2021. március 9. keddFranciska, Fanni
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A helytelen gondolkodás minden problémánk forrása? Hol kereshetjük a megoldásokat?

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2021. január 09. 13:15, utolsó frissítés: 14:15

„A világjárvány során valójában a kapitalizmus nagy fétisei kerültek válságba: az egészségkultusz, a fogyasztás, a turizmus, a szórakozás és kikapcsolódás egyes formái” – Farkas Henrik filozófussal beszélgettünk.


A világjárvány miatt rengeteg ember került válságba a drasztikus életmódváltás miatt. A szorult helyzetben sokan különböző szakterületetekhez fordultak, kezdve a pszichológiai tanácsadással a pszichoanalitikus terápián keresztül a különböző tréningekig, egészen odáig, hogy a családorvossal nyugtatókat írattunk fel magunknak. Mások a vallásos hitben igyekeznek menedéket találni, és megint mások a sokféle ezoterikus-spirituális tanfolyamok segítségével igyekeznek egyenesbe jönni. A felsorolt utak mellett van még egy hagyomány, amihez szintén fordulhatunk: a filozófiához.

Megkerestük Farkas Henriket, aki óraadó tevékenysége mellett filozófia beszélgetésekkel foglalkozik, hogy a filozófiai lélekgondozásról és a pandémiáról beszélgessünk.

A magyar nyelvterületen jóformán ismeretlen a filozófiai lélekgondozás, amelyben a filozófia terápiás jellege kerül előtérbe. Hogyan határolnád el ezt a tevékenységet a pszichológiai terápiától és a lelkészi lelkigondozástól?

- A filozófiai lélekgondozás – a pszichológia különböző ágaihoz hasonlóan – valamilyen módon a lélek, a psziché „megjavítására” vállalkozik, vagyis gyógyít. De másként értelmezi a gyógyítás és a betegség fogalmát, mást és másképp gondol „megjavítandónak”. A pszichológia, mint az orvostudományok általában, valamilyen szervi diszfunkciót ért betegség alatt, így a lélek vagy a test valamilyen abnormális működésének a korrekciójára vállalkozik. A filozófiai lélekgondozás ezzel szemben abból az általános filozófiai vélekedésből indul ki, hogy a lélek akkor tévelyeg, beteg, amikor helytelenül gondolkodik. A vallási lelkigondozástól meg abban különbözik, hogy kizárólag az emberi értelemre próbál támaszkodni, vagyis nem tételez egy külső, az értelem segítségével nem igazolható isteni segítséget.

Ebből adódik a kérdés, hogy mit ért a filozófia helytelen gondolkodás alatt. Számos elemet ki lehetne emelni ezzel kapcsolatban, én csak kettőt emelnék ki: a végig nem vitt és a rugalmatlan gondolkodást.

A végig nem vitt gondolkodás az, amikor a gondolkodás képtelen bejárni egy jelenség lehetséges előfordulásait, így aztán annak fogalmáról torz képet alkot. Azt is mondhatnánk, hogy ezt a lusta gondolkodást kell valamilyen formában átalakítani. Persze, a gondolkodás nem önmagától válik lustává, és az is a filozófiai lélekgondozás területéhez tartozik, hogy rákérdezzen, miért lusta, miért nem képes bejárni a gondolkodás az adott területet, miért nem világítja át a jelenséget a maga teljességében. Itt elsősorban gondolkodáson kívüli elemeket említenék, például a hiszékenységet, az önszeretet, azt a hajlamunkat, hogy inkább fogadunk el olyan elképzeléseket, amelyek jó színben tüntetnek fel bennünket, ugyanakkor eltagadjuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel meggyőződéseink szerint valamiképp rosszul járnánk. Általában a lélek szubjektív faktorai akadályozzák a gondolkodást.

Másrészt a helyes vagy a hibás gondolkodás mibenlétét befolyásolja annak nyitottsága és rugalmassága. Platón az Állam c. dialógusában arról ír, hogy a lélek tévedéseit valamilyen formában a rossz fókusz okozza. A gondolkodás – rugalmatlanságából fakadóan – nehezen vált nézőpontot, és nem automatikusan talál új, értelmes pozícióra. Ahogy Platón írja, a gondolkodás képessége már adott, vagyis nem magát a képességet kell fejleszteni, hanem meg kell tanulni „elfordítani”, hogy megfelelően lássa a valóságot.

S míg általában filozófiai szempontból arról van szó, hogy a helytelen gondolkodásmód nem vezet érvényes tudásformákhoz, a filozófiai lélekgondozásban többről: arról hogy a helytelen gondolkodás, a téves meggyőződések hamis önképhez, azok pedig kudarcokkal teli életekhez vezetnek. Ebben az értelemben a helytelen gondolkodás a szerencsétlen életutak melegágya. Így amikor a filozófiában terápiáról, gyógyításról van szó, akkor egyszerre kell a helytelen gondolkodásmódot és a félrecsúszott életmódot korrigálni.

Ennek a tevékenységnek erős érintkezési pontjai vannak úgy a pszichológiával, mint a vallásos lelkigondozással, lelki vezetéssel, de nem csak a kereszténységgel, hanem nagyon sok aspektusában a buddhizmussal is, amennyiben ez utóbbi egyáltalán vallásnak tekinthető. Hiszen ez utóbbiak is önmagunk vagy a világ jobb megértését, egy élhetőbb élet lehetőségét tűzik ki célul: a különbség, amely persze döntő, a megértés és a helyes életmód kritériumaiban van.

Farkas HenrikFarkas Henrik


Említésre került Platón, a kereszténység, a buddhizmus, amelyek több évezredes hagyományokat jelentenek, azaz a terapeutikus vonal már az antikvitásban megjelent: de hogy néz ki ma? Hogyan jelenik meg?

- A filozófiai lélekgondozás tág értelemben minden olyan típusú lélekkel foglalkozó terapeutikus tevékenységet jelöl, amely valamiképpen a filozófiához kapcsolódik. A huszadik században több, egymással rokonságban lévő, mégis eltérő elvek és módszer alapján működő irányzata jelent meg.

Elsőként a fenomenológiai irányzatból kinövő daseinanalízist említeném, illetve a Viktor Frankl által kidolgozott logoterápiát. Elgondolásuk szerint önmegértéshez a világhoz való alapvető viszonyaink megértésén keresztül jutunk. Az, ami problémának, korrigálható hiányosságnak tűnik, így például a lehetőségeink elszalasztása, a mindennapi szorongások és aggódások stb., valójában a világnak kitett emberi létezés megváltoztathatatlan alapstruktúráiból következnek. E struktúrák feltérképezésén keresztül önmagunk létezésben elfoglalt helye is világosabbá válik.

Más típusú megközelítést alkalmaz a filozófiai tanácsadás, amely inkább angolszász területen dívik. Ez a filozófiatörténet legkülönfélébb szerzőiből szemezgetve, egyfajta barkácsoló módszerrel az aktuális problémákra vonatkoztatva lát el praktikus tanácsokkal: különböző filozófiai elméleteket adaptál, fogalmi elemzéseket végez, nem nyilvánvaló problémák felmutatásán keresztül új szempontokra hívja fel a figyelmet stb. Ez az irányvonal előszeretettel nyúl vissza a filozófiai kezdetekhez, mindenekelőtt a szókratészi-platóni hagyatékhoz, illetve a kimondottan gyakorlati jellegű antik iskolákhoz, az epikureizmushoz és még inkább a sztoicizmushoz.

Talán egy negyedik típusú kísérletnek tekinthető, bár e tevékenységet, amelyet jómagam is gyakorlok, egyáltalán nem hívnám terápiának, amikor a filozófia jótékony hatása dialóguson keresztül bomlik ki. A hangsúly nem az egyes témákon és problémákon van, hanem inkább azon, hogy a beszélgető partnerek milyen mértékben képesek közösen működtetni, pályán tartani az értelmes beszéd és az együttgondolkodás lehetőségét. A tét tehát az intelligens beszéd színrevitele.

A sikerült beszélgetések, amelyek sokfélék lehetnek, általában jó hatással vannak a kedélyre. A filozófiai beszélgetés a dialógus egy sajátos esete, amelynek megvannak a maga szabályai, és a maga sajátos hatása. A feljebb felsorolt irányzatok egyértelműen terápiaként határozzák meg magukat, ahol a szerepek maguk is kötöttek, világos ki a terapeuta és a páciens; továbbá módszerük többé-kevésbé behatárolt; az értelemkereső dialógus kötetlenebb, amennyiben a beszélgetők pozíciói nincsenek rögzítve, az értelem mozgásának pályái pedig nincsenek kijelölve. Az intelligens beszédnek természetesen vannak szabályai, de módszere nincs. Ahogy Arisztotelész jelezte, a vizsgálódás jellegét a tárgy jellege határozza meg.

Konkrétan hogyan zajlik egy ilyen beszélgetés?

- Akár én, akár a beszélgetőtárs felvet egy őt érdeklő témát, megfogalmazzuk a hozzá kapcsolódó kérdéseket, vagy a téma felvezetésként közösen elolvasunk egy szöveghelyet. A témák kapcsán eleinte tapogatódzó állításokat teszünk, amelyek kijelölhetik a beszélgetés adott irányvonalát, majd a kérdések, válaszok, viszontkérdések és viszontválaszok során megpróbáljuk addig csiszolni és alakítani a tárgyhoz kapcsolódó állításokat, hogy azok megálljanak aztán a lábukon. A sikeres vizsgálódás sajátos beállítódást igényel: egyrészt egyfajta üres tudatot, amely a legszokatlanabb és legabszurdabb ötletekkel is számol, azaz a lehetőségek körét a lehető legszélesebbre nyitja; másodszor a gondolt kimondásának bátorságát; végül maximális figyelmet a gondolatok vagy inkább gondolatcsírák követésére, vagyis arra, hogy a megkezdett gondolati útról ne térjen el a beszélgetés.

Nagyon gyakran kiderül, hogy egyértelműnek tűnő fogalmak és jelenségek micsoda zűrzavart tudnak okozni, ha értelmükkel nem vagyunk teljesen tisztában; a zavar nem csak elméleti, de gyakorlati szinten is hat. Például biztos tudjuk, mit jelent a kishitűség? Vagy a szeretet? A barátság? Kiderülhet, hogy rosszul értjük ezeket a fogalmakat, tévesen társítunk bizonyos tapasztalatokat hozzájuk. Vagy túl tág határok, vagy túl szűk határok között fogjuk fel azokat. A fogalmi elemzés hatóköröket állapít meg. Ennek során aztán kiderülhet, hogy sokkal kishitűbbek vagyunk, mint gondoltuk, vagy épp fordítva, esetleg rájövünk, hogy a szeretetet összekevertük a vággyal. Rájövünk, hogy végre meg kell tanulnunk szeretni.

Ezen keresztül érthetővé válik, hogy kihez, mihez, mikor, hogyan viszonyulok. Így egyáltalán nem csak a fogalmi tisztázásokról van szó, hanem a problematikus viszonyaink helyrebillentéséről is.

A beszélgetések természetesen tele vannak buktatókkal, zsákutcákkal, erőltetett ötletekkel. Nem minden ötlet vagy irány termékeny, és ezt nehéz tudomásul venni. Az értelem gyakran szabadságra megy. Ugyanakkor bizonyos belátások nyomán, még ha gyakran csak ideiglenesen is, de helyükre kerülnek a dolgok. A filozófia az értelem felbukkanásának és összeomlásának dialektikája. Az ilyen beszélgetések során lassú építkezés zajlik. Hogy egy volt tanárom, Tengelyi László szellemes megjegyzését idézzem, a „filozófia aranymosás”.

Ez a típusú tevékenység mennyire ismert, elterjedt magyar nyelvterületen?

- Mérsékelten. Sárkány Péter régóta foglalkozik logoterápiával, 2004 óta létezik Magyar Daseinanalitikai Egyesület, itt elsősorban Lubinszki Mária nevét érdemes említeni, az amerikai Irvin Yalomhoz köthető egzisztenciális pszichológia, amely a daseinanalízishez hasonlóan a filozófia és a pszichológia belátásait is használja, Kővári Zoltánnak köszönhetően manapság bontogatja szárnyait Magyarországon. Az utóbbi két évtizedben néhányan filozófiai tanácsadással is próbálkoztak, tudtommal jelenleg ilyen jellegű praxis nem folyik magyar nyelven. Izgalmas vállalkozás Nemes László Filozófiai Kávéháza, ahol rendszeres időközönként csoportos filozófiai beszélgetések zajlanak. (Szerk. megjegy.: hasonló kávéházat szervezett Kolozsváron az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság a 2010-12-es években). Ugyanakkor nem hinném, hogy ismerem a teljes palettát, bizonyára számos szereplőt kihagytam a felsorolásból.

Nem tekintem magam filozófiai lélekgondozónak: egyszerűen filozófiai beszélgetéseket folytatok néhány emberrel. Egyeseket szigorúan elméleti kérdések érdekelnek, és kitérnek, érdektelenséget mutatnak a lelki vonatkozások iránt, mások kizárólag szövegértelmezési szándékkal jönnek, és vannak olyanok is, akik a filozófiát terápiás vonatkozásokkal is szeretik összekötni. Szemben a pszichológiával nem az én vagy a másik lelki problémája, például kétségbeesése, élethez való viszonya, tudásról vallott nézete stb. a fontos, hanem általában a kétségbeesés, általában az élethez való viszony, általában a tudás stb. A kérdés az, képesek vagyunk-e olyan észrevételekre, amelyek e kifejezéseket kiemelik semmitmondó szürkeségükből és jelentőséget kölcsönöznek nekik, tartalommal telítik azokat. A filozófia egyik legfontosabb terapeutikus aspektusa éppen ez lenne: észrevenni egy-egy jelenségnek azt az aspektusát, amin keresztül ténylegesen kapcsolódni lehet hozzá, vagy pontosabban úgy lehet kapcsolódni hozzá, ahogy korábban nem. A filozófia képes egy addig nem elgondolhatót elgondolhatóvá tenni, behatolni a létezés egy addig ismeretlen világába. Ez pedig valódi szabadságtudatot eredményez, nem ritkán konkrét gyakorlati következményekkel.

Nem állítom, hogy a filozófiának kizárólag vagy elsősorban léleknemesítő funkciója van, de ne tegyünk úgy, mintha erről nem szólhatna. Az elmélet gyakorlati átfordíthatósága persze roppant tág téma, számtalan vetülettel. Az antikvitásban elsősorban a lélek gondozásához, a jó élet problémájához kapcsolódik, a koraújkorban, elsősorban Descartes-nál és Spinozánál még jelen van e formája, azután egyre inkább kiszorul, és más formában bukkan fel újra.

Mit jelent ez a másféle forma?

- A 18-19. század már nem egyéneknek, hanem közösségeknek kínál recepteket. A filozófusok egészen grandiózus elképzelésekkel és ambíciókkal lépnek fel. Társadalmi és politikai elképzeléseiken keresztül embersokaságok életére kívánnak hatni. E korszakban bukkan fel a filozófia, általában a szellem történelemformáló erejének gondolata is. Ezek valójában a filozófia gyakorlati hozadékának eltérő aspektusai. A 20-21. század e korszak örököse, különösen a társadalomról és politikáról való gondolkodásban, ugyanakkor ha elszórtan is, de ismét felbukkan a koraújkortól háttérbe szoruló filozófiai lélekgondozás, önterápia igénye is. A fenomenológia, elsősorban Heidegger munkásságának hatására létrejönnek a pszichológia és filozófia határvidékén tanyázó korábban már említett irányzatok, Michel Foucault és Pierre Hadot munkái pedig az antik erényetikák felelevenítésén keresztül adtak új lendületet a lélekgondozás filozófiai aspektusainak.

Szóba került a történelmi, társadalmi vonatkozás: éppen egy történelmi világjárvány zajlik, aminek nagyon sok hatása van az egyéni és a társadalmi életre is.

- A pandémia, hasonlóan egyéb társadalmi krízisekhez, kiélez és láthatóvá tesz olyan dolgokat, amelyekre eddig alig figyeltünk föl. Először a megszokott hiányának különféle formái tűnnek fel, azután az elvonások következtében kialakult űr, idegesség, frusztráció, türelmetlenség. Ez természetes folyamat, de nem szükségszerű, hogy elnyújtsuk. Nem pusztán azt lehet vizslatni, a járvány következményei hogyan szűkítették a lehetőségeinket. Azt a kérdést is fel lehet tenni, a szűkösség milyen új lehetőségeket kínál? Egy krízis, anélkül hogy a benne lévő lehetőségeket túlértékelnénk, a viselkedések, tevékenységek, gondolatok új formái számára is teret enged. Érdemes megfontolni, hogy e szűkös helyzet milyen új formákat léptethet működésbe, illetve milyen, korábban marginális jelenségek számára jelenthet termékeny talajt.

A világjárvány során valójában a kapitalizmus nagy fétisei kerültek válságba: az egészségkultusz, a fogyasztás, a turizmus, a szórakozás és kikapcsolódás egyes formái. Úgy látszik, ezekkel a társadalom többsége azonosul, állandó viszonyítási pontként tűnik fel számára. Elvételük identifikációs krízist okoz: a kapitalista szubjektum alapjai remegnek meg. Kérdés, mi tűnik célszerűbbnek, várni, hogy visszakapjuk a játékainkat, vagy új játékok után nézni.

Byung-Chul Han A kiégés társadalma c. könyvében arról ír, hogy a 21. századi kapitalizmus jellemző tünete a multitasking, vagyis ahelyett, hogy huzamosabb ideig egy dologra koncentrálnánk, akár egyszerre is számtalan irányba figyelünk, egy rakás dolgot egyszerre futtatunk. Han a létezésnek ezt a módját a vadon élő állatok életéhez hasonlítja, és civilizációs leépülést emleget: az állatok azok, amelyek kénytelenek egyszerre többféle funkciót végezni. Egyszerre kell foglalkozniuk kicsinyeik gondozásával, az élelemszerzéssel, s közben folyamatosan ügyelniük kell arra, hogy ne váljanak zsákmánnyá.

A pandémia talán nem csak kreatív energiáinkat mozdíthatja elő, de abban is segíthet, hogy bizonyos rituáléinktól megszabadít, a cselekvés iránti megveszekedett vágyainkat megzabolázza, és utat ad az elmélyültebb, szemlélődő magatartásra, az olvasásra, a hosszabb beszélgetésekre. Ennyiben pedig képes gazdagítani az életünket, magában hordozza az élhető és értelmes élet csíráit. Természetesen nem azt sugallom, hogy a világjárvány isten áldása, az általa átalakult világ lehetőségei szűkebbek, mint a járvány előtti világé, pusztán egy kevéssé hangsúlyozott aspektusára utalok, arra, hogy a korlátozások is lehetnek konstitutívak, és az itt létrejött formák átmenthetőek a későbbi időszakokra is.

Paradox helyzet, hogy az információs és kommunikációs forradalom, a közösségi média korában egyre többen panaszkodnak izolációra, elmagányosodásra. A pandémia felerősíti e tendenciákat. Azt gyanítom, nem kizárólag a személyes találkozások csökkenése áll az erősödő tendencia háttérben, bár kétségkívül az is, hanem az a feszítő kétértelműség, hogy a kommunikációs eszközök, elképesztő lehetőségeik ellenére, mégsem alakítanak ki kapcsolatokat. Úgy tűnik, a rendelkezésünkre álló kommunikációs lehetőségeket nem kommunikációra használjuk: a facebook, az instagram, sőt a messenger sem szól másról, mint marketingről, öncélú magamutogatásról, jobb vagy rosszabb színvonalú szellemeskedésről vagy praktikus információcserékről. Beszédes, hogy a mai fiatalok nagy része már alig használja szóbeli beszélgetésre a telefont. A cél nélküli, önmagáért folytatott beszélgetés, amit pusztán a beszélgetés kedvéért folytatunk, kezd kikopni a divatból. Az ember mint beszéddel bíró állat meghatározása immár idejétmúlttá vált.

Ezek megértése, átgondolása milyen viszonyban van a kritikával?

- A kritikának több szintje lehetséges. Már kritikát művel Szókratész is: kérdéseivel és ellenvetéseivel újra és újra rámutat arra, hogy a dolgoknak az ismerten és megszokotton túl még rendszerint több oldala is van, több érvényes aspektusból is szemlélhetőek. Más típusú kritikát villant fel Kant. Nem gondolkodás és dolog viszonyát vizsgálja, hanem a gondolkodás önmagához való viszonyát. A kanti kriticizmus egyebek mellett arra hívja fel a figyelmet, hogy a gondolkodás fogalmát nem meríti ki egy-egy jelenség minél több oldalról zajló vizsgálata, a gondolkodásnak önmagát is folyton monitorozni kell, hogy ne essen túlzásokba, ne vélje megismerhetőnek a megismerhetetlent. Röviden: a gondolkodásnak tisztában kell lenni képességei határaival, így válhat igazán hatékonnyá.

Végül elkülöníthetjük a kritika egy harmadik formáját is. Ez nem a gondolkodásnak a dologhoz vagy önmagához való viszonyát firtatja, hanem azokat a gondolkodástól idegen elemeket leplezi le, amelyek azt újra és újra formálják, eltérítik, anélkül hogy tudna róla. A gazdasági-társadalmi struktúrák, a tudattalan ösztönök és vágyak anélkül határozzák meg a világról, magunkról és másokról vallott elképzeléseinket, hogy tisztában lennénk e hatásmechanizmusaikkal. A kritika felfedi azokat a regisztereket, amelyek a gondolkodás pályáit, annak tudta nélkül, már eleve kijelölik. Marx, Nietzsche és Freud a tudattalan erők nagy leleplezői.

Egy filozófiai beszélgetésben ezeket egyszerre kell mozgatni, művelni – az aktuális vizsgálódás jellegétől függően váltogatni. A kritika valójában a filozófia szükségszerű velejárója. Nem ismerek kritikátlan filozófiát. Persze filozófiát avagy szellemet nélkülöző kritikát annál többet.

Milyen konkrét, praktikus tanácsod adnál egy olyan ember számára, akinek nincs a közelébe egy képzett filozófus, akivel el tudna beszélgetni?

- Kezdjünk el olvasni. Ne feltétlenül Hegel könyveit vegyük le először a polcról, inkább olyan szövegekkel kezdjük a filozófiával való ismerkedést, amelyek nem igényelnek filozófiai előtanulmányokat.

Amennyiben speciálisan a filozófiai lélekgondozásra vagyunk kíváncsiak, és magyar nyelvű szövegeket keresünk, elsőként talán Pierre Hadot: A lélek iskolája című művét ajánlanám. Túl azon, hogy önmagában szórakoztató és tanulságos olvasmány, további szerzőkre és szövegekre is ráhangol, így többek között Platón dialógusaira, illetve a sztoikus szerzők, Epiktétosz, Marcus Aurelius, Seneca műveire. Ezek – Hadot könyvéhez hasonlóan – jól követhető és érthető szövegek. Sokkal nehezebb falat, de a filozófiai lélekgondozás szempontjából nehezen megkerülhető mű Spinoza Etikája.

Többször szó esett már a fenomenológiáról, a 20.század egyik meghatározó filozófiai áramlatáról, amely termékenyítőleg hatott a lélek gyógyításának különféle kísérleteire. Az emberi létezés önmegértésének huszadik századi alapműve Heidegger Lét és idő című műve vagy A lét és a semmi Satre-tól. Ezek azonban terminológiailag rendkívül terhelt szövegek. Könnyebben emészthető Merleau-Ponty korai főműve, Az észlelés fenomenológiája, amely szintén számos ponton kapcsolódik az önmegértés terápiás hagyományához. Az antik lélekgondozás eszméjét elemzi és eleveníti fel a kései Foucault munkássága, itt elsősorban A szexualitás történetének második és harmadik kötetét tudom ajánlani, illetve a magyarul szintén megjelent utolsó előadását, Az igazság bátorságát.

A filozófiai tanácsadáshoz lazán kapcsolódó szövegek szintén hozzáférhetőek magyar nyelven, még ha nem is nagy számban. Ezeket abszolút kezdőknek ajánlom. Ilyen jellegű könyv például Alain de Bottontól A filozófia vigasza. Botton egyébként számos videóban fejti ki nézetét, amelyek elérhetőek a Youtubon is. Hasonló műfajba sorolható Xavier Rubert de Ventós: Minek filozofálni? c. műve vagy Ernst F. Schumacher: Tévelygők útikalauza is. Érdemes keresgélni, minél több szövegbe beleolvasni, kipróbálni, hiszen számos egyéni út van a gondolkodáshoz, előzetesen nem feltétlenül lehet tudni, melyik szöveg szólít meg.

Sőt, bár a szöveg rövid távon sem pótolható, a filozófia inspirációs forrása nem feltétlenül egy szöveg. Egy helyzet, egy irodalmi mű, egy film stb. is rendelkezhet olyan értelmezési potenciállal, amely gondolkodnivalót ad. A leleplező, a kódolhatatlan, a létezést átjáró mind ilyen élmények, s talán manapság a film szolgáltatja ezeket a legsűrítettebb formában. A nagy társadalomkritikák, így az olasz neorealizmus, a dogma-filmek; a nagy metafizikai dilemmák, Tarkovszkij, Bergman, Tar stb. vagy a jelek megállíthatatlan értelmezési kényszere (Lynch) immár leginkább filmes köntösben köszön vissza.

Gyakran felmerül, hogy a magyar közbeszéd, vagy a nyilvánosság (politikusok nyilatkozatai, sajtó, közviták stb.) színvonala eléggé erodálódott. Ilyen értelemben mit tud nyújtani a filozófiai gondolkodás?

- Kétségtelen, hogy a közéletre sok szinten ráférne a minőségváltás. Platón óta ismert politika és filozófia szembenállása, előbbi a meggyőzésre, míg utóbbi az igazságra törekszik, s a kettő nem feltétlenül esik egybe: a meggyőző nem mindig igaz, az igaz pedig nem mindig elég meggyőző.

A kérdés talán nem is az, mennyiben befolyásolhatja a filozófia a nyilvános közbeszédet, hanem az, mi teszi lehetővé a politikai meggyőzés jelenlegi formáit, eszköztárából miért tűnik el teljesen a valósra való hivatkozás. Ez nem triviális. Az igaz és a meggyőző nem esik egybe, de nem is szükségképpen különböző dolgok. Az igaznak lehet ereje. Valójában az igazság erejébe vetett hit kopott meg. E hit visszaszerzése lehet a filozófia feladata. Az igazság nem akarása meglehetősen komplex folyamatok eredménye; nyilván egy meghatározott életformából következik, amely maga is különféle, gazdasági, kulturális stb. meghatározottságok függvénye. A filozófia, túl azon, hogy elemzi e folyamatokat, példát is mutathat. Újra és újra színre viheti a gondolkodást, kikezdheti, parodizálhatja, leleplezheti a nyilvánosság hamis bálványait és azt a hitehagyottságot, amiről az előbb beszéltem.

Nem tudok azonosulni a világból és társadalomból kivonult filozófus képével. A gondolat maga is nonszensz: akárhol vagyunk, a világban és egy meghatározott társadalomban vagyunk. Nem lehetséges kilépés. Az elvonulás inkább lemondás és menekülési kísérlet. Ahol lehet, ott próba elé kell állítani az igaz beszédet!

Nyitókép: © Busà Photography/Moment/GettyImages

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS