaz, hogy van egy szándék az RKP részéről, amiből egy nagyon erőteljesen más eredmény születik.

Akaratuk ellenére létrehoztak egy nagyon erős szellemi központot, ami ellenük hatott.

- Igen, erről van szó. Innen ered a monopolhelyzet és a viszonylagos védettség is, amit a létrehozói szándék miatti adottságok révén élvezhettek, és ebből eredt a szimbolikus hatalmuk is. És ide tartozik, hogy a hatalommal való játékban meg tudja valósítani azt a kulturális interferenciát és demokratikusságot, ami jellemezte a szerkesztőséget. Ez a történet a kisebbségek egymás fele nyitásáról, egymás megismeréséről is szól, a találkozásokról, szolidaritási folyamatokról, egy szerkesztői közösségről, amiben nemcsak egyszerűen egymás mellett ülnek és dolgoznak emberek, hanem sok szeretet is van az egészben. A hatalmi struktúra ezzel szemben másfajta nyelvi, érzelmi és viselkedésbeli normát vár el. Mindez szembement az RKP homogenizáló szándékával, bomlasztotta azt, hiszen rést ütött a politikai hatalom szándéka és a megvalósult kiadó működése között.

Mekkora volt a kiadó társadalmi hatása? Hiszen jelentős példányszámok jelentek meg, és szinte mindenhova eljutottak.

- Ez az, ami ma már hihetetlennek és megismételhetetlennek tűnik. Hogy egyes regények akár 30 ezres példányszámban megjelenhettek, vagy verseskötetek, szakkönyvek több ezres példányszámban. Ekkor minden értelmiségi családnak – és nem csak – az otthonában ott voltak a Kriterion könyvek.

Ha csak a lakások kinézetére, korabeli lakáskultúrára gondolunk, akkor szembeötlően meghatározó volt Kriterion-könyvek jelenléte, hisz mindenhol ott voltak például a Horizont sorozat könyvborítói (talán még ma is), ez által a mikroközösségek kultúráját is meghatározta. Nem kellett akkor valaki elit értelmiségi legyen ahhoz, hogy hozzáférjen és gyűjtse.

Mindez természetesen a korabeli kulturális fogyasztásából, mediális környezetből is adódott, amelyben a könyv volt a domináns médium.
Azt nem tudjuk bebizonyítani, hogy mindenki tényleg el is olvasta, ami a polcon volt, de a könyvek fizikai jelenléte meghatározó volt, működtetett egyféle értékpreferenciát, amelyben a könyvnek magas értéke volt. Ez a könyvekbe, a szerzőkbe, a szerkesztőkbe vetett bizalmat is jelentette.

Ma hogy állunk a Kriterion 89 előtti korszakainak a kutatásával, feldolgozásával?

- Azt lehet mondani, hogy több tanulmány, könyv is foglalkozik Kriterionnak ezzel a korszakával. Meg kell említeni Domokos Géza Igevár. Kriterion-történet tizenhat helyzetképben elmondva c. művét, Beke György 1988-as interjúkötetét Domokos Gézával (A Kriterion műhelyében), Dávid Gyula számos tanulmányban foglalkozott a témával, lexikon szócikekkben írt, interjúkban beszélt a magyar nyelvű könyvkiadás jelentőségéről. Ezenkívül van néhány tudományos színvonalú részeredmény is, nemcsak visszaemlékezés és memoár-formákban elérhetően a nyilvánosság számára.

Viszont a létező archívumoknak a feltérképezése is egy elengedhetetlen kérdés. Én a kutatásban használhattam a Szabédi Emlékházban található kolozsvári szerkesztőség irattárát és a szintén ott levő Domokos Géza irattárát is hasznosítottam, emellett belenézhettem Domokos szekusdossziéiba az oral history történetek mellett. De nem képezte a kutatásom tárgyát az ellenőrző és irányító szervek által gyűjtött iratok tanulmányozása, ami ismét egy másfajta perspektívát adhat ennek a kutatásnak.

Sajnos a bukaresti szerkesztőségnek az irattára már nincs meg, ami visszahozhatatlan veszteség. Egyebek mellett azért is, mert alapvető forrása lenne a szerzői kéziratok és a szerkesztett könyvek összevetésének, a munkafolyamatokba való bepillantásnak. A levelezések a szerzőkkel, az egyes könyvdossziék dokumentumai sincsenek meg, azon a sok nyelven ahogy ez ott, akkor zajlott. Minthogy a felsőbb szervek megkapták bizonyos anyagok másolatait, így elképzelhető, hogy valahol léteznek fennmaradt másolatok – de ez egy bonyolultabb történet, hiszen ki kell deríteni, hogy mi elérhető és hol, ez egy másfajta kutatást igényel. Ugyanakkor a jelenben is folynak kutatások, doktori kutatás keretében is a német könyvtermelést vagy Domokos életútját illetően, illetve most a kiadó 50 éves évfordulóján is elindultak, folytatódnak kutatások.

Domokos Géza irodájában 1980-as évek eleje. Fotó: a Domokos Géza Egyesület archívumából.
<br />
Domokos Géza irodájában 1980-as évek eleje. Fotó: a Domokos Géza Egyesület archívumából.


Mit meríthetünk ebből a Kriterion-történetből? Milyen lehetséges következtetéseket lehet levonni belőle?

- Igen lényeges a korabeli kultúra éd kontextusának a lefordítása a mai fül számára, aminek a megértéséhez az interjúalanyok remek kalauzok. Ha a könyvkiadó működését és tevékenységét vesszük figyelembe, akkor kulcskérdés az intézményvezető személyisége, jelleme, akinek egy darabig megvannak a román szövetségesei is. Azaz, egy mélyen demokratikusan gondolkodó vezető mellett jöhetett létre a Ceaușescu-rendszerben egy ilyen szellemi műhely.

Ez nemcsak az én véleményem, hanem kivétel nélkül minden interjúalany elmondja, hogy persze Domokos Géza nélkül is lett volna egy kiadó, de nem az, ami lett. Ahhoz, hogy olyan vállalkozások szülessenek, mint az Erdélyi Szótörténeti Tár vagy a Románia Magyar Irodalmi Lexikon, hogy mást ne is említsünk, kellett egy kis kalandorság is, fenegyerekség, hogy merjen kockáztatni. A kiadóban tehát párbeszéd zajlik és közös döntések érvényesülnek az egyéni vezetői döntéssel szemben, amelyben a munkatársaknak jelentős szerepe van a tiltáspolitikai helyzetekkel való megoldáskísérletekben.

Nyitókép: A 65 éves Mikó Imre születésnapján a kolozsvári Kriterion szerkesztőség, 1976.: Dávid Gyula, Mező Piroska, Fodor Irén, Salamon Anikó, Debreczeni Ágnes, Mikó Imre, Hatházy Ferenc, Bálint Lajos, Nagy Enikő, Máthé Erzsébet, Deák Ferenc. Fotó: Domokos Géza Egyesület / Facebook.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS