2020. aug. 5. szerdaKrisztina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Sokkal könnyebb megszelídíteni a félelmeket, ha ismerjük őket.” Villáminterjú André Ferenccel

Vass Csaba Vass Csaba 2020. május 07. 16:16, utolsó frissítés: 2020. május 08. 09:53

Míg szinte mindenki hajlamos volt a bezártság miatt depresszióba esni, addig André Ferenc költő, slammer és a kolozsvári Bold kreatív ügynökség csapata úgy döntött, hogy Bújócskaverseny címen egy kisebbecske verses meseregénnyel rukkolnak elő.


Villáminterjúban kérdeztem a szerzőt, André Ferencet a Bújócskaversenyről és az alkotási folyamatról. Ez úgy zajlott le, hogy én elküldtem neki a kérdéseimet, ő pedig villámgyorsan válaszolt. Ez költőktől igencsak szokatlan, de aki verses meseregényre adja a fejét, attól még sok jót várhatunk.

Elég felnőtt vagy már ahhoz, hogy gyermekverseket írj?

- Szerintem fontosabb kérdés az, hogy elég gyermek vagyok-e ahhoz, hogy felnőtt verseket írjak.

Erről az oldaladról még nem ismerhettünk eddig. Régóta ott rejtőzködött ebben ez az éned vagy a karantén vitt rá az egészre?


- A nyelv zeneisége sosem állt távol tőlem, szóval már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy kipróbáljam magam a gyerekvers műfajában. Körülbelül fél évvel ezelőtt írtam meg az elsőket, felkérésre, azóta néha-néha előbukkant néhány költemény. A karantén csak katalizálta a dolgokat: jelenleg a Bold Brandig Studionál dolgozom félnormás szövegíróként. Amikor feje tetejére állt a világ, azon gondolkodtunk a csapattal, hogyan tehetjük társadalmilag hasznossá magunkat.

Készítettünk (értsd: a hozzáértők készítettek) infógrafikákat a fontos tudnivalókról, videót arról, hogy ne pánikvásároljanak az emberek, meg ilyesmiket. Egy idő után viszont már a csapból is a járványtéma csöpögött: ne menj ki, mit csinálj, ha felmegy a lázad, mindenki tudott mindent. Világossá vált, hogy szükség van valamire, ami segít átvészelni és kicsit felvidítani ezeket a betonszürkeségbe szorult hétköznapokat. Ekkor érkezett az ötlet, hogy gyerekversekkel tartsuk a lelket az emberekben. Aztán az egy-két versből jóval több lett, elkezdett körvonalazódni a történet és hirtelen előállt egy szövevényes kaland.

Részlet a meseregényből. Illusztrálta: Fazakas Noémi. Webszerkesztés: Kovács KataRészlet a meseregényből. Illusztrálta: Fazakas Noémi. Webszerkesztés: Kovács Kata


Nem akarok spoilerezni, de amúgy is kiderül az elején, hogy a történetben egy gonosz varázslókirály műve az egész járvány. Így próbálod meg rávezetni a gyerekeket arra, hogy a valóságban az egész mostani helyzet annak, köszönhető, hogy a koronavírust mesterségesen állították elő gonosz méregkeverők egy eldugott laborban?

- Egyértelmű. Gyíkemberek és plazmatüdejű partizánok műve a koronavírus. A világtörténelem során még soha egyetlen vírus sem alakult ki természetes evolúció útján, kizárólag laboratóriumokban tenyésztik őket.

Viccet félretéve, azért van szükség a varázslóra, mert sokkal könnyebb megszelídíteni a félelmeket, ha ismerjük őket. A sötét, ismeretlen éjszaka mérhetetlenül rémisztőbb, mint egy konkrét farkas. Azáltal, hogy arcot kap ez a vírus, egy leheletnyivel érthetőbb lesz. Ha van személyisége, motivációja, akkor pedig elfogadhatóbb is az, ami történik. Pontosan ez az érzelem kelti életre a konteókat: egy nyakatekert, irracionális válasz is rokonszenvesebb, mint a “nem tudjuk pontosan” tudományos szkeptikussága. Így születnek a mitológiák. És, amint a mellékelt ábra is mutatja, a verses gyerekmesék is.

Mesélj kicsit az alkotási folyamatról. A meseregényedet ugye Fazakas Noémi illusztrálta és Kovács Kata webszerkesztette. Hogy született meg az eddig elkészült mű vizuális része, mennyire szóltál te bele?

- Az alkotási folyamat legjobb része, hogy az egész csapat rápörgött, hogy ez megvalósuljon, úgyhogy konkrétan ez lett a dolgom: munkaidőben is ezzel foglalkozhattam, de azt is elnézték, ha csak délután tudtam nekiállni az egyéb munkaügyi tennivalóimnak, mert hajnalig a verset babráltam.

Eleinte csak rövid, egymástól független szövegek, részletek születtek, amikhez Nonó (Fazakas Noémi) már készített néhány grafikai változatot. Aztán, ahogy alakult a történet, úgy alakultak az illusztrációk, oda-vissza kölcsönösen inspiráltuk egymást. Mivel konkrétan nulla vizuális képzettségem van, ezért inkább nem szóltam bele, mert azzal csak rontottam volna a dolgokon. Meg eleve, teljesen bízom Nonóban, egy percig sem kételkedtem afelől, hogy izgalmas lesz a végeredmény. A webszerkesztésbe sem kontárkodtam bele, azt Nonó és Kata beszélték át, de a többiek is segítettek javaslatokkal. Nekem annyira tetszik a honlap, hogy már legalább 100-szor fel- és legörgettem rajta. Liftezek, mint néha kisgyerekkoromban.

Most, hogy az interneten már bárhol találhatunk kis rajzfilmes oktatóvideókat - amik talán könnyedebb szórakozást nyújtanak a gyerekeknek -, szerinted milyen érv szól még a verses meseregények mellett?

- Fontos, hogy a gyerekekkel beszéljünk a kialakult helyzetről, arról, hogy valóban sokféle veszéllyel jár ez a egész: egészségügyi, gazdasági, pszichológiai hatásokra kell készülnünk. Vannak izgalmas oktatóvideók, azonban amikkel én találkoztam, azok többnyire azt mondják el, hogy mit kell tennünk, hogyan legyünk elővigyázatosak, ami fontos. A verssel viszont azt szerettem volna elérni, hogy kicsit kiszakítson a monotóniából, fűszerként játékkedvet szórjon a hétköznapokra, de közben beszéljen arról is, hogy a helyzet komplikált, hogy fontos egymásra figyelni, és nem utolsó sorban arról is szó lesz a folytatásban, hogy normális az, ha az ember ilyenkor kimerül, szorongani kezd és egyedül érzi magát.



A történetben megemlített Zokniország egy diktatúra, ahonnan nem térhetnek vissza az oda bevándorló zoknik? Milyen lehet ott a hangulat? Hogy hívhatják a diktátort? Esetleg hány láb hosszú és széles a területe?

- Zokniország területét nem lábban, hanem hétmérföldes csizmában lehet mérni. Zokniország államformája a zoknokrácia. Egy inkluzív társadalom, minden lábbelit szívesen látnak. Vannak zoknik, akik csak a turisztikai látványosságok miatt látogatnak oda, mások végérvényesen odaköltöznek. Élnek ott kiselejtezett cipők és tartós bocskorok, slattyogó papucsok és harisnyakötők, lyukas zoknik és kötött lábtyűk, különböző párok, azonos párok, zokniháremek, szóval elég sokszínű társadalom. Pontosabb képet majd a következő fejezetekben kaphatunk erről a világról.

Ugyan a történet vége az, hogy hamarosan folyatódik... Továbbra is a neten osztod meg a tartalmat, vagy ebből egy könyv is készül?

- A szöveg nagyjából elkészült, a történet is elég végleges, de még kell szöszölni vele. Terveink szerint már jövő héten jöhet a következő három fejezet, aztán két hét múlva az utolsó három. Továbbra is ezen a weboldalon lesz elérhető, hogy minél több emberhez eljuthasson. Tudtommal folyamatban van néhány izgalmas illusztrációs megoldás is, szóval aki nem szeret olvasni, annak is érdemes lesz majd nézni az oldalt. A verset eleve online-ra álmodtuk, de ha egy kiadó megkeres bennünket, nem zárkózunk el az ötlettől.

Szájmaszk, kesztyű vagy zokni?

- Szájmaszk Pókembernek, kesztyű a dudásnak, zokni a gazdag fantáziájúaknak.

Tömegközlekedés vagy séta?

- Városon belül séta, de Csíkszereda és Kolozsvár között javaslom a tömegközlekedést.

Van élet a korona után?

- A korona utáni élet milyenségéről érdemben leginkább Mátyás király tudna válaszolni.

Mit folytassunk és mit ne folytassunk ott, ahol abbahagytuk?

- A vers olvasását, azt mindenképp ott érdemes folytatni, ahol abbamaradt.

De mondjuk azt, hogy alapvető adminisztratív dolgokat végre online is el lehet intézni több órás sorban állás helyett, na ezt a jó szokást mindenképp tartsuk meg. Meg azt is, hogy kreatív, társadalmilag hasznos ötleteket kivitelezzünk, hogy ne halmozzunk fel mindent, amire nincs szükségünk. Azt, hogy tiszteletben tartjuk a másik személyes terét. Azt, hogy nem nyaljuk végig az összes mandarint a bevásárlóközpontban.

Ne folytassuk azt, hogy elnézőek vagyunk azzal, amikor öncélú vezetők saját hatalmuk és egójuk dicsfényétől elvakultan emberek életét veszélyeztetik. Azt sem, hogy az egészségügyet, a tanügyet egy évszázaddal ezelőtt ott felejtették egy kifűtetlen terem dohos sarkában, ahol azóta is vacog. Azt sem kéne folytatni, hogy a kultúrát huszadrangú járulékként kezelik, mert ebben a helyzetben az adhat kitartást, türelmet és együttérzést, hogy végigcsináljuk ezt az egészet.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS