2021. október 23. szombatGyöngyi
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Fodor Dávid: Budapesten jobban szerettek minket, míg oda tudták írni a nevünk mellé, hogy Románia

kérdezett: Bilibók Karola 2021. szeptember 04. 13:04, utolsó frissítés: 2021. szeptember 06. 10:35

Milyen pluszt adhat egy csíkszeredai zenésznek, ha felköltözik Budapestre? És milyen mínuszt? Fodor Dávid szólistaként, valamint régi és új együttesek tagjaként arról is mesélt, hogyan férnek meg egy albumban a punk, rock, funk, country és blues dalok.


Mikor kezdtél zenélni? Milyen együttesnevek vannak már mögötted?


A zenélést 2012-ben kezdtem el. Először leginkább egyedül írogattam a számokat, akusztikus, folkos dolgokat, természetesen csak amennyire egy 12-13 éves gyerkőc tudja ezt művelni. Aztán 2013-ban kezdtük el a The Nobody Elsest, ami az első zenekarom volt, és velük nyomtuk egészen tavalyelőttig. Közben elkezdtem dolgozni a szóló projektemen is, ami a Doom Blues nevet kapta. Az első albumot egyedül csináltam. Aztán 2018-ban kezdtem játszani a Gilisztában, egy budapesti székhelyű, alternatív punk és egyéb őrültségeket játszó zenekarban. Jelenleg is az a felállás, hogy a Doom Blues együttesnek a vezetője és „diktátora” vagyok, a Giliszta zenekarban meg basszusgitározom és vokálozgatok néhanapján.

Nézzük sorban. Mi a története a The Nobody Elsesnek? Úgy tűnt, hogy nagyon felfele ívelő pályán van, albumkiadások és közös fellépések befutottabb zenekarokkal. Miért szűnt meg mégis?


Az, hogy a The Nobody Elses jelenleg nem létezik, egy egyszerű dolog miatt van: Roland, a gitárosunk, kiköltözött Skóciába, mi meg nem akartuk mással folytatni. Közben elindult a szóló projektem, és úgy voltam vele, ha így hozta az élet, akkor a The Nobody Elses jegelve lesz meghatározatlan időre.

Ezek szerint a szólózás ötlete nem a The Nobody Elses megszűnése után merült fel?

A The Nobody Elses megszűnésének és a szóló karrierem kezdetének igazából nincs köze egymáshoz. Mindig is bennem volt, hogy csinálnék egyedül zenéket. Emiatt tanulgattam több hangszeren is játszani, dobolni, billentyűzni, meg gitározni is a basszusgitár mellett. A The Nobody Elsesszel talán még a nagylemezünk sem jelent meg, amikor már eldöntöttem, hogy fogok írni egy szólólemezt. De aztán kiköltöztünk Budapestre, jobban bepörgött az együttes, és egy ideig nem foglalkoztatott a téma. Később rájöttem, hogy sok olyan ötletem van, amit nem feltétlenül bandában tudok elképzelni, és a The Nobody Elses többi tagja sem csinált volna meg szívesen.



Egészen hasonló zenestílust akartam, de picit mégis más jellegűt. Sokkal inkább klasszikus számstruktúrákat követve, rövidebb, szakasz–refrén–szakasz–refrén számok, amiket írogattam az elmúlt időben. Picit minden szám akusztikusabb dologból indul ki, aztán azt utólag hangszerelem. Talán mondhatnám, hogy ilyen @singer "songwriter" vagyok.

Az együtteseket sorolva beszéltél folkról, bluesról és punkról. Milyen műfajú a szólózenéd?

Nagyon sokféle zenét hallgatok, ezért nagyon sok minden inspirál. Műfajilag kicsit ilyen kavalkád az első szólólemezem, és most végkép el vagyok akadva, hogy milyen lehetne a következő. Mert elkezdtem country számokat írni, de közben meg elkezdtem funky számokat is. A legnagyobb logisztikai kérdés, hogy ebből hogyan lesz egy újabb nagylemez. Leginkább amit a szóló zenémre mondanék az a pszichedelikus-funk-rock. De ez is csak érintőleges.

Milyen hangszerekkel dolgozol?

Gitár, basszusgitár, dob. Előszeretettel használok mindenféle ütős hangszert is: kongákat, kolompot, tamburint. Nagyon minimálisan billentyűzni is tudok, amit inkább színesítésként szoktam használni. Van egy ír buzukim, azt még felvételen nem használtam, de mindenképp szeretném, mert nagyon jó kis hangszer.

Ha már ezt az eklektikát kiemeled, adódik a kérdés, hogy ebben érzed jól magad vagy még mindig keresed a formai letisztulást?

Nem tudom, hogy keresek-e bármit is igazából. Abban sem vagyok biztos, hogy le szeretném tisztítani annyira, hogy csak egyfajta zenét játszak. Hanem inkább azt keresem, milyen módon lehetne ezt a műfaji kavalkádot elrendezni. Az albumformához húzok, mert azt érzem, abban sok különböző műfajt is össze lehet kapcsolni,ha mondjuk szövegileg megtartok egy tematikát. Ez annál egységesebb, mint hogy itt van külön egy country szám, meg itt van egy rock szám, meg itt van egy funk szám. Szerintem a következő albumom még eklektikusabb lesz, de remélem, hogy eközben más szinteken, egységesebb lesz mint az előző.

Azon műfajok közül, amiket megemlítesz egyiknek sincs tömegbázisa a magyar nyelvterületen. Ehhez hogyan viszonyulsz? Nem tartasz attól, hogy beszorulsz rétegzenésznek?

Nem igazán tartok attól, hogy rétegzene, amit csinálok. Nem görcsölök rá igazán a dologra. Azt érzem, hogy csak azt a zenét tudom csinálni, amit szeretek. Ha ez tetszik az embereknek, és egyre többen kapnak rá, akkor szuper! Hogyha meg nem, akkor remélem legalább a fesztiválszervezőknek tetszeni fog, vagy a szakmának legalább. Úgy képzelem, ha az ember egy konstans minőséget tud hozni, bármilyen zenében, akkor már az is megfogja a közönséget. Lehet, én indítom el majd a nagy magyar country hullámot.

Azt mondtad, az albumokban a téma összetartja a sokféle zenei stílust. Mi volt az eddigi albumok tematikája, és mi lesz a következőé?

A The Nobody Elses album kicsit fantáziadúsabb volt. Abban nem annyira a saját életünkről írtunk, hanem inkább olyan dolgokról, amik foglalkoztattak, amit érdekesnek tartottunk. Sokszor úgy írtuk a számokat, hogy előbb zenei részt csináltuk meg, majd próbáltunk szöveget is hozzáilleszteni. Az egy zeneileg elég sötét, picit ilyen zúzós lemez lett. Például rámentünk olyan témákra, mint a mentális problémák.

A szólólemezem meg nagyon más, az egy szerelmeslevél. Picit ilyen magamnak is címzett beismerések vannak benne, a saját életem értelmezése, visszanézés. Inkább ezek az introspektívebb dolgok tették mássá. A szólóalbumomban a szöveg és a zene külön született. Nem tudatosan írtam a zenére a szövegeket, hanem összekomponáltam valahogy a zenéket azokkal a szövegekkel, amik csak úgy magukban jöttek elő belőlem.



Fontosnak tűnik nálad, hogy a saját textuális gondolataid összekapcsolódjanak a zenei líraisággal. El tudnád képzelni azt is, hogy vendégszövegekkel vagy más szövegeivel dolgozz?

Gondolkodtam már azon, hogy kollaborálhatnék valakivel, aki nálam pár fokkal szofisztikáltabb szövegeket tud írni. Egyelőre nem találtam meg az illetőt, de simán el tudom képzelni, hogy akár egy teljes albumomhoz valaki más írjon szövegeket. Nem vagyok nagyon jó szövegíró, azonban ha a helyzet így hozta, és más nem írja meg helyettem, akkor megcsinálom én. Eddig főleg angolul írtam szövegeket, most elkezdtem magyar számokon is dolgozni.

A The Nobody Elsessel 2016-ban azt nyilatkoztátok a Transindexnek, hogy a közeljövőben szeretnétek a szövegeiteket rendszerkritikussá fejleszteni. Ez a szólózással már nem szempont?

Nem hiszem, hogy a szóló lemezemben nagyon kritizálni szeretnék dolgokat, esetleg önmagamat, meg a saját döntéseimet. Közben megy a Giliszta-projekt, amiben lassan három éve benne vagyok. Most jelent meg az első nagylemezünk, a Nagyon süt a Nap. Ott konkrétan az volt a koncepció, hogy minden szám valahogy a mai világunk egy-egy nagy problémáját próbálja meg körüljárni. Tehát van szám a globális felmelegedésről, vagy olyan, ami a családon belüli erőszakot tematizálja. Ha a mai világunkra egy rendszerként nézünk, akkor mondhatjuk rendszerkritikusnak is ezt a lemezt. Jól érzem magam ebben a projektben, de nem tudnék ilyan szövegeket írni, még akkor sem, ha vannak rendszerkritikus gondolataim. Otthonosabban mozgok a személyesebb hangvételű szövegekben. Persze, az is előfordulhat, hogy most ezt mondom, majd két év múlva megjelenik a rendszerkritikus punk lemezem.



Mennyivel könnyíti meg a zenei befutást az, hogy Csíkszeredából felkerülsz Budapestre? Bővül a kapcsolati háló, automatikusan belekerülsz egy körforgásba, ami könnyebbé teszi a dolgod?

Hátrányai is vannak, de előnyei is: több helyre hívnak zenélni, ahol könnyen meg lehet ismerni fontos embereket vagy akár más zenészeket. Szóval Budapesten bekerülhetünk a szakmába, azzal ellentétben, hogy Csíkban üldögélünk, és mi vagyunk mondjuk 200 km-es körzetben az egyetlen pszichedelikus-self-punk zenekar. Vannak érdekességei is ennek a dolognak, mert picit azt éreztük, Budapesten jobban szerettek minket a szervezők addig, amíg oda tudták írni a nevünk mellé, hogy romániai zenekar. Egzotikusabbak voltunk egy fokkal. Mostanra mi is egy másik budapesti pszichedelikus zenekarrá váltunk.

Ez lenne a főváros hátránya?

Aha, ezt mondhatnám hátránynak. De az, hogy beszálltam a Gilisztába, sose történhetett volna meg, ha nem Budapesten lakom. Meg most hangmérnökként is dolgozom zenekarokkal. Ilyen szempontból is itthon kevesebb anyag lenne, amit felvehetnék. Budapesten viszont folyton keresnek az ismerősök, hogy készítsek felvételeket.

Mondtad, hogy kisgyerekkorod óta konstans a zenélés. A szakmában azt látjuk, nagyon sokan elbizonytalanodnak, lesz B tervük, elkezdnek mást csinálni. Mi kell ahhoz, hogy ezen a pályán maradj?

Nem igazán gondolkodom B terven, mert a zenélésről meg konkrétan a zenéről szól az életem. Ez szomorú, nem szomorú, de nem is foglalkozom mással. Egyébként dolgozom egy lemezboltban, ebből is élek. Rengeteg zenét hallgatok, amikor épp nem dolgozom vagy nem zenélek. Így nagyon nem érzem, hogy lenne bármi más az életemben, ami foglalkoztatna. Próbálom minél több oldalról, minél jobban megismerni, kiismerni a zenét, és remélem, hogy ez a több oldal összeadva tudja biztosítani azt, hogy ebben a körben maradhassak.

Miben érzed jobban magad, ha színpadon vagy, szólóban vagy zenekarban? Az egyikben egyedül kell betölteni egy színpadot, a másik biztonságot ad egy csoportban. Melyik a kényelmesebb? Mennyire fontos neked egyedül is megállni a reflektorfényben?

Őszintén, amikor nekifogtam a szóló lemeznek, meg egyáltalán ezen gondolkodni, még nem is volt a fejemben, hogy ezzel színpadra fogok kiállni. Nekem tökéletesen elég, volt, hogy játszunk a The Nobody Else-szel meg a Gilisztában. A szólólemezem meg úgy akartam csinálni, hogy felveszem, kiadom, és aztán, aki akarja, hallgatja. A szóló projektben azt szeretem, hogy ott minden részletet én találhatok ki. Van egy kényelme a zenekarnak, hogy abban többen össze tudjuk rakni a fejünk. De én most pont nagyon izgalmasnak tartom azt, hogy a dobot, a basszusgitárt, mindent én találjak ki, én vegyem fel és én gyúrjam össze. Nehezebb, de valahogy így még jobb érzés az, amikor kész van egy szám. Talán ezt szeretem legjobban a zenében, mikor a zéróról egyedül össze tudok rakni valamit, amivel elégedett is leszek. Annál nagyobb öröm nincs.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS