2021. október 24. vasárnapSalamon
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A kommunizmusból vissza a világháborúba majd egyenesen a lekvárba, maximumon a dráMA fesztivál

Csog Brigitta 2021. szeptember 26. 17:05, utolsó frissítés: 2021. szeptember 28. 10:21

Még mindig a dráMÁn mulatom az időt, és az ötödik nap tényleg inkább mulatság volt.


A színház büfében ücsörögve programra várva ültem be, na meg elszámolni kicsit a gondolataimmal, hogy hová kerültem, milyen előadásokra adom a fejem. Közben, talán segítségül, belopták magukat látószögembe az előadásokról készült rövid felvételek. Ezzel ellentétben az ötödik napon már egészen korán az esti koncerthez készítették elő a terepet, nyoma sem volt a korábbi csendességnek. A lelki béke is hasonlóképpen elpárolgott, mert gyors egymásutánban zúdultak ránk az újabb produkciók. Persze, ha nem lenne legalább napi két előadás, akkor azért is ugyanúgy hőbörögnénk.

Mivel elmaradt egy interjú, úgy döntöttem, kihasználom a rendelkezésre álló szűk órát és elbeszélgettem az önkéntesekkel. Ők azok a sokszor láthatatlan fogaskerekei a fesztivál gépezetének, akik nélkül nem mennének ilyen gördülékenyen a dolgok. Ahogy azt megtudtam, többen már jó pár évnyi közös emlékgyártáson túl vannak: sokadik alkalommal dolgoznak a fesztiválon és bőven akadnak a színház iránt komolyabban érdeklődök is, így hasznos tere lehet az alkotókkal való ismerkedésnek, kicsit bekerülhetnek a színház vérkeringésébe. Bár nem kell reggeltől estig dolgozniuk, kijut nekik a nézők terelgetéséből, tea készítésből, és mosogatásból, amelyre aztán el is kellett sietniük még az előadás kezdete előtt.

Még mindig érvényes a szoros tempó az előadások közti idő tekintetében, ami különösen felfokozta a nap folyamán kapott ingereket: egyszerre hat órát ültünk bent, egy teremcserével és a magam részéről korgó gyomorral. A Lázadni veletek akartam című előadással kezdtünk, ahol zenével és három barát történetével vártak, akik a kommunizmus és egyben fiatalkoruk idején meghozott döntésekről számoltak el előttünk, és maguknak. Még ki sem hűltek a helyeink a stúdióban és máris a Raszputyin című előadás díszletével találtuk szembe magunkat. A közel négy órás előadás alatt Raszputyin görcsösen próbálja elkerülni a világháború kitörését, eközben a nézőtér félhomályban van, folyamatosan járkálnak a színészek a nézők között. Voltak, akik virágot kaphattak (ha elég jó helyen ültek), másoknak teát, kekszet, kovászos uborkát vagy éppen vodkát kínáltak.Ilyen egy világháború?

Az Actors’ Dzsem Session zárta a napot egy négy nyelven beszélő koncerttel, poénokkal elárasztva a közönséget. Az önmaguk definiálására a lekvárt roppant kreatívan felhasználó zenekar tagjai a Tomcsa Sándor Színház művészei. Feldolgozásaikkal sikerült minden (nagy eséllyel) fáradt és éhes résztvevőt megmozgatniuk, és attól sem lettek kevésbé szimpatikusak, hogy a kollégák sorra váltották egymást a mikrofon mögött, így olyan volt kicsit mintha több koncerten lennénk egyszerre. Esti Norbert, a zenekar dobosa mesélt kicsit magukról, amiből kiderült, hogy általában nehezen születik meg az, hogy éppen mit szeretnének képviselni zeneileg, hiszen vegyesek az ízlések, ezáltal pedig olyan vegyes repertoár jön létre, mint a zakuszka vagy a lekvár, és lényegében a név is innen jön. Arról, hogy miért alakult meg a banda, azt mesélte, hogy egyszerűen abból az igényből, hogy mindannyian szerettek volna aktívan zenélni egy formációban, szerencséjükre a közös zenélés öröme a motivációjuk.


A dráMÁn való zenélést pedig visszaigazolásként fogják fel, abban az értelemben, hogy bár színészek megállják a helyüket zenészként is. Elárulta a beszélgetés végére azt is, hogy volt egy minimális elvárásuk a közönség felé, mégpedig az, hogy szeretni fogják őket és maradni fognak a tizenegy órától kezdődő koncerten, a minimum megtörtént, és minden, amit azon felül nyújtott a közönség az puszta öröm volt számukra.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS