2021. május 9. vasárnapGergely
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Elszigetelve: hét író és hét képzőművész a karanténról, a magányról, az elszigeteltség érzéséről vall

Bilibók Karola 2021. április 16. 15:02, utolsó frissítés: 18:12

Vannak olyan helyzetek, események, amelyek próbára tesznek minket. Ilyen a világjárvány, amely mély nyomot fog hagyni bennünk, és egész életünket átalakítja. Erről a tapasztalatról vallanak az antológiában szereplő alkotók.


A Bookart Kiadó és az Iskola Alapítvány Kiadó közös gondozásában jelent meg a #ELSZIGETELVE című kiadvány. A kötetbe hét író (Nyáry Krisztián, Wirth Imre, Cserna-Szabó András, Ozsváth Zsuzsa, Márton Evelin, Kemény István, Molnár T. Eszter) és hét képzőművész (iski Kocsis Tibor, Tombor Zoltán, Részegh Botond, Weiler Péter, Gaál József, Szabó Dorottya, Nagy Kriszta) munkáit válogatták össze.

A válogatás fő szempontja: milyen művészeti alkotások alá tudnánk „posztolni” #ELSZIGETELVE?

Az alkotók a régi és új, a világjárvány időszakában készült munkáikból egyaránt mutattak meg fontos szegmenseket. A kérdéskör tágasságából kibomlik egy általános emberi létállapot, amelyre a világjárvány kétségkívül újabb rétegeket halmozott. A szövegek és képzőművészeti alkotások észrevetetik az izoláltság a produktivitást katalizátora is lehet, de tragédiához vagy káoszhoz is vezethet.

Az érzékeltetés kedvéért elég néhány címet felsorolni: „még hogyha belepusztulunk is”. A Rottenbiller utcaiak elszigetelt szabadsága (Nyári Krisztián), Úgy járkálsz, mintha lenne otthon (Wirth Imre), Az utolsó magyarok (Cserna-Szabó András), Nelli szobája (Tombor Zoltán), Becsomagolt hétköznapok (Részegh Botond), Önmagában I. (Gaál József), Előkészítő látogatás (Kemény István), Együtt vagyok magammal (Nagy Kriszta).

A szövegek megmutatják a törésvonalakat a belső és külső valóság között. Megismerjük az összezártság élményét hagyományos családokban (anya, apa, gyerekek), de diffúzabb családstruktúrákban is (férj, feleség, testvér, anyós, szerető). Az általában véve művész, értelmiségi vagy emberi értelemmel felruházott állati beszélők reflektálnak a lehatárolt térélményre. Az irodalmi művek bemásznak Budapest és Párizs bérlakásaiba, ember lakta, erdei barlangokig jutnak el és a szigetnyire zsugorodott Földön ülnek meg, hogy hallhassák az otthon párbeszédeit vagy az önmagában maradt gazdatest lélegzetvételét.

A kint és bent fogalma kifordított értelmet kap, a legtágabb természeti térben is a tehetetlenség lesz a legerősebb hatóerő.
A képzőművészeti alkotásokon kiüt a mélabús és zaklatott társas magány. Elhagyott helyeket látunk, ikonikus lesz a kiürült diszkóhelység, a bejáratlan Holdfelszín. Puszta szórakozásból új funkciót is nyerhetnek a terek, így lehetséges egy gyerekszobában politikai vitát folyatni vagy lefutni a maratont egy tömbházlakás teraszán. Látható vajon, ahogyan a behúzott függönyök mögött mozognak az árnyékarcok?

Részlet Szabó Dorottya Növények című olajfestményébőlRészlet Szabó Dorottya Növények című olajfestményéből

Szabó Dorottya Növények című olajfestménye rámutat az univerzálisan létező elszigeteltségre. A cserepes növények, hiába vannak egymásmellé felállítva, gyökereik elszigeteltek egymástól. Mi történik, ha a virágcserepek helyén emberi fejeket látunk ábrázolva? Talán az egymással könnyedén érintkező emberek valódi találkozásának lehetetlenségével nézünk szembe.

Nézzünk meg egy kifejezetten a 2020-as világjárványra írt szöveget. Cserna-Szabó András Boccaccio ’20 című novellája Párizs központjában lévő bérlakásból indít, amelyben egy család (anya, apa, két gyerek) három hete a karanténidőszakot tölti. A család férfi tagja, Jean-Paul a főművén dolgozik, amelyet „Flaubert és az unalom” címen akar megjelentetni. Ezt persze csak jóval később tudjuk meg egy másik helyszínen, amikor egy fizetett szexuális együttlét után Jean-Paul monológját olvashatjuk:

„Mert mire jött rá az öreg Gustave? Hogy a modern kor legmeghatározóbb emberi létélménye: az unalom. Addig csak az arisztokrácia és néhány jobb módú nő unatkozott. Az őskori ember, a középkori paraszt vagy az újkori proletár nem ismerte az unalmat, dolgozott a saját és a családja létfenntartásáért, aztán este eldőlt, mint a zsák, és már aludt is pirkadatig. Nem kellett neki se altató, se keresztrejtvény. De immár kinyílt az út a széles polgárság előtt az unalom felé. […] Erre a végtelen unalomra azóta a kapitalizmus legkomolyabb iparágai épültek: szórakoztatóipar, tömegkommunikáció, vendéglátóipar, szexipar, turizmus, kábítószer-kereskedelem, és még sorolhatnám. Ők az unaloműzők.”

A férfi monológjába az is bele van sűrítve, hogy Flauberttől kezdve hogyan határozható meg a jó irodalom. Akként, amely unalmasságának köszönhetően nem kerül a kultúripar termékei közé. Ugyanakkor elhangzik egy olyan álláspont is, amely szerint nagy általánosságban az irodalom a szórakoztatóiparnak köszönheti széleskörű közönségét.

„Flaubert óta ugyanis komoly író csakis unalmas lehet. Aki nem unalmas: nem komoly! Aki nem unalmas, azt könnyen az »unaloműzők« közé sorolhatják. Pedig az irodalom maga is éppen a demokratikus unalomnak köszönhette, hogy néhány szépelgő gazdag játékszerből tömeges iparcikké vált!”

Megjegyzésként bejegyezhető, mind tudjuk, hogy a szórakoztatóipar a karanténidőszakban is megtalálta a maga helyét az életünkben.
Az „unalmas” monológ zárlatát megkoronázza egy párbeszéd, amely hatalmas csattanóval leplezi le az „unaloműzők” fogyasztóinak reakcióját a karanténhelyzetre. Jean-Paul rákérdez a mellette füves cigit tekerő nőre: „Nem unalmas, amit mondok, Chérie?” A válasz pedig: „– Csak egy kicsit […] De ne zavartasd magad, amore mio, amúgy is hetek óta unatkozom. Csak bámulom a tévét, alszom, pizzát zabálok, iszok... Nem bírom elviselni ezt a kurva unalmat! Legyen már vége! Megöl az unalom!”

Kedves olvasók, „nézzünk meg inkább mennyit változott kint a világ”.

Kemény István: Előszó
Felhagynak a tépelődéssel, és fehér
várainkba húzódnak vissza az irreális
utolsó kétségbeesett támadása elől
Egymással a kapcsolatokat telefonon
tartják és mosolyogva mesélik, hogyan is nyüzsög
a váruk alatt képződött utolsókori város
De mit ér a mosoly felsőbbrendűség nélkül
hőseink is halandók és sorra
némulnak majd el a telefonvonalak
Hagyjuk is őket, és nézzük meg inkább
mennyit változott kint a világ
míg előszavunkat írtuk, azalatt.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS