Kíváncsiak lettünk a frissen felújított nagyváradi Darvas-házra
G. L. 2020. augusztus 23. 13:18, utolsó frissítés: 2020. augusztus 24. 10:58Úgy kezdődött, hogy némi kétségeink támadtak a falra festett képek kapcsán, és aztán jól elmerültünk a Románia egyetlen szecessziós múzeumának helyt adó épület történeteiben.
A hét egyik legnagyszerűbb híre, hogy átadták a felújított nagyváradi Darvas–La Roche-házat, így csütörtöktől újra látogatható a 2016 márciusában megnyitott, majd a felújítás idejére bezárt szecessziós múzeum. Románia egyetlen szecessziós múzeuma. Még az átadás előtt hívta fel a figyelmünk az egyik olvasónk a ház szecessziós stílusától meglehetősen eltérő két falfestményre, és mivel rendre felmerültek olyan hírek a ház felújítása körül, hogy nem tettek meg mindent a régi elemek megmentéséért, megkerestünk egy szakembert, illetve a ház korábbi tulajdonosát is, hogy rákérdezzünk a műemlék korábbi és jelenlegi állapotára.
"Általánosságban jó minőségűnek értékelhető, más hasonló helyreállításokhoz képest jobban odafigyeltek a kivitelezésre,
ami egyrészt a tervező körültekintésének és az uniós finanszírozásnak, másrészt a Művelődési Felügyelőség szorosabb ellenőrzésének köszönhető. Ami pedig mégis problémásra sikeredett, azt utóbb kijavították, cserélték, ami elég ritka gyakorlat tájainkon" - jött a megnyugtató válasz Emődi Tamás műemlékvédelmi szakembertől, művészettörténésztől, aki a műemlékvédelmi bizottsági korábbi tagjaként látott rá az épület felújítási munkálataira.
Állítása szerint más korabeli, váradi szecessziós épületekkel egybevetve a Darvas-villában elég nagy számban és jó állapotban maradtak meg az eredeti épületdíszítő elemek (mozaikok, stukkók, vitrálok, vasalatok, asztalosmunkák, kerámiadíszek), és összességében a dekoratív részletek restaurálásáról is pozitívan lehet nyilatkozni. Az asztalosmunkák rekonstrukciójával illetve a színhasználattal kapcsolatban voltak gondok, de végül a Művelődési Felügyelőség beavatkozása és javaslatai nyomán kijavították ezeket. A szakember szerint ugyanakkor, ami a belső terek berendezését és a kiállítási anyagokat illeti, határozottan jót tenne a jövőre nézve is hozzáértőbb szakértők bevonása, az épület rangjához méltó, nívósabb bemutatás és az alaposabb szóróanyagok érdekében.
"És persze, mivel az épület történetének legfontosabb mozzanatai ismertek, titulatúrájából is lassan ki kellene küszöbölni a hangzatos La Roche szintagmát is, ami semmi egyebet nem jelöl, mint hogy egy időben ide volt bejegyezve Darvas Imrének a svájci Alfred La Roche bankárral közös fafeldolgozó cége" - jegyezte meg a ház hivatalosan elfogadott nevével kapcsolatban, így ezután mi is inkább a Darvas-házként emlegetjük.
A földszinti hal említett, favágó jelentet bemutató falfestménye. (fotók: a múzeum hivatalos Facebook-oldala)A felújítás talán egyetlen ellentmondásosabb pontja a felvezetőben is említett két bukolikus jelenetet bemutató falfestmény lehet. Simon Judit, az épület korábbi tulajdonosa szerint a két, a villa belső kialakításával egykorú jelenetet eredetileg vászonra festették és vékony, piros léckeretben rögzítették a falra. Simon elmondása szerint az egyiket, ami az alsó hallban volt és egy favágó jelenetet mutatott be, akkor lopták el, amikor a földszinti ólomberakásos ablakokat, "konkrétan pár nappal azelőtt, hogy visszakaptuk a mi részünket". Az egykori tulajdonos úgy tudja, hogy az emeleti előcsarnokban látható lakodalmi jelenetet bemutató képet a korábbi szomszédjuk vette le, de a mostani felújítás során már nem sikerült a nyomára bukkanni.
"Az a megoldás született, hogy fessék fel a jeleneteket az eredeti helyükre, két színes fénykép alapján. Az eredmény sajnos megkérdőjelezhető, mind az anyaghasználat, mind stilisztikai szempontból, jó lett volna ezt a problémát alaposabban, több szakavatott restaurátor bevonásával átgondolni" - nyilatkozta Emődi.
A Darvas-ház a legeredetibb szecessziós stílusú váradi magánház,
egy európai színvonalú századfordulós épület, amelynek tervezői a váradi származású Vágó-fivérek, akinek formavilágára bár egyértelmű hatással volt a bécsi szecesszió geometrikus vonulata, László és József mégis igyekeztek egyedit alkotni, nem vettek át teljesen vagy alkalmaztak már meglévő formanyelvet. Az 1910-ben elkészült (majd 1912-ben tovább bővített épület) Darvas-ház a legelegánsabb és legkorszerűbb váradi rezidenciák egyike volt.
"A Darvas-ház az azonos időszakban felépült budapesti Schiffer-villával rokonítható. Mindkét épületnek egyszerű, letisztult, mértanias homlokzata van, a belsőket viszont népművészeti és természeti ihletésű elemek díszítik. Nem ismerjük a vitrók, az öntöttvas elemek, a festett pannók valamint a bútorzat tervezőit. (...) Egységes stílusa a századforduló művészeinek ideálját testesíti meg, a szecesszióra jellemző totális műalkotás és rafinált életvitel művészetének egyik legszínvonalasabb példája" - írja róla Emődi a lexikon.ro oldalon. A házat építtető Darvas Imre és felesége, Schutz Margit nem sokáig élvezhették az épület jelentette kényelmet, eladták azt, majd nem sokkal később ismét tulajdonost vált az épület, mígnem a 30-as évek elején a Simon-testvérek vásárolják meg.
Az épület terasza."A családi legendárium a ház építtetőjével, tervezőjével kapcsolatban nem őrzött történeteket. A történetek nálunk arról szóltak, hogyan került a Simon fiúk – apám és nagybátyám – tulajdonába a Darvas–La Roche-ház, illetve az előző tulajdonosról, Sor Dezső ügyvédről és családjáról. Utóbbi – nem tudom, miért – eladásra bocsátotta az akkoriban Sor-villának nevezett épületet. Apám és az öccse, akik beleszerettek a szecessziós városba, akarták megvenni. Nagybátyám addig járt alkudozni Sorral, ameddig beleszeretett az ügyvéd nagyobbik lányába és feleségül vette. A ház negyede hozomány lett, a fennmaradt háromnegyedet apám és nagybátyám kifizették. Ilyen történetek voltak a családunkban... Apám viszont csak a háború után költözött Váradra, illetve a házba. Akkor már csak özvegy nagybátyám lakott ott, a Sor család egyetlen tagja sem élte túl a holokausztot" - mesélte Simon Judit, miként került a családja tulajdonába az épület. A házat 1947-ben államosították, az egykori tulajdonosok egy-egy szobát tarthattak meg benne, majd amikor nagybátyja 1963-ban emigrált, akkor a családja megörökölte a lakrészét. A ház fennmaradó részében beköltöztetett falusiak, illetve munkáscsaládok laktak.
"Én ebbe születtem bele. Számomra az volt a természetes, hogy ólomberakásos ablakai vannak a lakásnak,
hogy a bútorok faragottak és gyönyörű mozaikon lépkedek a konyhában és fürdőszobában.(...) A muzeális értékű bútorok és tárgyak hozzátartoztak az életemhez, természetes volt, hogy baldachinos ágyban alszom, hogy hatalmas barokk íróasztalnál tanulok. Persze láttam, hogy az osztálytársaim, a barátaim lakásában nem ilyen bútorok vannak, hogy nincsenek festményeik, de könyvek máshol is voltak, nem csak nálunk. A mi lakásunk berendezése jobban tetszett, de nem tulajdonítottam ennek jelentőséget. Amikor cseperedni kezdtem, úgy kamaszkoromban tudatosult bennem a ház és a bútorok, a berendezési tárgyak, a festmények – elsősorban eszmei – értéke. (...) A szüleim mindenkivel jóban voltak, én együtt játszottam a gyerekekkel. Persze elmondták, hogy ez nem mindig volt így, és talán lesz másképpen is, de nem drámaként élték meg. Azok után, amit a koncentrációs táborokban éltek végig, semmi nem számított, csak az élet és a család" - magyarázta Simon, amikor arról kérdeztük, hogy milyen volt egy ilyen házban felnőni, hogyan viszonyultak az államosítás utáni új helyzethez.
"A 70-es évek elején a FC Bihor fociklub kapta meg a házat. Akkor mi kaptunk még egy szobát, a sportolók pedig elfoglalták az egész épültet. Gyakorlatilag a focisták voltak a szomszédjaink. A 80-as évek elején szerettek volna minket is kiköltöztetni, de a szüleim kijelentették, hogy ők nem mennek el és kész. Egyikük sem volt a kommunista párt tagja, persze én sem. A kapu alatt lévő, a holokausztban megölt családtagok emlékét őrző, magyar nyelvű emléktáblát le kellett festeni, mert nem románul írta rajta azt a pár szót" - idézi fel, hogy milyen volt az élet a rendszerváltás előtti időszakban.
A 60-as években még az is felmerült - az egyik alsó szomszéd kérte a párttól - hogy lebontsák a "nagyon burzsujos" házat, de a megyei múzeum illetékeseinek a közbenjárásával végül is megmaradhatott. A rendszerváltás után a sportklub kiürítette az emeletet és csak a két földszinti részen működött. Simon leírása szerint elég siralmas állapotokat hagytak maguk után.
A Darvas-ház a felújítás előtt. Fotó: lexikon.ro"Édesapám, már betegen, 2000-ben kérhette vissza az ingatlant. Azért nem korábban, mert műemléképület. Végül, bizonyos okok és körülmények miatt, 2001-ben, egy hónappal apám halála előtt csak az emeletet kaptuk vissza. A földszint maradt a városé. Az emelet megürült részét kiadtuk, majd, édesanyám halála után eladtam. A család, aki bérelte majd megvette, rengeteg pénzt fektetett abba, hogy helyrehozza, amit a klub és az idő tönkretett: restaurálták a mennyezeteket, új cserép került a házra stb. A mi lakásunkban természetesen minden eredeti volt. (...)
Láttuk, láttam, ahogy romlik a ház állaga, de nem volt pénz a helyreállításra. Akkor a városházának, városi tanácsnak esze ágában sem volt beszállni a költségekbe. A kedves szomszédok, a barátaim panziót vettek Ausztriában és odaköltöztek. A lakásukat nem adták el, mert – elmondásuk szerint –, csak akkor válnak meg tőle, ha én is elköltözöm. Végül ez megtörtént" - foglalta össze a történeseket az egykori tulajdonos. Akkor döntött végképp az eladás mellett, amikor a polgármesteri hivatal elkezdte felújítani a műemlékeket, és már nem csak egyszerűen a saját lakásának a felújítása nyomta a vállát, hanem az a tudat is, hogy a felújítási programba kerülve több tízezer eurót kell önrészként kifizetnie. A polgármesteri hivatal végül élt a műemléképületek esetében érvényes elővásárlási jogával.
A Simon-családnak egykori bútorai a még teljesen be nem rendezett hálószobában."Amikor már biztos volt, hogy az önkormányzat megveszi, elmondtam a polgármesternek, hogy én azt szeretném, ha a ház múzeum legyen, mi több, ott hagyom a bécsi rokokó hálószobabútort, a 18. századi velencei tükröt, egyéb bútorokat, sőt festményeket is. Persze nem ingyen. Legnagyobb meglepetésemre első szóra belegyezett. Következett a négy évig tartó alkudozás, végül jóval a piaci áron alul eladtam a városnak. Úgy gondoltam, legyen ez a ház a szülővárosomé, a szüleim által imádott Nagyváradé, mintsem valamilyen újgazdagé, aki ki tudja, mit akar benne működtetni. Úgy gondolom, jól döntöttem. Ismeretlen emberek megköszönték, hogy a városnak adtam" - mesélte a ház történetét.
A szecessziós múzeum végül 2016 márciusában nyitott meg az épületben, és a polgármesteri hivatal még abban az évben pályázott a felújítás európai uniós finanszírozására. A Regionális Operatív Program 2014–2020 keretében megvalósuló beruházás összértéke 1,9 millió euró volt, ennek 2 százalékát önrészként az önkormányzat biztosította, míg a többi vissza nem térítendő támogatásként érkezett. A múzeumot 2017 végén zárták be,
a felújítás pedig 2018 januárjában kezdődött el Pafka Ernő tervei alapján.
A munkálatokról korábban (még az említett képek elkészülése előtt) az Építészfórum készített egy összefoglalót, amelyből megismerhetjük a részleteket. Eszerint a homlokzat egészen specifikus felújítást igényelt, amit az iparművészeti elemek restaurálásában jártas Zakar István végzett. Többek között a váradi Fekete Sas Palota óratornyának felújításában is közreműködött.
A cikk beszámolója szerint az épület népies motívumainak a restaurálásában Bakos Attila jelentett nagy segítséget. A homlokzat burkolólapjainak a találkozásánál feltűnő eozinos díszszegecselések rekonstrukciójában Somogyi Sándor és Halmos Ferenc működött közre. A ház sokak számára legszembetűnőbb díszítményének, az erkély női szoboralakjának, amely fehér mázas kerámiából készült, a felújítása szintén Zakar munkája, akinek a honlapja egész részletesen bemutatja az eredményeket.
"Igazi esztétikai és technikai különlegesség a homlokzat oszlopain megjelenő üvegmozaik díszítés. Szemenként összegyűjtve a régi darabokat, sikerült azonos színű és struktúrájú üveggel kiegészíteni a kompozíciót, így a régi beépülése az új felületbe páratlan ékessége a homlokzatnak" - meséli az Építészfórumnak Zakar.
A díszes nappaliAz üvegablakokat restaurálásáról Egri István kolozsvári üvegművész nyilatkozott a Krónikának, és állítása szerint sikerült teljes mértékben helyreállítani az ablakokat. "Minden ólomüvegablakból, üvegegyüttesből fennmaradt egy-egy darab, vagy annak a tükörképe, így ugyanolyan színárnyalatú, komplexitású és textúrájú üveget tudtunk választani. A technológia pedig ugyanaz, mint amivel az eredetiek készültek, és a helyszínen is eredeti módon, gittezéssel kerültek be az ablak- és ajtókeretekbe, választófalakba" - magyarázta a művész.
A Városi Múzeum hálózatának részét képező új intézmény a megálmodói szerint nem csak egyszerűen a szecessziós stílust mutatja be, hanem a váradi polgárság lakóinak életébe is betekintést enged, az érdeklődők megnézheti, hogy miként éltek a századforduló látványos palotáinak lakói. A múzeum kialakításakor állítólag a nagyszebeni Brukenthal Múzeum, a szinajai Peleș Kastélymúzeum véleményét is kikérték, míg a múzeumhálózat honlapján elérhető tervek szerint pedig a rigai szecessziós központ, a Gaudi tervezte barcelonai Casa Milà, valamint az egyik első szecessziós épület, a brüsszeli Maison Autrique jelentett mintát számukra.
„Aki Nagyváradra látogat és látja a belvárosi palotákat, azt is el kell képzelje, hogyan nézhettek ki belülről. Az emeleten megőriztük a belső tereket úgy, ahogy az adott korban kinézhettek” – idézte az Agerpres a megnyitón felszólaló múzeumigazgatót, Angela Lupşeát. Végül ez emeletet rendezték be erre a célra.
Az emelet fogadója.
Egy korabeli konyha.
A ház úrnőjének szalonja.
Az urak dohányzó- és játékterme.
A nappali zongorával.
Az épület Körös Körös felőli udvara.
Az állandó kiállításon a Zsolnay-csempés fogadó mellett egy igazán pompás ebédlő/nappali nézhető meg, ahol a polgári életmódnak megfelelően egy zongorát is kiállítottak. Emellett meg lehet nézni a ház urának szobáját, ahová vacsora után vonultak vissza az urak dohányozni és megbeszélni a világ dolgait, illetve a ház úrnőjének szalonját. Az időutazás része egy századfordulós konyha, cselédszoba, illetve fürdőszoba bemutatása. A házait évtizedekig birtokló Simon-család tiszteletére a hálószobában meghagyták az eredeti neobarokk és rokokó stílusú bútorzatot. Az egykori gyerekszobában videomaping segítségével kerülhetünk közelebb a száz évvel ezelőtt élt gyerekek világához, illetve a mellette található egykori tanári szobámban a kor divatját bemutató teret álmodtak meg.
A szecessziós divatot bemutató kiállítótér. (fotók: a múzeum hivatalos Facebook-oldala)A villa földszintjén az adminisztrációs iroda mellett a fogadótérben egy ajándéküzletet is kialakítanak, sőt egy kávézó is fog működni benne, ha majd a járványhelyzet engedi. Emellett időszakos tárlatoknak helyt adó terem is van, amelyben most hat hónapig például parfümöket mutatnak be, illetve konferenciaterem is lesz a földszinten.
A Darvas-ház október végéig nyári program szerint, keddtől vasárnapig 10-18 óra között látogatható, míg a november elsejétől kezdődő és egészen március végéig tartó téli programban 9-17 óra között lehet megnézni.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
