2022. január 26. szerdaVanda, Paula
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Töredezett, szakadozott, egyenlőtlen és sokszínű az erdélyi fiatalság. Könyvajánló

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2021. június 30. 11:31, utolsó frissítés: 2021. július 01. 08:24

A közbeszéd és a politikai nyilatkozatok szintjén sok szó esik a fiatalságról, a család- és közösségcentrikusságról, hiszen ebben rejlene a jövő záloga, a „megmaradás”. De miként és hogyan áll a romániai magyar fiatalság?


Számunka, romániai magyarok számára, a jövő kérdése valahogy mindig élesebben merül fel mint más közösségek számára. Hiszen a romániai magyar társadalom és kultúra léte és jövője folyamatosan kérdésesnek látszik, mindig előbukkan valami fenyegető: a többségi társadalom, az állam, különböző társadalmi jelenségek, mint az asszimiláció, az elvándorlás, az elöregedés, a gyerekvállalási tendenciák, és így tovább. Ennek a narratívának megfelelően a közbeszéd és a politikai nyilatkozatok szintjén sok szó esik a fiatalságról, az oktatásról, a család- és közösségcentrikusságról, hiszen ebben rejlene a jövő záloga, a „megmaradás”.

Ehhez képest a valóságban kevés valódi odafigyelést tanúsítunk a ténylegesen fennálló problémákkal kapcsolatban, nem igazán követjük a kérdés körül felmerülő jellegzetességeket, változásokat.

Mennyire tudjuk reálisan, hogy miként és hogyan áll a romániai magyar fiatalság?

A kérdésre nem reménytelen orientatív válaszokat kapnunk. Nemrég megjelent a téma szempontjából egy alapvetően fontos könyvkiadvány, amelyet a Babeș–Bolyai Tudományegyetem szociológusai állítottak össze, az Erdélyi magyar ifjúság, Szociológiai jellegzetességek és változások 2001 és 2016 között, szerkesztette Veres Valér, szerzői: Veres Valér, Geambașu Réka, Vita Emese, Kiss Dénes, Szabó Júlia, Dániel Botond, és Rusu Szidónia.


A kötetet a Szocilogós napok keretében egy kerekasztal-beszélgetésben ismertették a szerzők és néhányan a szaklektorok közül, azaz Csata Zsombor és Székely Levente. A szakmai beszélgetésről felvétel is készült, megtekinthető ezen a linken (4:20:44 és 5:46:28 között).

A könyv a bevezetőjében jelzi, hogy a fiatalság – a kötetben ez a korcsoport a 15-29 éveseket jelenti – világviszonylatban számos kihívással szembesülnek: továbbtanulási lehetőségek, munkaerőpiaci gondok, értékrend- és identitásválságok, lakhatási problémák veszik körül őket. Ezen felül a romániai magyar fiatalok az utóbbi évtizedekben többletkihívásként még szembesülnek a kisebbségi léthelyzettel, az EU-hoz való csatlakozás kihívásaival és lehetőségeivel, illetve az itthon-maradás és a kivándorlás dilemmájával is.

„A gyors társadalmi változások, a szakirodalomban az ifjúsági korszakváltásnak nevezett jelenség, a generációk közötti új viszonyok, nem nyújtanak elegendő mintát, a korábbi életcélok, szakmai pályák, családmodellek számukra nem követhetők, és az új helyzetben való eligazodás számos kihívás elé állítja a fiatalokat, amit tekinthetünk anómiás helyzetnek vagy indentitáskrízisnek” – olvasható a Bevezetőben.

A kötet bevezetőjéből az is kiderül, hogy a kutatók a Mozaik2001, és a Magyar Ifjúsági Kutatás 2016 (Erdély) elnevezésű reprezentatív felmérések eredményeit elemezték tematikusan hét nagy fejezetben, és különböző társadalomelméleti modelleket, hazai és nemzetközi kutatásokat használtak a keretezéshez, árnyaláshoz, illetve az adatok értelmezéséhez.

A könyv elülső borítóképe (részlet. Borítóterv: Jánosi Andrea)A könyv elülső borítóképe (részlet. Borítóterv: Jánosi Andrea)


1. A fiatalok társadalmi helyzete: jobb, de egyenlőtlenebb

A könyv első fejezete a fiatalok gazdsági-társadalmi helyzetét, illetve az oktatás és a társadalmi mobilitást járja körül. A szerző, Veres Valér, felmérések eredményeit elemezve arról ír két részben, hogy a 2001-2016 közötti időszakban hogyan alakult a fiatalok társadalmi helyzete, milyen változások ragadhatóak meg az iskolázottságban, az anyagi-vagyoni helyzetben, illetve a munkaerőpiacon. A tanulmány alapján elmondható, hogy minden területen javulással lehet számolni. Például kétszer annyian végeztek egyetemet 2016-ban, mint 15 évvel korábban. Viszont az is kiderül, hogy diplomásként nem teljesen problémamentes elhelyezkedni a munkaerőpiacon, azzal együtt, hogy növekedett a diplomás beosztottként, vállalkozóként vagy önállóként dolgozók aránya is. A fiataloknak ez a csoportja többnyire a nagyvárosokban él, lehetősége van érvényesülni, viszonylag jó anyagi helyzetük van, bekapcsolódtak a globális hálózati társadalom főáramába. Ez a csoport élvezi a társadalmi helyzete előnyeit, legyen szó akár a jövedelem, a kommunikációs státusz, a fogyasztási trendek, és a szabadidő használatról.

A tanulmányok viszont azt is hangsúlyozzák, hogy ezzel a csoporttal ellentétben a jellegzetesen vidéki környezetben élő, alacsonyan iskolázott, szakképzetlen fiatalok aránya változatlan, és bár a helyzetük nem is romlott jelentősen, nem is javult. Azaz a két csoport közötti a társadalmi szakadék egyre élesebb, mélyebb. Ugyanis általában kijelenthető, hogy a 2000-es években elindult a gazdasági növekedéssel párhuzamosan az egyenlőtlenségek is növekedni kezdtek. A jelenséget Veres Valér azzal magyarázza, hogy a szociális rendszer messze lemaradt a bérek és jövedelmek növekedésétől, így a szegényebb rétegek egyre jobban leszakadtak az átlagtól. „(…) Akik korán kiestek az iskolarendszerből, azok helyzetét tovább súlyosbítja a hátrányos családi helyzet, a szülők alacsony iskolázottsága vagy a népesebb család (több testvér) és különösen a roma származás.”

Ez a folyamat csökkenti az oktatásban való részvétel esélyeit is, ugyanis azok, akik ebből a társadalmi helyzetből érkeznek, azoknak két és félszer kevesebb esélyük van egyetemi diplomát szerezni, szellemi munkát végezni, mint a diplomás szülők gyerekeinek, akik a nagyvárosokban élnek. Ugyanakkor az is elmondható a vizsgálat alapján, hogy az oktatás minősége is differenciálódott: a nagyvárosi környezetben jelentősen javult, ám a vidéki iskolákban inkább romlott. Mindez felerősíti a kivándorlás lehetőségét, ugyanis ennek a csoportnak az anyagi helyzete a meglehetősen szerénytől, a szegénységen keresztül, akár a prekárius állapotig terjed.

2. Munka és-vagy gyerekvállalás?

A második fejezetben Geambașu Réka és Vita Emese négy kérdést vizsgáltak az adatok alapján: (1) a fiatalok körében bekövetkezett demográfiai modernizációt, (2) a társadalmi státuszukat, azt, hogy (3) hogyan gondolkodnak a fiatalok a családalapításról, gyerekvállalásról, illetve hogy (4) erre milyen hatással van a munka és a magánélet viszonya. A tanulmányból megerősítést nyert, hogy kevesebb fiatal köt házasságot, mint korábban – ám többen élnek élettársi kapcsolatban –, de ezzel együtt később és kevesebb gyereket vállalnak harminc éves kor előtt.

Következtetésükben megállapítják azt is, hogy a társadalmi státuszuk kapcsán javulás mutatható ki, ami a diplomások arányának növekedése, különösen a nők körében. Ugyanakkor egy korábbi kutatáshoz csatlakozva megemlítik azt is, hogy a romániai magyar fiatalok iskolázottsági és anyagi helyzete elmarad a román kortársaiktól.

Azt is megállapítják a szerzők, hogy értékrendben nem igazán történt változás, a fiatalok most is családcentrikusan és nem anyagi értékeket vallanak, azzal együtt, hogy nem vették át a közéletben divatos családdal kapcsolatos válságdiskurzust. A munka és/vagy család kérdés nem érinti őket egyformán, például sokkal erőteljesebben éri a nőket. Ebből a szempontból általánosságban elmondható, hogy a fiatalok elismerik a családot, mint a személyes boldogság egyik forrását, ám „beárazzák” a gyerekvállalást, és számolnak ennek a költségeivel, áldozataival. A kutatok a tanulmányban jelzik, hogy megállapításaik nem tekinthetőek lezártnak, mivel a kérdéskör alaposabb megértéséhez további felmérések és vizsgálatok szükségesek. Ugyanakkor a felmerülő aggályok kapcsán megemlítik, hogy az eredmények alapján megkérdőjeleződik a foglalkoztatottsági, szociál- és családpolitika működése, „amely a fiatalok egy jelentős része számára nem tudja a gyermekvállalás árát és az abból fakadó kockázatokat csökkenteni”.

3. A fiatalok nemzeti identitása, és árnyoldala

A harmadik rész szerzője ismét Veres Valér, aki most a társadalmi, politikai és ideológiai változások mentén vette górcső alá a fiatalok nemzeti identifikációs mintáit és attitűdjeit. Tömören megállapítja, hogy a vizsgált időszakban „e tényezők közül talán legjelentősebb mértékben a magyar(országi) nemzetpolitika társadalmi hatásai érvényesülnek”. Például a 2001-es adatok szerint a fiatalok számára az elsődleges identitás az „erdélyi magyar” volt, 2016-ban viszont már dominánsabb voltak azok akik egyszerűen „magyarnak” vallják magukat. Azaz gyöngülnek a regionális identitásminták – de a tanulmány megállapítása szerint erősödött a „székely” identitás előfordulása is –, ami vélhetően összefüggésben van a magyarországi állampolgárság könnyített felvételével.

Hasonló tendenciát mutat az is, hogy a fiatalok egyre kevesebben vallják „hazájuknak” Romániát, helyette a régió jelenik meg, Erdély, vagy Székelyföld, de általában elmondható, hogy jelentős az ahhoz a településhez való kötődésük, ahol élnek, vagy ahol születtek. Ugyanakkor továbbra sem jelentős azok száma, akik Magyarországot jelölnék meg hazájukként.

A tanulmány következtetései szerint a fiatalok románokkal szembeni előítéletei eltérőek (Székelyföldön erősebbek, mint más térségekben általában), a romaellenesség a kutatott időszakban nem mutatott változást, de továbbra is magas, ám nőtt az zsidóellenesség, illetve az idegenekkel, bevándorlókkal szembeni elutasítás mértéke. A szerző az idegenellenességet egy logisztikus regressziós módszerrel is megvizsgálta: e szerint összefüggés található a nemzeti kisebbségi helyzet és a megnövekedett xenofóbia között, akkor, amikor együtt hat az identitásépítő nemzeti és az idegenellenes diskurzus. „Az általános idegenellenességre jelentős hatással vannak a korábban kialakult »hagyományos« roma- és zsidóellenes attitűdök és a nemzeti etnocentrizmus” – írja a szerző. Ehhez még hozzáteszi, hogy az általános bizalom az emberekben, a nem etnocetrikus nemzeti büszkeség, a magasabb iskolázottság segíthet az idegenellenesség megelőzésében, vagy az elfogadás mértékének a növekedésében.

A könyv hátulsó borítóképe (részlet. Borítóterv: Jánosi Andrea)	A könyv hátulsó borítóképe (részlet. Borítóterv: Jánosi Andrea)


4. A fiatalok hite és vallásossága: szekularizáció?

Kiss Dénes tanulmányában felvázolta a romániai magyar fiatalok vallásosságának alapvonalait és a tapasztalható változásokat. Ezek szerint megállapítható, hogy a vizsgált időszakban a fiatalok egy jelentős része továbbra is valamely történelmi egyházhoz tartozik, négyötödük kimondottan vallásosnak tekinthető, akik körében jellemző a rendszeres imaélet és a templomlátogatás.

„Vallásosnak lenni tehát az erdélyi fiatalok körében továbbra is »normálisnak« számít, magyarázatra nem szoruló, »magától értetődő« alapállás, még akkor is, ha azok, akik magukat »egyházuk tanítása szerint« tekintik vallásosnak, kisebbséget képeznek, a vizsgált korcsoport egynegyedét” – írja a szerző. Kiss Dénes megjegyzi, hogy ez a tendencia inkább a Magyarországra jellemző szekularizációs folyamatokat követi, nem a romániai jellegzetességeket. Ugyanakkor meglátása szerint a tapasztalt szekularizációs folyamat „kérdéseket vet fel a fiatalok vallási szocializációját erősíteni célzó törekvések hatékonyságára vonatkozóan.”

5. Szórakozás, szabadidő, értékek: mindenevő fiatalság?

Szabó Júlia tanulmányában abból az ifjúságszociológiai alapgondolatból indult ki, hogy manapság az identitáskonstrukció a fogyasztáshoz és az szabadidő-felhasználáshoz köthető. A romániai magyar fiatalság körében a kutatás szerint még mindig dominálnak a hagyományos értékek, azaz nem látható annak jele, hogy a vizsgált időszakban gyökeres szakítás történt volna a szülők értékrendjével. A 2016-os felmérés szerint még mindig a legfontosabbnak ítélt érték az emberi kapcsolatok voltak („családi biztonság”, „igaz barátság”), ami a morális értékek jele is lehet, de ugyanakkor jelezheti az elmagányosodástól való félelmet is – árnyalja a szerző.

A tanulmányban kulturális és szabadidő-fogyasztói szokásokat vizsgálva négy csoportot azonosított be a szerző: a magaskultúra-orientáltakat, a „mindenevőket”, a könnyeden szórakozókat, és a passzívak csoportját, akinek a kulturális fogyasztás mértéke nagyon alacsony, vagy egyszerűen a fogyasztói szint alatt kénytelenek élni.

A tanulmány legérdekesebb hozománya a „mindenevők”, akik egy új fogyasztói csoportot képeznek, és ami egy középosztálybeli sajátosságként írható le. Rájuk színesebb és sokrétűbb szabadidő-fogyasztás jellemző, hasonlóan a magaskutúra-orientáltakhoz magas iskolai végzettséggel rendelkeznek, csak éppen mindent fogyasztanak.

6. Részvétel különböző szervezetekben

Dániel Botond azt vizsgálta, hogy a fiatalok milyen arányban tagjai valamilyen szervezetnek és ezt milyen tényezők befolyásolják, külön foglalkozva a középsikolásokkal és az egyetemistákkal.

A tanulmány egyik általános megállapítása az, hogy az életkor előrehaladtával egyre kisebb arányban és egyre kevésbé kötődnek a szervezetekhez a romániai magyar fiatalok. A középiskolások többnyire ifjúsági, kulturális és vallási szervezeteknek tagjai, míg az egyetemista korban változás áll be: csökken a kulturális és vallási szervezetekhez való kapcsolódás, és megnövekedik az ifjúsági szervezetben lévő tagság aránya. A szerző ezt azzal magyarázza, hogy az egyetemista ifjúsági szervezetek sokkal integratívabbak, miközben vélhetőleg a diákok eltávolodnak a származási településen működő vallásos vagy kulturális szervezettől. „Továbbá az egyetemista korosztályra erősebben jellemző az oktatási-kutatási, illetve az érdekvédelmi és politikai, valamint a környezetvédelmi szervezetekhez való kapcsolódás, mint a többi korosztályra” – állapítja meg a tanulmány.

A következtetés szerint a férfiak és nők tekintetében is eltérések mutatkoznak: a fiúk szignifikáns arányban inkább sport- és szabadidős, illetve település- és közösségfejlesztéssel foglalkozó szervezeti tagságot vállalnak, míg a lányok szociális tevékenységű szervezeteknek lesznek a tagjai. A lányok felülreprezentáltak középiskolában kulturális szervezetekben, majd egyetemista korban oktatási-kutatási szervezeteknél.

7. Digitális egyenlőtleség

A könyv utolsó fejezete a romániai magyar fiatalok média- és internethasználatát vizsgálta meg, arra keresve a választ, hogy hogyan alakult az érintett 15 évben a digitális egyenlőtlenség. Az eredmények alapján a tanulmány megállapítja, hogy a fiatalok 90 százaléka internethasználó, és 80 százaléka használ valamilyen formában számítógépet, ám technológiai felszereltség tekintetében inkább csak a társadalmi felsőbb kategóriák vannak felülreprezentálva.

Az alaposabb részeredmények modellezésén keresztül a szerző rámutatott, hogy az internet és számítógép-használat szempontjából nagyon nagy különbségek mutathatóak ki nem, életkor, településtípus, iskolai végzettség és jövedelem tekintetében a fiatalok körében.

Rusu Szidónia jelzi, hogy a digitális egyenlőtlenség még további kutatásokat igényel, ugyanakkor a tapasztalható éles különbségeket figyelembe véve feltehető az a kérdés, hogy „kinek a dolga a felzárkóztatás, ezek mennyiben köthetőek területfejlesztési szakpolitikákhoz és mennyire az egyéni dimenzióhoz?” Illetve „mi a helyzet azokkal a hátrányos társadalmi helyzetből származó fiatalokkal, akik teljes mértékben lemaradtak az internethasználat nyújtotta lehetőségekről?”

A könyv bevezetője és tartalomjegyzéke itt olvasható. A kötet megvásárolható Kolozsváron a BBTE Könyvesboltban, Székelyföldön a Gutenberg könyvesüzletekben, Magyarországon a Libri hálózatában, illetve online is rendelhető.

Veres Valér (szerk.): Erdélyi magyar ijfúság, Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány és a Kolozvári Egyetemi Kiadó (közös kiadás), Kolozsvár, 2020.

Nyitókép: készült a könyv borítóképének részleteivel, eredeti borítóterv: Jánosi Andrea. A pandémiában készült könyv borítóján található képek a szerkesztő elmondása szerint utalnak a zoomos, meetinges online oktatásra.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS