2021. július 29. csütörtökMárta
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Két év kihagyás után újra világsztárok állnak színpadra Csíkszeredában

Beretvás Gábor 2021. július 22. 17:12, utolsó frissítés: 2021. július 23. 16:23

Nem könnyű egy kultúrateremtő ember élete manapság. Buktatókról, sikerekről, egy álom megvalósulásáról és a minőségi szórakoztatás megőrzéséről beszélgettünk Szilágyi Nórával, a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál főszervezőjével, életre hívójával.


Utoljára 2018-ban volt Csíki Jazz, akkor jubilált a fesztivál, a rendezvény tizedik születésnapját ünnepeltétek a közönséggel. Akkor nem kis aggodalmat keltve bennem azt mondtad, hogy nem tudod még, hogy mi lesz a fesztivállal. Sok év munkája áll mögötted, egy kicsit pihenned kell – az is lehet, hogy nem lesz többet Csíki Jazz. Mi volt az, ami a fesztivál jövőjét fenyegette?


Már a tizedik évfordulóra nagyon elfogyott az erőm. Évről évre egyértelműbb lett, hogy a baráti kezdeményezésből kiinduló minifesztiválból egy viszonylag nagy, nemzetközi fesztivállá nőttük ki magunkat. Ez nyilvánvalóan egyre nagyobb szervezői kapacitásokat igényelt. Ehhez pedig akkorra már nem volt meg az anyagi támogatottságom, sem a megfelelő emberi erőforrás. Így arra jutottam, hogy a tizedik, kerek születésnap méltó megünneplése után választóponthoz jutottunk el a fesztivál történetében. Két lehetőség van. Vagy feladjuk: tudomásul vesszük, hogy megfelelő támogatás nélkül nem folytatható tovább a projekt. Vagy bízunk abban, hogy a közösség nyomására mégis igény támad egy ilyen színvonalú esemény támogatására, lesz komoly segítségem, megmaradok egy fesztiváligazgatói szerepben, és így tudom folytatni én is a szervezést minden érzelmi energiám belefektetésével.

Azóta már túl vagyunk egy covidos időszakon is. Az új városvezetés látványosan az esemény mögé állt. Kész a műsor. Ha a szerdai felvezető KVAB-koncertet is ideszámítjuk, akkor öt napos programmal jelentkeztetek újra. Így igazából az esemény július 21-től július 25-ig, vasárnapig tart. Néhány hónapja még az sem volt világos, hogy egyáltalán meg lehet-e tartani szabadtéri rendezvényeket. Mi adta meg az első lökést? Mikor kezdtétek el szervezni a fesztivált?

A nemrégibben megválasztott új polgármester, Korodi Attila még a választások előtt jelezte, hogy amennyiben ő lesz Csíkszereda városvezetője, támogatni fogja a Csíki Jazzt, hiszen ez egy olyan kulturális esemény, amelyik kiemelten jót tesz Csíkszereda imidzsének. Ez adta meg az első lökést ahhoz, hogy a fesztivál jövőjében gondolkodjak. A covid-időszak közepén pedig a rám jellemző pozitív hozzáállás segített abban, hogy újra belevágjunk a szervezésbe, pályázzunk, és tavasszal megkezdjük a zenészekkel az egyeztetéseket.



Hogy nézett ki a szervezői munka az elmúlt fél évben? Hogy kell elképzelni egy nemzetközi jazz fesztivál előkészítését?

Mindig előre tervezek. Most is öt olyan előadó volt, akit szívesen meghívtam volna sztárfellépőnek. Példának okáért idén Ibrahim Maalouf is meg volt szólítva. Vagy Avishai Cohen is, akivel csak az Instagramon sikerült felvenni elsőre a kapcsolatot. Ő aztán emailben jelentkezett is, hogy szívesen jönne. Sajnos most nem sikerült közös időpontot találni, mert neki csak egy keddi nap lett volna a megfelelő. Az érdekes idén az volt, hogy mikor kiküldtük a felkéréseket, akkor egyazon időpontban ketten is visszajeleztek. Egyrészt Roberto Fonsecáék, másrészt pedig Dhafer Youssef menedzsmentje. Egyikőjüknek sem tudtunk nemet mondani. Úgyhogy az a szerencse érte a Csíki Jazzt, hogy 2021-ben két sztárfellépővel is büszkélkedhet. Ők voltak az elsők. Aztán koncentráltunk a többi fellépőre.



A világsztárok meghívása, utaztatása, szállásolása, illetve a koncertek, ahogy tudom, szinte sosem döccenőmentes. Akadtak-e eddig bonyodalmak, és ha igen, milyenek?

Mindig akadnak problémák, amiket orvosolni kell. A fesztivállal együtt nőtt nagyra a sepsiszentgyörgyi Alfa Sound Light & Stage, akik a legelismertebb hangosító csapatok közé tartoznak Romániában eleve. Ők most még kiegészülnek egy bukaresti backline teammel. Mert hiába profik, a bukarestiek tudnak példának okáért megfelelő speciális technikai kiegészítőket biztosítani az eseményhez. Ám még így is, hogy maximálisan fel vagyunk készülve, becsúszik egy-egy előre megjósolhatatlan gikszer. Most az, hogy Dhafer Youssef hangszerét, egy oudot, azaz arab lantját, a légitársaság nem akarta felengedni a repülőre, mert nem találtak rá kategóriát. Van egy listájuk a horgászfelszereléstől a zongoráig, de ezen a rövidnyakú arab lant sajnos nem szerepel. Ezt a problémát kellett megoldani Youssef menedzsmentjével közösen.

Hozzá kell tennem, hogy egy ekkora világsztárnak a menedzsmentje is népes. Van külön amerikai és európai menedzsmentjük, van a szerződésekre, a hangosításra, a szállodafoglalásra külön menedzsment, mint ahogy az utazásért is külön emberek felelnek. Na, mi velük váltottunk az utóbbi pár hétben vagy száz levelet, míg sikerült megoldást találni erre a helyzetre. Ilyenkor az is benne van a pakliban persze, hogy nem sikerül elrendezni a problémát, és a sztárfellépő visszamondja a koncertet. Szerencsére most nem ez történt. Végül együtt utazik a zenész és a hangszere. Ehhez persze kellett az is, hogy maga Youssef is nagyon emberi és gáláns legyen.

Pár éve az akkori sztárfellépő Richard Bona azzal poénkodott, hogy előző nap még New Yorkban koncertezett, most meg Chixeredában van, aminek a nevétől már eleve szinte begerjed. Várnak-e csíki külön-programok a messziről jött zenészekre?

Igen. Ebben a társszervező városháza csapata a leginkább kompetens. Az biztos, hogy tervben van az, hogy a mélyen vallásos Dhafer Youssefet kivigye a csapat Csíksomlyóra, hogy megérinthesse a hely szelleme. Illetve azt tudom, hogy a szintén világvárosokhoz szokott Fonsecáék is rákerestek Csíkszeredára a neten, és ők a borvízforrások és fürdők felől érdeklődtek. Mivel nagyon rövid ideig maradnak, nem biztos, hogy lesz idejük szusszanni egyet. Mindenestre abban nagyon bízunk, hogy a fellépésük után velünk maradnak az örömzenélésre.



A fesztivál programja vidám kereteket sejtet. Egy helyi csapatot kértél fel kedvcsinálónak a nulladik napra, a záróprogramnak pedig a funkys talpalávalót a fesztiválon már többször is biztosító Kéknyúlékat szervezted le. A két sztárfellépőről már beszéltünk. Hogyan építetted fel a műsortervet?

Dzsesszesen. Ha tetszik, improvizatívan. Szinte eleve minden úgy jött össze, ahogy kell. Az, hogy az Erkel-díjas Nagy Jancsiék is csak vasárnap értek rá, és a Kéknyúl is vasárnapra jelzett vissza, a legjobb befejezése a többnapos koncerteknek. Hiszen egy klasszikus vonal és egy dübörgő zenét játszó zenekar tökéletes lesz. Azt hiszem, leginkább a stílusokra figyeltem. Arra, hogy minél színesebb legyen minden nap. Illetve az is szempont volt, hogy Fonsecáék csütörtökre beígérkeztek. Így bővült az eredetileg három naposra tervezett program. Fonsecáék előzenekara ezáltal egy fiatal bukaresti csapat, a The Groovy Bastards lett. Igazából léptünk a helyzet adta lehetőségekre. Mint ahogy nem tudatos döntés volt az sem, hogy szombaton a női előadóké és zenészeké lett a főszerep. Ám nagyon örülünk neki, hogy így alakult. Erre a szerencsés véletlenre felkapta a fejét a Nőileg szerkesztősége is, így a magazin szintén képviseltetve lesz itt. Illetve aznap lehet zenére ikebanákat is készíteni, nem csak nőknek természetesen, hanem az ősi szerzetesi hagyományokat felelevenítve a férfiaknak is.

