2020. október 21. szerdaOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Teljes konszenzus? Olyasmi nem létezik!” - Megjegyzések Bárány Balázs kritikájához

Szabados György 2020. szeptember 15. 13:51, utolsó frissítés: 14:05

Többek között az 5. és a 9. osztály számára kiadott új magyarországi történelemtankönyveket is bírálta Bárány Balázs a Transindexen megjelent írásában. Szabados György, a tankönyvek egyik szerzője válaszcikkben reagál a kritikára.


Idén ősszel átdolgozott történelemtankönyvek álltak a magyar közoktatás szolgálatába. Kétszer két tankönyvről van szó, hiszen az 5. és a 9. osztályos diákok számára egyaránt megújult a korábbi és az újgenerációs változat. A történelemoktatásban érvényesített új szemlélet szakmai megalapozásáért én vállalom a felelősséget.

A tankönyvekben foglaltakért folyamatosan kapom a bírálatokat. Ezzel semmi bajom nincs, hiszen már akkor számítottam bizonyos körök ellenérzéseire, amikor a munkát elvállaltam. Augusztus 12-én Bárány Balázs átfogó szemlézést publikált, hunokról, szabadkőművesekről, a Nemzeti Együttműködési Rendszer és a történészek kapcsolatáról.


Írásában kitér az én munkásságomra is, illetve az általam bevezetett „újítások” tudományos alapjaira is választ keres. Az engem bíráló szakemberek véleményének utána járt, amit jórészt a Magyar Narancs összeállításából vett át.

Sokat segített volna Bárány Balázsnak, ha alaposabban áttanulmányozza a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének június 26-án adott interjúmat: ott elég részletesen szóltam arról, hogy a korai magyar múltat milyen megfontolások alapján tárgyaltam úgy, ahogy az eddig nem volt megszokott.



Mielőtt Bárány Balázs engem érintő állításaival foglakoznám, Hóman Bálintra szükséges kitérni. Róla a szerző csak annyit jegyzett meg, hogy a magyar nyelv finnugor eredete mellett állt ki, és őt nem tudósi, hanem kultuszminiszteri minőségében említi. Nos, ez az igazság egy része. Ám ehhez hozzá kell tenni azt, hogy Hóman Bálint hitelesnek fogadta el a magyar hun-hagyományt. Még 1917-ben érvelt így: „ha a nyugati népeknél ily élénken élt a hunok emléke, fel kell tennünk, hogy az óriási hun-birodalom kötelékébe tartozó népeknél, törzseknél, s így a magyaroknál sem veszhetett ki teljesen.” A kérdésről 1925-ben közölt monográfiát, Magyar hún-hagyomány és hún-monda címmel, ahol fenntartotta a hun-hagyományt érintő pozitív véleményét. Hóman csak 1932-ben lett Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztere…
Mármost térjünk szerény személyemre. A Magyar Narancs összeállítására augusztus 17-én részletesen reflektáltam a Magyar Nemzet hasábjain.

Bárány Balázs e cikkén természetesen nem kérhető számon egy öt nappal később megjelent írásom ismerete. Alapos tájékozottság viszont elvárható lenne tőle: ha már védelmébe veszi a finnugristákat, legalább olvasson tőlük minél többet! Ugyanis valótlant állít, amikor szerinte én csúsztatok, amikor a finnugor felfogást a nép és a nyelv történetének azonosítása miatt bírálom; igazából Klima László korábbi publikációiból mutatom ki ezt az összecsúsztatást, amit Bárány maga is elvégezhetett volna.

Lássuk a továbbiakat!

A cikkíró sommásan leminősít, mondván, nézeteim nem nyertek polgárjogot sem az egyetemi oktatásban, sem az akadémiai világban. Mit ért polgárjogon? Teljes konszenzust? Olyasmi nem létezik! Teljes elutasítással viszont nem találkoztam, pedig feltűnt volna, mert jó ideje művelem a szakmát. 1994 és 2017 között – 1999-től akadémiai kutatócsoport tagjaként – a Szegedi Tudományegyetemen is tanítottam. Nálam tehát együtt van az egyetemi oktatás és az akadémiai világ tapasztalata. Munkáimat rendszeresen idézik, hol egyetértőleg, hol bírálva; ez teljesen normális a mi szakmánkban.
Csodálkozik a Magyar Nagyfejedelemség „ősállama” felett. Ezt a kifejezést nem én találtam ki, de az 1000 előtti magyar államisággal (egy más minőségű állammal, persze) sem tegnap óta számolnak középkorkutatásunkban.

Új kronológiát és új indoklást kap a magyar honfoglalás? Igen. 2010-ben a Hadtörténelmi Közlemények – tehát egy vezető szakfolyóirat! – fogadta be és közölte azt a tanulmányomat, amelynek értelmében 895-ben nem történt besenyő támadás és a magyar bejövetel egy előre eltervezett folyamat volt. A 895-ös honfoglalás-dátum pedig egy fél évszázadnál is fiatalabb szakmai közmegegyezés révén jött létre, ám ez a konszenzus az utóbbi években megszűnt. Ha Bárány Balázs figyelmet szentelne az academia.edu oldalon elérhető tanulmányaimnak, akkor láthatná, hogy mit milyen források alapján, mely kutató elődök és pályatársak eredményeit hasznosítva, milyen indoklással állítok.
Szent István székesfehérvári koronázását sem kizárólag Laskai Osvát alapján állítom, s ebben sem engem illet a szakirodalmi elsőség.

Amit az álmítoszokról tőlem idézett Bárány, azt most sem másítom meg. Ám azt „elfelejtette” feltárni, hogy nemcsak utódállami, hanem magyar álmítoszt is bírálat alá vetettem. Éppen egy 2015 márciusában Sepsiszentgyörgyön tartott konferencián adtam elő erről, és a tanácskozás anyagából könyv is született; a szerkesztők jóvoltából a teljes kötet elérhető interneten.

A Történelemtanárok Egyletétől jött kritikákról is szólok. Ők előbb „gyorsreagálást”, majd egy Berend Nóra cambridge-i professzornő által jegyzett elemzést közöltek honlapjukon. Rajtam kívülálló okokból ez utóbbira adott válaszunk (a többesszámot az indokolja, hogy nem egyedüli szerző voltam) csak közel két hónap késlekedéssel jelent meg az Oktatási Hivatal honlapján, ráadásul úgy, hogy nem tünteti fel a nevünket.

Bízom benne, hogy előbb-utóbb nevünkkel is vállalhatjuk ezt a közös szakanyagot. Addig is remélem, hogy Bárány Balázsnak nem esik nehezére kiszedegetni a szövegből, vajon mely részek származhatnak tőlem.
A tankönyvek, sőt a történelem iránti érdeklődés így hát élénknek mondható. Vita folyik múltunk sarkalatos kérdéseiről, illetve a történelmi átértékelések okáról. Ez így van rendjén. Hogy aztán ki milyen felkészültségi szinten, ki milyen tisztességgel nyilvánul meg; erről hadd ne én adjak szájbarágós tanulságlevonást. Inkább Hóman Bálintnak adnám vissza a szót. Időtálló életművét amúgy sem haszontalan olvasni, meg aztán könnyen hozzá is férhetünk.

Hóman 1930-ban (még mindig nem volt kultuszminiszter!) a történelmi újraértékelés okairól írt. „A történeti igazságok egy részének hipotetikus értéke, másrészről a történetírásban érvényesülő szubjektív elemek időnként szükségszerűen vezetnek a jelenségek átértékelésére, ami azonos az alkotó történettudományi munkával. A tudományos munka ugyanis nem egyéb a vizsgált objektumok, jelenségek, események és funkciók, s az ezek megismeréséhez vezető tudományos anyag folytonos értékelésénél… Történeti jelenségek átértékelésére kétféle okból lehet szükség: a történeti forrásanyag bővülése, új adatok felmerülése, régieknek új értelmezése miatt, továbbá új vizsgálati módszer alkalmazása, s ennek következtében a korábbi történetírástól nem ismert, vagy figyelembe nem vett szempontoknak felmerülése miatt.”


Szabados György PhD
Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont (Székesfehérvár), történész
Szent István Király Múzeum (Székesfehérvár), történész tanácsadó
MKI – László Gyula Intézet (Budapest), igazgató

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS