Elmentünk filmet nézni a szabad ég alá a TIFF-en, és megírtuk az élményeink
2020. augusztus 02. 15:32, utolsó frissítés: 17:04Van, aki annak örül, hogy eltűntek a csipszes zacskók, más pedig amiatt bosszankodik, hogy távol vannak egymástól a helyszínek. Mindenképp öltözzetek jól fel.
Gál Laci: A TIFF-es szabadtéri vetítések soha nem tartoztak a kedvenceim közé, részben azért, mert eddig nagyjából semmivel sem lehetett úgy összepasszoltatni, hogy érje a széle a hosszát. Szóval nem repestem kifejezetten az örömtől, amikor kiderült, idén csak ebben lesz részem, de a TIFF azért mégis csak TIFF. Aztán péntek este még ehhez képest is meglepően hamar sikerült szitkozódnom, amikor már közel másfél órája folyamatosan maszkban álltam a Báthory előtt, és azt hallottam, hogy kezdődik a film, és nekem még mindig nem sikerült bejutnom.
Úgy kezdődött, hogy a megnyitó előtt néhány órával a szervezők küldtek egy e-mailt, amiben elmondták: nagyon-nagyon sajnálják, de a Főtéren nem lesz hely az újságíróknak filmet nézni. A nyitógálára beengednek, de utána csak máshol tudnak helyet biztosítani a filmre. Nem akartam a hírre a kardomba dőlni, a hivatalos megnyitó a sok beszéddel, az úgynevezett művészi pillanatokkal inkább egy jó PR-esemény, ahol a politikus megjelenhet és készíthetnek róla egy jó képet, a mikro-celeb pedig nyomhat egy kötelező szelfit, hogy ő aztán tényleg ott van, ahol az események történnek. Szóval azzal a lendülettel, hogy megjött az értesítés, rögtön foglaltam is jegyet egy másik helyszínre.
Aztán arra gondoltam, talán mégsem kellene teljesen kihagynom, mégis a romániai nyár első nagyobb kulturális rendezvénye, és ahogyan Tudor Giurgiu fesztiváligazgató kis elégedettséggel a hangjában megjegyezte: még az Euronews is beszámol majd arról, hogy Kolozsváron a Covid-19 járvány után (vagy a középen) fesztivált szerveznek. Így vettem rá magam, hogy azért egy szűk félórára a Báthorys vetítés megkezdése előtt, de mégis megnézzem, mi történik Mátyás király színe előtt. Arra minden esetre jó volt, hogy megtudjam, miért főleg a magyar iskolák udvarán nézhetünk majd filmeket. A fesztiváligazgató az új helyszíneket sorolta és megköszönte a támogatást többek között az Unitárius Püspökségnek, illetve a Báthory és az Apáczai iskolák illetékeseinek, valamint külön megköszönte Csoma Botond és Hegedüs Csilla segítségét az új helyszínek felkutatásában.
A Kolozs megyei prefektus színpadra hívásával aztán hirtelen elérkezettnek láttam az időt továbbállni filmet nézni. Úgy terveztem, hogy néhány perccel a vetítés kezdése előtt fogok megérkezni, amikor a közönség nagy része már bent van. Az első döbbenet a Báthory előtt fogadott, amikor jó 50 méteres sor kígyózott arra várva, hogy beengedjék. Ezek után nem meglepő, hogy még csak a lázamat mérték (36,4), amikor elkezdődött a Boldog idők (La belle époque) vetítése, és ki is futott a számon néhány keresetlen szó. Egyébként meg percre pontosan kezdődnek a vetítések.
Az első film vetítése nyilván a szervezőknek is több izgalommal jár, és ők is hozzá kell szokjanak a lázmérős rendszerhez, de idén tényleg nem az a fesztivál lesz, amikor két perccel a vetítés kezdése előtt is elér megérkezni. Erre ugyan nem figyelmeztetnek, de a másfél méteres távolság tartása mellett tényleg érdemes 15 perccel korábban érkezni, főleg az olyan eseményekre, ahol valószínűleg nagy érdeklődés várható. Úgysem lesz az a nagy filmről-filmre rohangálós dömping, nagyjából mindenkinek napi kettő fér bele, a második amúgy is csak éjféltől.
A kinti vetítés még akkor sem gálaműsor, ha éppenséggel nem esik, egy szeretkezési jelenetbe simán belevijjoghat a számomra Kolozsváron teljesen értelmezhetetlenül megjelenő sirály, a fejünk fölött elhúzó repülőgép adhat némi plusz hangulatot egy autós üldözésnek, és a vetítő fényére obligátan megjelenő lepkék is bezavarhatnak a gyönyörűen megkomponált képbe egy halvány foltként, de legalább utánozhatatlan lesz az élmény. Plusz, hiába van napközben tikkasztó meleg, ebben a tekintetében kifejezetten érdemes a szervezők tanácsát megfogadni (meg amúgy is érdemes), sötétedés utánra meleg holmival készülni a vetítésre, egy másfél órás üldögélésben tényleg pont annyira lehet megfázni, hogy másnap taknyoljunk, és kockára tegyük a további a mozizásunkat. Ez különösen igaz például az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem udvarán szervezett vetítésre, ahol este a leglágyabb fuvallat is igencsak hideg tud lenni, de a Bánffy-palota udvarán vagy az Unitárius Püspökség udvarán is vannak huzatos pontok, ahol másfél óra alatt igencsak át lehet fázni.
Filmekről majd később írok, de ha valaki korábban csak akkor nézett éjfél után filmet (például a TIFF-en vagy a moziban), ha az esti utolsó átnyúlt, akkor válasszon valami olyat, ami ébren tartja. A legjobbnak ígérkező izlandi műremekbe is bele lehet szundítani, vagy legalább akkora energiabefektetés ébren maradni, mint egy 56 részletből összetett film darabjain elgondolkodni.
Kulcsár Árpád: Sehol nem tartják be szerintem jelenleg annyira az egészségügyi óvintézkedéseket, mint a TIFF-en. Megnézni egy filmet Kolozsvár valamelyik nyílt színi vetítőhelyén jelenleg majdnem felér egy reptéri ellenőrzéssel: fertőtlenítés, testhőkamerába nézés, minimum másfél méteres ülőtávolság és persze kötelező maszk: utóbbitól féltem is egy kicsit, de tekintve, hogy a vetítések jó része csak fél tízkor kezdődik, némiképp kényelmesebb a helyzet, hiszen nem harminc fokos melegben kell két órát maszkot viselni.
Sőt, kabát nélkül ki ne menjetek vetítésre, már két estét toltam végig úgy a békés esti szélben. Ne tegyétek, a 15 fokos éjszaka akkor is csípős, ha az az ember egyébként nem az a fázós fajta. A pokrócok száma meg korlátozott.
Az idei TIFF-nek egyébként ez a kültériség kifejezetten jót tesz. Legalábbis én úgy látom, mivel nekem az elmúlt évek tolongós, mozikorlátról lecsüngős hangulata kissé sok volt. Most meg egészen biztos nincs zsúfoltság, és tényleg csak a legmegveszekedettebb filmrajongók mennek éjjel fél tizenkettőkor mozizni. Másrészt a családiasság rendben van, a hátránya a fesztiválnak, hogy a vetítések helyszínei gyakran nagyon messze vannak egymástól. Például ugye a Hója erdőből (ahonnan az éjjel fél hármas vetítéseket az utolsó pillanatban végül kivették), vagy a Club Transylvaniából taxizással is nehezen lehet beérni egy központi vetítésre, és ha valaki mondjuk egy Iulius Park - Hója kombót néz ki egy estére magának, akkor a gatyája is rámegy taxira, vagy az elektromos roller bérlésre.
Ami még kissé zavaró, hogy ha fúj a szél, akkor természetesen a nagyobb vásznak jobban lengenek, így minden filmnek kicsit olyan effektje van, mintha az operatőr egy MDMA-tapasztalat alapján akarná szemléltetni a világot.
Másrészt a legtöbb fesztivál nincs megtartva idén, sőt, Kolozsváron néhány főtéri koncertet leszámítva alig történt az elmúlt időszakban bármilyen esemény. A TIFF ilyen szempontból a kultúrafogyasztók számára egyenesen életmentő, hiszen majdnem eltelt egy nyár, hogy többnyire streamingeltünk és lapoztuk a könyveket. A város erdeiben illegális bulikra bukkan az éjszakai túrázó, a lakónegyedek házainak udvaráról is mindenfelé party hangok szűrődnek ki. Jól mutatja, mennyire szükség van - főleg egy olyan helyen, mint Kolozsvár - a társas, csoportos időtöltésekre. A TIFF ebben ad egy legális lehetőséget. Aminek a tanulsága, hogyha lesz jövőre pandémia, ha nem, jó ötlet lenne minél több szabadtéri helyszínt megtartani. Egyszerűen tényleg jó úgy, hogy előtted a vászon, fölötted a telihold.
Tóth Helga: Több hónapnyi nagyvászon-megvonás után őszintén örültem, hogy a TIFF végül nem maradt el, s még ezen a nyáron is részünk lehet egyfajta közösségi élményben. A kültéri vetítések nem riasztanak el, tulajdonképpen sokkal jobban szeretek meleg nyári estéken a levegőn lenni, mint egy légkondicionált teremben (bár a jó időjárásnak nagyon kell szorítani), a technikai apparátus viszont, amivel a kisebb helyszíneken rendelkezik a fesztivál, nem igazán tudja hozni egy mozis vetítés színvonalát.
Életem első Costa-Gavras filmjét rossz hangosítással néztem végig a Babeș-Bolyai főépületének udvarán, de legalább a folytonosan kotyogó emberektől másfél méterre. Ha pedig maszkban kell végigülni egy filmet ahhoz, hogy végre eltűnjön mellőled a csipszes zacskóba óvatosan belenyúló ember, akkor hát legyen. A távolságtartásra vonatkozó szabály viszont azt is eredményezte, hogy a szervezők minden négyzetmétert megpróbáltak kihasználni, így aztán igencsak lehetetlen helyekre is kerültek székek, ahonnan egészen biztos, hogy csak egy nyakficamodást vállalva lehet a vászon fele tekinteni (érdemes tehát időben érkezni).
A járványügyi helyzet ugyanakkor nem csak az óvintézkedések bevezetésével pecsételi meg a fesztivál hangulatát: a 2020-ban elmaradt premierek leszűkítették a filmes felhozatalt, s még szombat este is nehezen találtam olyan programpontot, amiért bármely ismerősöm megkockáztatott volna kifizetni 20 lejt. Mindezek ellenére, mégiscsak van annak valami bája, ha több tucat mozirajongó egy 1965-ös francia filmet együtt nézhet végig, s az ehhez hasonló kulturális impulzusok rázzák fel pár napra a várost.