2020. október 1. csütörtökMalvin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kalandozások a brüsszeli szecesszió világában - koronavírus idején

Demeter Dorka 2020. május 18. 10:12, utolsó frissítés: 10:12

"Mindig olyan hangulatom volt, mintha épp Autómentes Világnap lenne." Demeter Dorka Instagramon dokumentálta a karanténba zárt európai fővárost.


A szecesszió iránti rajongást édesanyámtól örököltem. Mióta Brüsszelben élek, mindig felfigyeltem rá, ha szecessziós épületet láttam, kaptam a lehetőségen, ha meg lehetett látogatni valamelyiket a híresebbek közül, és vezetett szecessziós városnéző túrákon is részt vettem.

View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



De valahogy soha nem szántam rá egy teljes napot vagy hétvégét, hogy alaposabban bejárjak egy környéket.

A koronavírusos időszak kezdetén hamar rájöttem, hogy szükségem van hosszú napi sétákra ahhoz, hogy testem-lelkem edzésben maradjon. Még egyszer alaposan átolvastam a hivatalos rendelkezéseket, és meggyőződtem róla, hogy idő- és távolsági korlátja nincs a sportolási célú kijárásnak. Így április 4-én leemeltem a polcról egy tematikus térképet és egy könyvet brüsszeli szecessziós útvonalakkal, amik már rég várták rá, hogy egyszer használjam őket. Az első sétám az Ambiorix tér környékére vezetett, ami nincs túl messze a lakásomtól.

View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



Napsütéses tavaszi nap volt, élveztem a fényt, a sétát, a felfedezést, a kincskeresést, így négy óra járkálás után - amikor egy mosdószünet már elengedhetetlenné vált, és lévén, hogy se kocsma, se vendéglő nem volt nyitva, muszáj volt hazaindulnom -, el is döntöttem, hogy másnap folytatom a projektet. Három hét leforgása alatt 100 kilométert tettem meg a legkülönlegesebb szecessziós épületek mentén. Közben rendeltem egy második könyvet az internetről, ami alapján újabb útvonalakat fedezhettem fel. Végigjártam a brüsszeli szecesszió járt és járatlan útjait.

Séta sétát követett, és lassan rájöttem, hogy szinte lehetetlen lenne előre tervezett módon megvalósítani egy ilyen projektet. Először is: minden sétámat napsütésben tettem meg. Brüsszelben. Ez már önmagában elég esélytelen. A hosszan tartó jó idő pedig hamar virágba borította a fákat és bokrokat. Magnólia, rózsa, lila akác dísziti sok fényképem. Ugyanakkor a fák levelei még nem voltak túl sűrűek és nagyok, hogy kitakarják az épületeket.

View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



Másrészt mindig olyan hangulatom volt, mintha épp Autómentes Világnap lenne: rohangálhattam páros oldalról páratlanra, megkereshettem a legmegfelelőbb szöget a fényképezésre, ami néha az amúgy legforgalmasabb sugárutak közepén volt. Csak a megnövekedett biciklis forgalomra kellett figyelni. A parkoló autókon kívül semmi nem akadályozta a “kilátást”, de a végére már mesterien megtanultam lábujjhegyen állva fényképezni ezek fölött. Emberek is sokkal kevesebben voltak mindenhol, ez főleg az ismertebb helyszíneken eredményezett különleges pillanatokat. Például a Victor Horta által tervezett Képregény Múzeumot sikerült úgy lefényképezni, hogy egyetlen ember van rajta - az épület oldalában napfürdőzött, nem akartam megzavarni. Egy másik emlékezetes helyszín ilyen szempontból a Börze épülete mellett található Falstaff Étterem volt. Szinte kihagytam a megszabott útvonalból, hiszen azt láttam már. Nagy hiba lett volna! A szokásos asztalok és székek armadája nem volt sehol, a mindig nyitott ajtók pedig be voltak csukva, így le lehetett fényképezni a teljes frontot. Csodás látványt nyújtott, sohasem fogom elfelejteni.
View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



Hosszan sorolhatnám még, hogy mi minden tette különlegessé ezt a séta-sorozatot a város legkülönbözőbb környékein. Nem valószínű, hogy valaha megismételhető lenne hasonló formában.

View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



Miután felfedeztem az összes épületet, ami a két könyvben és a térképen szerepelt, megtöltöttem a telefonom memóriáját több ezer képpel, és mellékesen pár kilót is leadtam, égett bennem a vágy, hogy folytassam a sétákat. Így találtam ki, hogy felfedezem a lakásomhoz közeli két kerület, Etterbeek és Ixelles utcáit.

View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



A lakosság az előző század fordulóján számottevően megemelkedett ezen a környéken, így rengeteg új lakóépületre volt szükség. Teljes utcák épültek fel néhány év leforgása alatt a XX. század legelején. Bár kevesebb az építészetileg kiemelkedő, egységesen szecessziós stílusú épület, az eklektikus házsorok bővelkednek a “boldog békeidők” igen divatos stílusa szellemében tervezett részletekben és technikákban: szgrafittók, színes csempesorok és -képek, ólmozott üvegek, réz ajtókilincsek és különleges levelesládák - mind egyedi csodák.

View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



Az öntött- és kovácsoltvasak formái és mintái kimeríthetetlenek. Mindig örömteli pillanat volt, amikor felfedeztem egy olyan különleges ajtódíszt, amit láttam már valahol teljesen máshol egy másik sétámon. Vagy ha felismertem egy ház tervezőjét egy visszatérő motívumról, a nevét megörökítő falba vésett kőfaragásról.

View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



Az elmúlt pár hét igazán különleges időszaka volt az életemnek. A brüsszeli szecesszió világába tett utazásom ráébresztett, hogy minden bezártságban van egy bizonyos mértékű szabadság. Eszembe jutott, hogy egyszer megkérdeztem református lelkész nagyapámtól, aki hét évig volt politikai fogoly 1956 után, hogy hogyan mert templomot felújítani, közösséget szervezni, templomot építeni, miután kiszabadult a börtönből a rendszerváltás előtti Romániában. Az volt a válasza, hogy megvoltak a pontos határok, és tudta, hogy ezekbe mi fér bele. De azokon belül lehetett mozogni, lehetett (és kellett!) tenni. Most nekünk is szorosabbak a határok, a korlátok és korlátozások, de azokon belül van szabadság.

A séták megtanítottak látni is. Felnézni: fel a házak homlokzataira, az ég felé, a lemenő nap sugaraiba.

View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



És körülnézni: meglátni, hogy ebben a szűkebb térben is egy felfedezendő világ van, apró csodák és látnivalók lépten-nyomon. Csak alaposabban körbe kell nézni. Az egyik legkülönlegesebb kilincset például az egyik szomszéd utcában találtam meg, amelyiken heti rendszerességgel végig megyek. Előtte soha nem vettem észre, de biztos vagyok benne, hogy ezután minden egyes alkalommal meg fogom látni, és emlékeztetőként fog szolgálni erre a különleges időszakra.

View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



Biztos vagyok benne, hogy ez az új látás gazdagabbá és szebbé fogja tenni a jövőben a “rendes” brüsszeli hétköznapokat is.

View this post on Instagram

A post shared by KicsiAngyalka (@magicofmoment_s) on



Instagram: magicofmoment_s

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS