Tíz mondat a hazavágyról
Balázs Imre József 2020. július 31. 17:45, utolsó frissítés: 2020. augusztus 04. 16:48Hányféleképp lehet nem-otthon lenni a világban, és hányféleképp, mindennek dacára, legalább időlegesen kiharcolni egy otthont – erre ír változatokat Tompa Andrea új, önéletrajzi alapozású regénye.
Tompa Andrea: Haza. Jelenkor, Budapest, 2020.
Szín: grön
Ennivaló: halacska formájú sós keksz
Szó: homesick
Film: The Matchmaker (https://www.imdb.com/title/tt0119632/)
Zene: Youssou N'Dour ft. Neneh Cherry - 7 Seconds
1. Hányféleképp lehet nem-otthon lenni a világban, és hányféleképp, mindennek dacára, legalább időlegesen kiharcolni egy otthont – erre ír változatokat Tompa Andrea új, önéletrajzi alapozású regénye.
2. Az emigráció kapcsán a társadalomtudományok által kidolgozott „elsőgenerációs”, „másodgenerációs” kategóriák a huszadik századra és nyugati jóléti társadalmakra vonatkoztatva sokáig működni látszottak, de mára eltűnt mögülük a szerkezet és logika, újra kell gondolni őket.
3. Külön kérdés, hogy más-e a helyzet azokkal, akiknek az elvándorlás során nem kell nyelvet váltaniuk, vagy azokkal, akik bármikor visszatérhetnek, hiszen előttük már elvileg nincsenek lezárva a huszadik századra jellemző határok, legfeljebb gyakorlatilag.
4. Tompa Andrea egy osztálytalálkozó keretébe helyezi el a szétágazott életutak időleges újratalálkoztatási pontját – ahogy Kemény István nagyverse, az Egy nap élet, Szilasi László A harmadik hídja, Tamás Dénes Az élő háza.
5. Az osztálytalálkozó meg tudja mutatni a visszavonhatatlan széttartást – azt, ahogyan életrajzi véletlennek köszönhető egymás mellé sodródásokból saját döntések és történelmi mozgások során egyéni élettörténetek lesznek.
6. Tanulság Tompa Andrea könyvében nincs, csak maga az empirikus anyag, egyfajta dokufikció és a dokufikcióról készült werkfilm egyben: nem egy tézis bizonyítása, hanem konkrétumok arról, ahogy az Erdélyből Magyarországba, Svédországba, Amerikába költözöttek élete az elmúlt harminc évben alakulhatott.
7. Regénnyé alakul, szétszálazódik az a problémafelvetés, amelyet legutóbb talán Balla Zsófia esszéje, A vers hazája, majd a nyomában kibontakozott vita járt körül legrészletesebben, de inkább csak a kulturális idegenség vonatkozásában.
8. Tompa Andrea jó érzékkel nyitja meg könyve tapasztalatvilágát az időbeliségnek: főhőse huszadik század derekán emigrált orosz szerzők életútját is kutatja, ’56-os magyar emigránsokat is megjelenít, de a Fiú (fia) tekintetében, kérdéseiben benne van, hogy az a harminc év, amiről itt szó van, csak áttételekkel lehet majd az ő története is.
9. Az ember saját tapasztalatait próbálja megérteni, ehhez másokéval veti azokat össze (a regény jégbe vájt lékekig, fjordokig, jet lag-élményekig, spanyol tengerpartig, saját társadalmakon belüli perifériákig tágítja a kört) – fel-felvillannak a közös mintázatok, a könyv szerkezete mégis azt mondja, ennek mindig újra neki kell menni, és ahhoz, hogy igaz legyen, mindenkinek személyesen kell megtennie.
10. A könyv azokhoz és azokról is szól, akik soha ki sem mozdultak a településükről, saját idejükből – őket maga a világ látogatja meg kérdéseivel, tapasztalataival, emlékeivel, nincs módjuk elbújni előle.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!