Milyen kísérőprogramok lesznek idén? Mennyire család-, illetve gyerekbarát az esemény?

Abszolút az. Ám azok a mélyebb hangulatú koncertek, ahol a nézőtéri csend is nagyban hozzájárul az élményhez, mint például a pénteki, némi áhítatot követelnének meg. Itt bárminemű zajongás elkerülendő lenne. Nem csak a gyerekekre értem ezt, természetesen, hanem mindenkire. A gyerekek számára egyébként most is lesz gyermekmegőrző, ez a Mikó vár egyik bástyájában kap helyet, tele játékkal és foglalkozásokkal. Jelzem, hogy a fesztivál a gyerekeknek természetesen ingyenes. Hiszünk abban, jó az, ha a zenével való találkozás már gyerekkorban minél intenzívebb.

Több helyen is nyilatkoztad, hogy idén példamutató módon odafigyeltek a környezettudatosságra. Többek között nem lesznek műanyag poharak a fesztiválon.

Igen. Ez ugyan nem egy gasztroesemény, de lehet kapni majd kézműves söröket, és igényes borokat is. Ezeket viszont üvegpohárban. Tehát arra kértem a szolgáltatókat, hogy legyenek tekintettel a világ állapotára, és száműzzék a műanyagot legalább a fesztivál időtartamára.

Mitől tart leginkább egy főszervező, mitől félsz leginkább a fesztivállal kapcsolatban?

Nem az esőtől. Inkább attól, hogy valahol hibáztam a feladatok elosztásában.

Kik a segítőid idén? Kikre támaszkodsz a szervezői munkában?

Linda. Antal Rozalinda, akire végig támaszkodhattam idén. Előtte Fekete Bernadetta segített, őt is meg kell említenem, persze. Hiszen ő volt az, aki évekig segített a szervezésben. És persze vannak segítségeim a pályázatírásban, a városházánál, de igazából részint a covid miatt idén nem jött össze olyan szervezői csapat, amilyent szerettem volna. Sokan csak az utolsó percekben tudtak csatlakozni a szervezéshez. Az elejétől fogva csak Linda és én voltunk nyakig benne. A kommunikációs team, az Octopus, akiket még muszáj kiemelnem. Ők voltak felelősek a Facebook és Instagram oldalakért, illetve ők készítették a fesztivál reklámvideóit. Azok nagyon vagányok lettek. Illetve a régi csapatomból maradt Spita Misi, aki Lindával együtt a weboldalért felelt. És szeretném megköszönni Tompos Renáta munkáját is, aki a sajtót rendezgette sokszor helyettem. Ez most a szűkebb teamem.

Egy nemzetközi fesztiválnak komoly anyagi vonzatai lehetnek. Mint utaltál rá, javarészt pályázati pénzekből áll össze a költségvetésed. Hova pályázol? Kik biztosítják a fesztiválhoz az anyagi hátteret?

Igyekszünk minden lehetőséget megragadni. Pályázunk városi és megyei szinten. Sőt, talán a város támogatásának is köszönhetően idén sikerült olyan nagy pénzintézményt, mint az OTP-t is magunk mögé állítani. De a legmegkapóbb az, hogy helyi vállalkozók is a kezdeményezés mögé állnak, és maguktól keresnek meg, hogy kisebb-nagyobb összegekkel támogatnának bennünket. Ez azért is fontos, mert az elnyert pályázati pénzek, mivel úgynevezett utófinanszírozás van, mindig később futnak be. Viszont a világsztárokat előre ki kell fizetnem. Általában a fesztivál előtt pár hónappal a megállapodott összeg felét, a fellépés környékén pedig a fennmaradt összeget. Ezért is segítenek nagyban a működésben a helyiek által felajánlott akár 1000 vagy 15 000 lejnyi összegek.

Csak a kíváncsiság kedvéért: nagyságrendileg mennyibe kerül egy világsztár csíkszeredai vendégszereplése?

Sokba. Sajnos nem mondhatom meg. De ez is az egyik erénye egy fesztiválszervezőnek, hogy a tárgyalások során meggyőzze a menedzsmentet arról, hogy ne világvárosi árakat állapítsanak meg.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS