2020. november 25. szerdaKatalin, Katinka
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az irodalom kortalan asztalánál: három beszélgetés a generációkról, a változásról és a kihívásról

G.L. 2020. november 15. 17:49, utolsó frissítés: 17:49

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron pályakezdők beszélgettek elismert szerzőkkel.


Mintha három baráti beszélgetésbe hallgattunk volna bele, nagyjából olyan volt az irodalom kortalan asztalánál ülni a 26. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. Három fiatal, pályakezdő tett fel kérdéseket három elismert, idősebb szerzőnek, és beszélt valamilyen téma mentén közelítve, valamilyen formában a generációk közötti kisebb, nagyobb vagy egyáltalán nem létező különbségekről. Kovács András Ferencet Sánta Miriám faggatta, Egyed Emesét Mikola Emese kérdezte, míg Vida Gáborral Serestély Zalán beszélgetett. Az összefoglalónkban három teljesen különböző beszélgetésből emelünk ki egy-egy gondolatot.


"Az írás kortalan, játékos dolog.

Ha az írás játékosnak tűnik, akkor is nagyon komoly dolog" - válaszolja Kovács András Ferenc beszélgetőpartnerének, Sánta Miriamnak azon felvetésére, mintha a fiatalabbaknak kevesebb kedve lenne a játékra, mint neki. "Nem vagyok én kevésbé szorongó" - folytatja válaszát KAF arra felvetésre, hogy a mostani fiatal szerzők inkább egy szorongó generáció, és ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy ő nem hisz igazán a generációkban, mert azok addig érdekesek, ameddig a 'falkaszellem' tart, de ha már kiválnak, akkor már vége van.

"A generációs gondolkodás a múlt század '95-ös, '96-os éveiig teljesen aludt. Számomra sem volt ilyen probléma. Kányádi, Király László, Egyed Péter vagy Balla Zsófia bizonyos dolgaikban legalább annyira közel voltak hozzám, mint Horatius vagy Catullus. A generációs játék, mindig a helyzetteremtés játéka, a megnyilvánulás játéka.



Szerintem minden ember - nem biztos, hogy a papír előtt, de - szorongó. Viszont a szorongásnak van egy párlata. Személyes dolgokról beszélünk. Szoktam röhögni, amikor azt mondják, hogy személytelen költő vagyok. Ez abszolút nem biztos. Nem volt személytelen az egyik legnagyobb 20. századi magyar költő, Weöres Sándor sem. A hátra hagyott verseiben ez tetten érhető. A személyességem a szavakkal, a lírai párbeszéd egészével alakul ki. Hogy most nemzedékek jönnek egymás után, 20-asok, 30-asok, akik fokozottabban szoronganak, és másképp mondják el a személyes bajaikat, ez természetes. Én nem érzem magam idősnek, nekem az a bajom, hogy néha 40-nek, 30-nak érzem magam. Nincsenek korok. Vannak porcok, betegségek, vannak halálok, de ez nem befolyásol engem személy szerint" - magyarázta KAF. A beszélgetést teljes egészében az alábbi videón lehet megnézni, ahol tovább taglalják a játékosság, a személyesség, illetve a generációk kérdését.




"Szerintem túl sokat várunk el a saját jelenünktől.

A könyvnek megvan a saját titokzatos útja. Egyszer csak Ausztráliából vagy egy teljesen más váratlan helyről, egy könyvtárból vagy egy olyan embernek a kezéből kerül elő, akiről nem is gondoltad, hogy olvassa a te könyved" - válaszolta Egyed Emese arra felvetésre, hogy egy írónak mennyire kell megfelelnie az esetleges elvárásoknak, majd tanáccsal is ellátta a vele beszélgető Mikola Emesét.

"Nagyon fiatal vagy az eddig megírt egy regényeddel, és kérlek, hogy folytasd. Ne legyél türelmetlen, hanem te magad keresd meg azokat a világokat, ahol értik a könyvedet. Túl nagy a piac. Sok szép könyv van. Vannak nagyon szigorú kiadók, akik bizonyos csoportra koncentrálnak. Ugyanakkor sok korosztály, érdeklődési kör van. Az olvasó nem egyféle. Te magad is járulj hozzá, hogy ismerjék a könyvedet!" - részletezte, majd egy példát is említett.

"Az olvasótábor nem csak a legnagyobb városokban képzelhető el. Nagyon sok olvasni szerető, kíváncsi ember van, akik közé érdemes menni. Mondok egy példát. Kányádi Sándor soha nem fáradt bele, hogy iskolákba és óvodákba menjen. Olvasta az írásait is, de mindenről beszélt, és örültek, hogy valaki ilyen összefüggően, kedvesen beszél a világról és az irodalomról. Hitt abban, hogy közönség mindenütt van. Talán ilyesmivel is kellene egy fiatal írónak foglalkoznia" - mondta Egyed Emese, akinek a teljes interjúját az alábbi videón lehet megnézni.





"Nem fogalmaznék ennyire radikálisan"

- ez már Vida Gábor reakciója Serestély Zalán által idézett 15 évvel korábbi nyilatkozatára, amelyben azt állította, hogy nem akar a magyar próza megújítója lenni, kijutott a szövegirodalomból, és olyan történeteket akar mesélni, amelynek van eleje, közepe és vége.

"Lehet, hogy ez a néhány mondat, nem is a magyar prózának, hanem annak az irodalomelméleti, irodalomtudományi közegnek szólt, amelyik egy kicsit sokat beszélt arról, hogy nincs már történet, nem lehet történetet mondani, a különböző textuális viszonyok azok, amik mindent eldöntenek. Azt hiszem, egy kicsit erre haragudtam. Vagy kicsit komikusnak éreztem azt, hogy huszonévesen a nagy irodalomelméleti vértezetből olyan sarkalatos mondatokat tudunk mondani, hogy magyar nyelven nem lehet regényt írni" - egészítette ki a válaszát Vida, hogy miként változott az elmúlt másfél évtizedben.

"Mivel francia szakot végeztem, elég sokat foglalkoztunk a nouveau romannal. Miközben érdekes Michel Butor, arra gondoltam, hogy ha mindig Robbe-Grillet kellene olvasni, vagy mindig Tavaly Marienbadban tartózkodunk, akkor meghülyülünk. (...) Ez a fajta radikális, fellengzős mondás ebből született" - magyarázta a körülményeket. A beszélgetésben ugyanakkor szó esik a "posztmodern Jókairól", az általa megtalált irodalomelméleti keretet, szerzőt, ami mégis fontossá tudott válni számára.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS