2021. március 9. keddFranciska, Fanni
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Itt az idő, hogy átfogó módon gondolkodjunk a hagyatékok gondozásáról

G. L. G. L. 2021. február 04. 18:30, utolsó frissítés: 18:30

Kántor Lajos hagyatéka pedig lehetséges modellje lehet annak, hogy mi fog történni a létrejövő hagyatékainkkal. Balázs Imre Józseffel beszélgettünk.


Kántor Lajos (1937-2017) irodalomtörténész, filológus, kritikus kiemelkedően gazdag hagyatékának feltérképezésére, illetve további kutatások előkészítésére indult a Láthatatlan Kollégium és a Spectator Média Kollégium diákjainak közös projektjeként a Kántoresque.

Az elmúlt évtizedek romániai magyar kulturális és politikai folyamatainak az alakításában kiemelkedő szerepet vállalt Kántor Lajos. A projekttel nem csak egyszerűen bemutatni akarják a kiemelkedő, az elmúlt évtizedek romániai magyar kultúrát és közéletet bemutató munkásságát, hanem tágabb értelemben a hagyatékok megmutathatóságának, a fiatalabb generációk számára elérhetővé tételének a végig gondolására is lehetőséget teremtenek. Balázs Imre József irodalomtörténészt, a Láthatatlan Kollégium szakmai irányítóját kérdeztük arról, hogy mitől lehet érdekes a Kántor-hagyaték a fiatalabb generációk számára.

– Abban hiszek, hogy azok a diákoknak, akik bevonódnak konkrétan ebbe a projektbe, a folyamat által válik érdekessé ez az egész történet, ahogyan egyre mélyebbre ásnak benne. Bizonyos értelemben őket is meg kell győzni.

Másrészt abban látom Kántor Lajos hagyatékának és életművének a különlegességét, hogy szinte mindenhez kapcsolódik az elmúlt 50-60 évben az erdélyi kultúrában történt. Az irodalomtól a szerkesztőségi életig. A Korunk azért is speciális az erdélyi palettán, mert történelmi is, néprajzi is, szociológiai is és filozófiai is. Kántor Lajos 1959-től ennek a lapnak volt az egyre maghatározóbb szerkesztője. Hatalmas kapcsolatháló alakult ki körülötte. Ott volt az egész színházi világ, mert hosszú ideig színikritikusként, színháztörténészként működött. Ott volt a képzőművészet, ami szintén meghatározó az életművében, részben a Korunk Galéria szervezése miatt, részben pedig azért, mert képzőművészetről is írt. Ott van a politika és közélet is. Leginkább a '89utáni 30 évben, de azért előtte is.


Tulajdonképpen azt a nagy lehetőséget látom a Kántor-hagyatékban, ha nem is érdekel az, hogy ki volt Kántor Lajos, de rajta keresztül rengeteg mindent megismerhetünk az erdélyi '50-es évek végétől egészen közelmúltunkig.

De a laikusoknak is meg akartjátok mutatni, hogy ki volt Kántor Lajos, hiszen ez a honlap is elkészült.

– Azt is, hogy ki volt Kántor Lajos, és azt is, hogy itt van egy probléma, ami a hagyatékok gondozásával kapcsolatos, tehát mi történik jelentős erdélyi művészek, értelmiségiek hagyatékával. Ez egy strukturális probléma. Egyenként lehet, hogy ilyen-olyan megoldásokat találnak erre az emberek. Viszont egyre több ilyen jelentős hagyaték jön létre, és ha elkezdjük számolgatni, hogy akár csak az elmúlt 10 évben mi történt ezekkel, akkor azt hiszem, hogy itt az idő, hogy erről átfogó módon is megpróbáljunk erről gondolkodni. Kántor Lajos hagyatéka lehetséges modellje lehet annak, hogy mi fog történni a létrejövő hagyatékainkkal.

Ha jól tudom, akkor téged korábban foglalkoztatott egy erdélyi magyar irodalmi múzeum lehetőségének az ötlete. Ez jelentheti egy esetleges múzeumnak az előképét?

– A dolgokat ki kell próbálni. Az irodalmi múzeum ötletének is vannak előzményei, nem a semmiből találom itt ki. Maga Kántor Lajos is úgy képzelte el, amikor létrejött a Szabédi-ház, mint egy erdélyi irodalmi múzeumot. Be is került oda 3-4 hagyaték, de azzal gyakorlatilag megtelt. Ez újra és újra termelődő probléma. Egyrészt szükség van felületre, ahová bekerülhet egy jelentős könyvtár, kézirat, levelezés. Ezeket raktározni, elhelyezni, megoldatlan feladat.

Még fontosabb szerintem, és számomra erről szól leginkább a Kántoresque projekt, hogy kell történjen valami ezekkel az elraktározott dolgokkal. Kutatni kell és közkincsé tenni, tehát eljuttatni a nagyközönséghez azokat a dolgokat, amik ezekből a legizgalmasabbak, látványosabbak. Ez nyilván egy sokszereplős dolog. Amit mi ebben a projektben meg tudtunk szervezni, hogy a diákoknak ez egy jó tanulási lehetőség legyen. Ahogyan az emberek tapasztalatot szereznek önkéntesként bizonyos munkákban, úgy a kutatásban és a filológiai munkában egy ilyen projekten keresztül lehet tapasztalatot szerezni.

fotók: kantoresquefotók: kantoresque


Azt tudom, hogy a médiások vizuális módon is meg akarták mutatni ezt a hagyatékot, míg a filológusok értelem szerűen egy másfajta megközelítést választottak. Konkrétan milyen munkát végeznek a projektben részt vevők?

– A szakkollégiumok közötti együttműködési projektet úgy terveztük, hogy a bölcsészek azt csinálják, amihez értenek. Két réteget terveztünk a munkájuknak. Az egyik azt volt, hogy beülnek konkrétan a hagyatékba. A hagyaték leltározása egyébként ettől a projekttől függetlenül is zajlik a Communitas Alapítvány támogatásával. Bartók Júlia végzi ezt a munkát. Összeírja a kéziratokat, rendszerezi, dossziékba rakja. Ezt ő elkezdte, de nyilván nem jutott még a végére, mert egy hatalmas munka.

Az volt az elképzelés, hogy az általa összerakott, rendszerezett dossziékhoz fognak hozzáférni a diákok. Fizikailag is beülnek a diákok a házba, és néhány dokumentum tanulmányozása alapján létrehoznak egy-egy műhelytanulmányt. Majd ugyanebben a témában elolvassák Kántor Lajos publikációt, könyveit, és arról is írnak. Mondok egy példát. Az a bölcsész, aki Kántor Lajos képzőművészeti munkáival foglalkozik, egyrészt elolvassa a könyveket, másrészt a hagyatékban a képzőművészetre vonatkozó kiadatlan dokumentumokba is belemélyed. Itt jött közbe a járvány, mert miatta magába a hagyatékba nem mertük beengedni a diákokat, de nem tettünk le erről teljesen. Egyelőre megfordítottuk a sorrendet. A könyvekkel kezdték a kutatást, tehát elolvasták a számukra kijelölt a témában a könyveket, és ezekről megírták az összefoglaló szövegeiket. Ezek olvashatóak jelenleg a honlapon. Egy második fázisban következik, hogy a hagyatékban is elmélyednek az adott témákban.

Egy hagyaték amikor bekerül egy irodalmi múzeumba, jellemzően nem ugyanazon helyen őrizik meg, ahol azok eredetileg voltak. Viszont fontos lehet ezt dokumentálni. Milyen volt az íróasztal és hogyan nézett ki a szoba. Az élmény muzeológia fontos, és ezt filmen lehet leginkább megmutatni, mert ez eltűnik. Ha most nem rögzíti valaki vizuálisan, akkor 10-20 év múlva már egyáltalán nem lehetne megcsinálni. Ezért éreztük fontosnak a dokumentálás ebből a szempontból is, amit a médiaszakosok végeztek el.

Eredetileg egy dokumentumfilm készült volna, de a járvány miatt nem sikerült ez megvalósítani. A honlapon elérhető néhány fotó. A képeket nézve nekem az is feltűnt, hogy egy Kós Károly kép állt az íróasztalon. Ha jól tudom viszont, akkor a festmények már nincsenek a lakásban. Mennyire van most egybe a hagyaték?

– A dolgok még nagyjából egyben vannak. Azért is mentünk tavalyelőtt decemberben, mert tudtuk, hogy képek jelentős részét el fogják vinni. Azt is dokumentálni akartuk, hogy a festmények milyen rendben lógtak a falon. Az a része a hagyatéknak már átkerült közgyűjteménybe, tehát már nem lehetne tanulmányozni.

Gyakorlatilag többi részét is úgy képzelitek el, mint ahogyan ezek a képekkel történt?

– Távlatilag az az elképzelés, hogy közgyűjteménybe fognak kerülni, de ennek a helyszíne még függőben van. Viszont ez egy olyan anyag, aminek abszolút mértékben közgyűjteményben van helye.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS