2021. május 9. vasárnapGergely
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Ökopolitika, avagy van-e kiút a klímaválságból? - beszámoló a Filozófus Nyílt Napról

Horváth Z. Eszter 2021. április 26. 15:09, utolsó frissítés: 16:37

A vitában kialakuló érvek és ellenérvek is azt mutatták, még csak valamilyen előzetes konszenzusnál sem tartunk a klímaválságot illetően.


A globális szintű problémák, mint például a klímaválság, környezeti katasztrófák, környezetszennyezés, a legközismertebb problémák közé tartoznak, amelyeket tényleg mindenki mindennap tapasztal. Hiszen már alig kapunk levegőt a nagyvárosokban, szeméttelepekké válnak a mezők, folyópartok, s szép lassan a betondzsungel az új erdő.

Ezzel nem csupán a „természetvédők” feladata foglalkozni, hanem égető szükség van politikai válaszokra is. A BBTE Magyar Filozófiai Intézet által szervezett 15. Filozófus Nyílt Napon erről beszélgettek a résztvevők. A vendégelőadó, Lányi András, filmrendező, író, pártalapító, filozófus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, az ökopolitika lehetséges útját rajzolta fel, amelyet utána egy kerekasztal-beszélgetésben vitattak tovább a meghívottak. Megnéztük, miről is volt szó.

Lányi András A harmadik út az ökopolitikában című előadása 40-50 rövid perc alatt nagyon sok szempontból megközelítette az ökológiával és a politikával kapcsolatos problémákat, kérdéseket, helyzeteket.

Mi szükség ökopolitikára? - nyitotta meg előadását.


Majd rögzítette, hogy a környezetvédelem céljai politikamentes célok, ma viszont ez azt jelenti, hogy rendszerellenesek: legalábbis így láttatja a mai politikai hatalom. Felhívta a figyelmet egy olyan téves szembenállásra, ami az ember és a környezett között feszül, s aminek az örökös vitája állandóan azt a látszatot kelti, hogy a környezetvédők emberellenesek lennének. Emellett azt is hangsúlyozta, hogy az élővilág pusztulása valójában egy sokkal mélyebb válságnak, a modern ipari társadalom és a technikai civilizáció krízisének a tünete. A humán ökológia tanára szerint mindezt meg kell értenünk, hogy egy olyan társadalmi berendezkedést tudjunk létrehozni, amely ezeket a problémákat kezelni tudja. Vagy legalábbis felfogni – tenném hozzá.

Természetesen azzal mindenki egyetért, hogy a természeti „létforrások” nélkülözhetetlenek, az élővilág megőrzése fontos. Így a politikában is létezik az úgynevezett elővigyázatosság elve, ismerte el Lányi András, de a gyakorlat szintjén ez rengeteg konfliktust eredményez, kezdve azzal a megbélyegzéssel, hogy „a zöldek szabadságellenesek”. Persze, ha a természet fogalmát az emberrel szemben fogjuk fel, arra a következtetésre jutva, hogy itt mégiscsak a zöldek harcáról van szó az emberekkel szemben, s akik a környezet védelme érdekében bizonyos megegyezésekre kötelezik az embereket, amelyek a szabadságuk korlátozásával járnak, akkor a vád jogos. De Lányi András mégis amellett érvelt, hogy erről szó sincs.

Egyrészt a zöldek is a szabadságért harcolnak, amelynek akadályát a fejlődés, a haszon, a hatékonyság kényszerítő erejében látják, amely gátolja a technológiák közötti szabad választást és azt, hogy az erkölcs is érvényre juthasson. Másrészt amikor a zöldek kiállnak amellett, hogy a bőség alól fel kell szabadulni, ezt a jólét érdekében teszik – nem szabad összetéveszteni a fogyasztói javak bőségét a jóléttel. Így már belátható, hogy valóban nem az emberi szabadság öncélú korlátozására törekednek.

De még ennél is tovább folytatta az érvelést a vádak ellen és arra hívta fel a figyelmet, hogy az a kiindulópont, miszerint az egyéni választások függetlenek lennének egymástól, eleve téves, mivel egyetlen közös jóban kell megegyezzünk. A természeti létforrások korlátozottan állnak a rendelkezésünkre, tehát végesek és mi igenis képesek vagyunk „megenni” a jövő nemzedékek életlehetőségeit. Ugyanakkor nem tekintenek el a szabadság kérdésétől sem: szerintük az emberi szabadság az önmagán túllépésben nyilvánul meg, azaz a közös célokban és az egymás megsegítésében.

Lányi András / képernyőemnetés az előadásról. Lányi András / képernyőemnetés az előadásról.

A szabadság nem konszenzus, hanem az összetartozás tapasztalata – jelentette ki az eseményen.

Lányi András, a probléma körültapogatása után, egy lehetséges megoldás elméletét is vázolta: ez lenne a címben említett harmadik út. Ebből az elméleti vázlatból egy elég jól felépített rendszer bontakozott ki a közönség előtt. Az előadó által „ökológiai demokráciának” vagy „deliberatív demokráciának” nevezett elgondolás mindenképp mentes a tisztán racionalista illúzióktól és figyelembe veszi a nem racionális érveket is, vagyis elismeri, hogy az ember egy érzelmi és esztétikai lény – ezt nevezte egy amerikai költő „minden élők falugyűlésének”. Az előadás utáni kerekasztal beszélgetésben nagyon egyszerűen megmagyarázta, hogy mire gondol, amikor azt mondja, hogy „esztétikai érv”: arra a kérdésre, hogy miért ne számoljuk fel a parkot, hogy parkolót építsünk oda, egyszerűen azt válaszolhatjuk, „mert iszonyat ronda volna”. Ez annál is inkább érthető, ha például a kolozsvári ronda, betonépületekre gondolunk, amelyek már nem egy közfelháborodást váltottak ki a lakosságból. Ezzel kapcsolatban a helyi civil szervezetek megszavaztatták és díjazták Kolozsvár legrondább épületeit.



Egy másik fontos aspektusa ennek az elméletnek, hogy a válságok megoldását nem globális, hanem lokális szinten látja. Ezt nem úgy kell érteni, hogy itt-ott sikerül megoldani valamiket, a többit pedig hagyjuk veszni. Az előadó szerint arról van szó, hogy globális problémákat egyszerűen képtelenek vagyunk megoldani, de lokálisan viszont hatáskörünkben van olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek segítik a globális válság kezelését is. Ahogy Lányi András mondta:

a Földet nem tudjuk megmenteni, de saját kis földünket igen.

De ez miért nevezhető a harmadik útnak? Egy kétosztatú politikai világban élünk: van jobb- és baloldal, s vagy az egyik, vagy a másik oldalon lehet állni. Az általa képviselt ökológiai demokrácia viszont nem egyeztethető össze egyik oldallal sem, Lányi András az előadásában ezt részletesen kifejtette. Lényegre törően: a jobboldal szempontjából összebékíthetetlen a gazdasági növekedéssel, a globalizációval; a baloldal esetében sok célban egyetértenek, de mégis a legtöbb elvi kérdésben ellentmondanak egymásnak. Állítása szerint „az ökopolitika ott kezdődik, ahol a hagyományos baloldal véget ér”, mivel nem a társadalom problémái állnak a középpontban, hanem az emberi lét feltételei természeti környezetben.

Összefoglalásképp tehát van egy társadalmi világ, aminek van három különböző szabályozó rendszere: (1)a piac, (2) a bürokratikus és állami szabályozás, és (3) a konszenzuális, közösségi érintkezés – az ökopolitika pedig e három egyensúlyáért harcol. Ez a harmadik út.
A kerekasztal résztvevői. A kerekasztal résztvevői.

Az ebből felmerülő vitapontok a kerekasztal-beszélgetésben

Szigeti Attila a környezeti válság és a végtelen gazdasági növekedés összefüggésére kérdezett rá. Vajon érvényes javaslat-e az ökológiai válság feltartoztatásához szükséges nem-növekedésre, vagy másképpen post-growth-ra való átállás? Mire vezethető vissza a növekedés kényszere? Hogyan állítható meg ez a globális növekedés, s milyen fajta politikát gondolhatunk el ezután? S mindezzel hogyan tud szembenézni a globális kapitalizmus rendszere, vagy a kényszeres profitorientált beállítottság?


Ungvári Zrínyi Imre kérdései a normatív hatékonyság és az ökológiai racionalitás viszonyára vonatkoztak. A szabályozás problematikájával kapcsolatban mindjárt fel is tette azt a kérdést, hogy vajon az együttműködés kisebb és nagyobb közösségekben mennyire szabályozható, s mennyire építhető etikai és jogi összefüggésekre? Normatívan hatékonnyá tehető-e az ökológiai racionalitás? És az ökopolitika melyik politikai erőnek lehet a kiemelt cselekvési szférája? Mennyire valósítható meg a konkrét gyakorlatban egy ökopolitikai szemlélet?

Bognár Zoltán a fenntarthatóság és a szabadság témájában három viszony-kérdést fogalmazott meg: 1. hogyan viszonyul egymáshoz a cselekvés és az elmélet? 2. hogyan viszonyul egymáshoz a természet és az ember? 3. hasonlóan, hogyan viszonyul egymáshoz a fenntarthatóság és a szabadság?

Az ezután kialakuló vita többek között arról szólt, hogy vajon globális vagy lokális megoldásokra van-e szükség, a piaci növekedés mennyiségi, avagy minőségi kérdés-e, kinek vagy minek az érdeke a globális szabályozás, egyáltalán beszélhetünk-e globális szabályozásokról, vagy csak lokális szinten történhet ez meg.

Az előadás összességében véve sokatmondó volt, de mégsem „eleget-mondó”. A vitában kialakuló ellenérvek is azt mutatták, hogy a probléma egyáltalán nem tekinthető megoldottnak, még csak valamilyen előzetes konszenzusok szintjén sem – s bár ez egy banális következtetésnek tűnik, egy több órás beszélgetés után mégiscsak valami súlyosat jelez.

A rendezvény társszervezői: Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság és a Pro Philosophia Alapítvány. Támogatók: Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap. Az előadás és a kerekasztal beszélgetés elérhető leg a BBTE Magyar Filozófiai Intézet Youtube-csatornáján.

Horváth Z. Eszter a BBTE Magyar Filozófiai Intézet hallgatója, az EMFT Technikafilozófai munkacsoportjának tagja.

Nyitókép: A marosvásárhelyi vegyipari kombinát, fotó: Bakk-Dávid Tímea

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS