2021. november 27. szombatVirgil
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Egy triennálé első megállója: 35 erdélyi alkotó párbeszéde a sepsiszentgyörgyi EMŰK-ben

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2021. október 03. 13:55, utolsó frissítés: 2021. október 04. 14:06

Számvetés, szubjektív csoportkép, tudatos mérlegelés, többéves kutatás, az erdélyi képzőművészet folyamatosan hullámzó, alakuló létének leképezése - mind belesűrűsödik ebbe a válogatásba, amely csak az első része ennek a munkának.


Az Erdélyi Művészeti Központ Ösztön – I. Erdélyi Képzőművészeti Seregszemle címmel egy kiállítást szervezett, ahol 35 művész alkotását mutatták be. A tárlatról Madaras Péter kurátort kérdeztük.

A kiállításnak van egy tágabb kontextusa. Egyrészt az EMŰK évek óta követi a fiatalabb romániai magyar képzőművészek tevékenységét. Másrészt Ön az utóbbi két évben egy kutatást is végzett, aminek eredménye egy adatbázis az 50 év alatti, Erdélyben született művészekről. Harmadrészt a kiállítás nem önmagában áll, voltak előzményei, és mint biennálé vagy triennálé, tervben van a folytatás is. Hogyan fogalmazódott meg az ötlet és artikulálódott a kiállítás koncepciója? Illetve a megvalósulás mennyiben tér el az eredeti ötlettől?

- A kutatás, amit végeztem illetve végzek, nem csak az 50 év alatti erdélyi magyar képzőművészek feltérképezéséről szól, hanem a 1918-óta Erdélyben élő vagy itt született magyar alkotók munkáit igyekszem megismerni. Itt természetesen meg kell említenem, hogy Vécsi Nagy Zoltánnak, az EMŰK előző vezetőjének a munkáját próbálom folytatni. 2017-2019 között az EMŰK egy külső helyszínén, a Lábasházban összesen 19 egyéni és 5 csoportos kiállítással, többnyire fiatal művészek munkásságát tudta bemutatni. Ennek a kiállítás-sorozatnak a folytatásaként - és az a tény, hogy az EMŰK kiállító termeiben most ebben a fázisban még az idős művészeknek tudunk többnyire kiállítási lehetőséget biztosítani -, született meg bennem az elhatározás, hogy egy nagyobb szabású, kimondottan 50 év aluliaknak szóló csoportos kiállítás-sorozatot szervezzek. A seregszemle gondolata már a 2018-as Hit és Szabadság című, ugyancsak fiatal alkotók csoportos kiállításának a megnyitóján fogant meg bennem.



A megvalósítás többnyire az eredeti tervek szerint folyt, a szállítás egyszerűsítéséért és az anyagi források szabta korlát miatt az idén kimaradtak azok a művészek, akik nem Romániában és nem Magyarországon tartózkodnak. A folytatásról korai lenne nyilatkozni, de fontos, hogy van, amit folytatni.

A jelenleg kiállító 35 alkotó szakmai képességeihez nem fér kétség, a kiállítás a visszajelzések szerint színvonalas alkotásokat mutat be. A tárlat felvezető szövege szerint a válogatást mégis szubjektív szempontok alapján végezték. Mit jelentenek konkrétabban ezek a szubjektív szempontok, figyelembe véve, hogy a kiállított anyag szakmai szempontoknak is megfelel?

- A szubjektív válogatás ebben az esetben azt jelenti, hogy az én tudásom és tapasztalatom tükrében lettek kiválogatva a kiállító művészek és a kiállított művek, erre a remélhetően nagyon hosszú életű kiállítássorozat első kiadására.

Egy képzőművészeti kiállítás válogatása szerintem nem lehet más, mint szubjektív, ahány kurátor, annyi különböző látásmód. Az általam összeírt 132 névből most a seregszemle első tárlatára választanom kellet 35 nevet, akik fedték a kiállítótér befogadó képességét - ez koránt sem volt egyszerű feladat. Próbáltam egy minél teljesebb képet mutatni az erdélyi kortárs művészetről, arányosan elosztani, hogy hány festő, szobrász, grafikus és intermédia művész vagy hány figuratív, absztrakt, konceptuális stb. alkotó képviseli jelenleg a hazai és a nemzetközi szcénán a kortárs erdélyi magyar képzőművészetet. Nagyon fontos szempont volt, hogy a művészek aktívak legyenek, rendszeresen szerepeljenek színvonalas egyéni és csoportos kiállításokon, alkotótáborokban, képzőművészeti vásárokon stb., és az is, hogy a romániai és a magyarországi képzőművészeti főiskolák szinte hiánytalanul képviselve legyenek.



Engedelmével fel is sorolnám azokat az egyetemeket, ahol a kiállító művészek elvégezték az alapképzést: a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem (Belényi Szabolcs, Betuker István, Csóka Szilárd Zsolt, Dobribán Melinda, Filep Norbert, Gergely Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd, Juhos Sándor, Kudor Duka István, Kuti Botond, Léstyán Csaba, Pokorny Attila, Sárosi Mátyás Zsolt, Makkai István, Szabó András, Todor Tamás, vaSSSándor), a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem (Bodoni Zsolt, Herman Levente, Incze Mózes, Polgár Botond, Rizmayer Péter, Szigeti Gábor Csongor), a temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti Tanszéke (Csillag István, Fazakas Barna, Köteles Róbert Pál, Madár Réka), a bukaresti Nemzeti Képzőművészeti Egyetem (Baász Orsolya, Ferenc S. Apor), az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola (Szilágyi Rudolf, Vajna Rákhel Anna), a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (Kis Endre), a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (Izsák Előd), valamint a jászvásári George Enescu Nemzeti Művészeti Egyetem (Barb Nicu).

A már említett kutatásra alapozva, általánosságában hogyan jellemezhetőek a fiatalabb romániai magyar művészek? Beazonosíthatóak iskolák, irányzatok, művészeti mozgalmak és akcióművészeti törekvések, szellemi műhelyek?

- Nehéz vagy inkább lehetetlen egy 132 főből álló képzőművészcsoport alkotásaira általános jellemzőket találni, meg talán nem is az én dolgom lenne, hanem a művészettörténészeké. Mindenképp beazonosíthatóak iskolák és bizonyos érdeklődési körök. A kiállításban kimondottan, de az egész névsorra is jellemző, hogy dominálnak a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem volt hallgatói, és a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzősei is nagy számban vannak. A különböző szakok képviselete is elgondolkodtató: 61 festő, 24 szobrász, 21 intermédia művész, 19 grafikus és 7 iparművész. Az akcióművészetet most ezen a kiállításon Gáspár Szilárd képviseli, akinek Akció fal című performanszáról készült dokumentumfotó a kiállítás plakátjára és a katalógus borítójára is felkerült.



A szellemi műhelyeket külön nem kutattam, de megneveznék egy pár csoportosulást: a csíkszeredai TAG (Taransylvanian Art Group) alkotócsoport, a székelyudvarhelyi grUnd alkotócsoport, a sepsiszentgyörgyi Lakóca alkotócsoport és a budapesti MAMŰ Társaságot. Ugyanitt megemlíteném azokat az erdélyi alkotótáborokat, ahol évi rendszerességgel alkotnak erdélyi magyar fiatal képzőművészek: a Ferencz Zoltán művészeti vezetésével szervezett Gyergyószárhegyi Művésztelepek, a Bodoni Zsolt által szervezett Élesdi Művésztelep, a Pokorny Attila által szervezett gernyeszegi Kastélypark Művésztelep és a Berze Imre által szervezett székelyudvarhelyi Pulzus és a nyárádszeredai Zereda művésztelepeket.

Az Ön értékelése szerint mennyire sikerült ezt a sokszínűséget a seregszemlén bemutatni?

- Nekem jó élmény nézni ezt a kiállítást, minden nap új dolgokat fedezek fel benne. Eddig, aki bejött a kiállításra, nem ment el úgy, hogy ne talált volna legalább egy alkotást, ami közel állt hozzá. Biztos lehet jobbat és színesebbet mutatni a mai kortárs erdélyi magyar képzőművészetről, de ahogy korábban is említettem, ez a tárlat az első kiadása egy, a fiatal erdélyi alkotókat bemutató sorozatnak.

A közösségi médián egy fiatal képzőmész felvetette, hogy nem igazán valósul meg a "seregszemle", mivel csak korlátozottan lehet reprezentatívnak tekinteni, túl sok minden kimaradt. Belátható, hogy egy kiállítássorozat nem tud mindent felvállalni: melyek azok a vonatkozások, amelyek nem fértek-férnek bele a tervbe, illetve milyen lehetséges megoldást lát arra vonatkozólag, hogy mégis bemutassák a nagyközönségnek a kimaradó alkotókat?

- Ugyanott válaszoltam én is neki. Nem szeretném itt ezt hosszasan megvitatni, de meg vagyok győződve, hogy ez a kiállítássorozat akkor tud igazán seregszemle lenni, ha megéri legalább az ötödik születésnapját.



Szintén a bejegyzéssel kapcsolatban felmerül az a téma is, hogy Erdélyben képzőművészeti viták, kritika, elemzés a széles nyilvánosság előtt alig jelenik meg: úgy tűnhet, mintha ez a kérdéskör a szakmai körök belső magánügye lenne. Erről mi az Ön véleménye?

- A képzőművészeti viták nagy része szerintem jobb, ha a kocsmaasztalnál marad, viszont a komoly kritikára, műelemzésre, képzőművészeti esszékre és tanulmányokra nagyon nagy szükség lenne itt Erdélyben. Szerintem a művészek dolga, hogy alkossanak, a kurátoroknak, hogy kiállításokat szervezzenek, a műkritikusoknak, hogy kritikákat írjanak, a művészettörténészeknek az, hogy felkutassák a művészeinket és írjanak róluk.

A kiállítás kapcsán egy másik felmerült kritikus téma az, hogy egy sajátos értelemben túlzottan „akadémiai” – abban az értelemben, hogy jóformán a romániai magyar képzőművészeti élet belekerült egy intézményes keretbe, amelyet politikai pártokon keresztül érkező támogatások szabályoznak. Ez dönt arról, hogy ki és mennyi ösztöndíjat kap, kiket díjaznak, melyik intézmény milyen kiállítást szervezhet meg, milyen médiavisszhangot tud kiváltani, s így tovább. Figyelembe véve, hogy a romániai magyarság kisebbségi léthelyzetben van, ez elkerülhetetlen és szükséges, de másrészt felmerül az a lehetőség, hogy kialakul egy belső kör, és az válhat elismert művésszé, aki részt vesz az intézményrendszer működésében. De mi a helyzet azokkal, akik ezt nem vállalják, akik nem végeznek egyetemi tanulmányokat, nem pályáznak ösztöndíjakra, nem vesznek részt az intézményesült kiállítóterekben? A művészettörténet számos esetben igazolja, hogy ezek a külső tényezők nem döntőek a művészeti értékekre vonatkozóan, sőt, számos nagy művész éppen azok közül került ki, akik megőrizték a szellemi és alkotói autonómiájukat. Erről a kérdésről mit lehet elmondani a jelenlegi erdélyi művészeti életre vonatkozóan?

- Magas labda! A legfontosabb az, hogy a művész higgyen abban, amit csinál és következetesen alkosson. A nehezebb feladat, hogy elő kell teremtse a mindennapi betevőt, ami valószínű, hogy nem a művészetéből fog megtörténni, legalábbis az elején. A képzőművész élete nem egyszerű, pénzbe kerül: a papír, a festék, a vászon, a márvány, a bronz vagy a műterem fenntartása. Az alkotások eladása többnyire leredukálódik a kereskedelmi galériákra, képzőművészeti vásárokra és egy pár lelkes gyűjtőre. Az alkotó mára már nem egy "bohém figura", aki a kocsmákban abszintért portrékat rajzol. Ha nem jön neki össze a fentebb említett eladás, akkor muszáj pályáznia: ösztöndíjakra, díjakra, köztéri szoborpályázatokra, rezidens programokra, nemzetközi biennálék vagy alkotótáborokon való részvételre stb. Pályázási lehetőség meg nagyon sok van szerte a világon, nem kell csak Erdélyben gondolkodni, de fontos, hogy legyen, amivel pályázni, szülessenek színvonalas, reprezentatív alkotások, még ha ezeket az elején nem is tudja eladni vagy nem nyer velük pályázatokat és díjakat a művész.



Ma már nagyon ritka az az aktív, 50 év alatti képzőművész, aki nem végzett képzőművészeti egyetemet, most nagyon könnyű bejutni jó nevű képzőművészeti főiskolákra. Nagyon sokan kerülnek ki ezekről a képzőművészeti egyetemekről, ha csak a kolozsvári Képző és Formatervezői Egyetemet nézzük, ez évente több mint 100 képzőművész jelölt. Ezekből természetesen kevesen maradnak meg a szakmában, mert valószínű, hogy abból a sok emberből nem mindenki képzőművésznek való. Azoknak, akik tehetségesek és kitartók: kevés a jó állapotban lévő műterem, amit megkaphatnak elfogadható áron, nincs túl sok jól felszerelt színvonalas kiállítótér, ahol kiállíthatnak, vagy képzőművészeti szaklap, ami írna róluk. De szerencsére ebben a kiállításban is vannak egész fiatal művészek, akik meg tudták teremteni maguknak azokat a körülményeket, amik szükségesek, hogy hivatásszerűen alkossanak.

Szerintem itt Erdélyben, vagy vegyük csak Sepsiszentgyörgyöt, nagyon sok lehetőség nyílt az elmúlt 20 évben az erdélyi magyar kortárs képzőművészek megnyilvánulására, kezdve a Médium kiállításokkal folytatva az Eruptio – Régióközi Akcióművészeti Találkozóval és zárva a MAGMA, az EMŰK kiállításaival és a Székelyföldi Grafikai Biennáléval, hogy csak a fontosabbakat említsem. Ráadásnak az idén Sepsiszentgyörgyön elindult a Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Karának kihelyezett tagozataként a szobrász és festő osztatlan ötéves képzés.

A kiállítás címe kapcsán felmerült, hogy esetleg félrevezető, ugyanis az erdélyi képzőművészeti élet nem nemzetiségi alapon szerveződik: a román, a magyar és más képzőművészek hatnak egymásra, egymás mellett tanulnak ugyanazokban az iskolákban, ugyanazokban a kiállítóterekben mutatják be alkotásaikat, és ugyanabban a közegben élnek. A tárlaton viszont nem szerepelnek erdélyi román művészek – így a seregszemle nem lehet „erdélyi”, legfeljebb romániai magyar származásúaké, hiszen bánsági és partiumi alkotók is vannak, illetve többen olyanok, akik évek óta Magyarországon élnek és alkotnak. A fogalmi boncolgatást félretéve is marad a kérdés, hogy mit jelent ma az erdélyiség ebben a multi- és interkulturális komplex térben?

-Az erdélyi ebben az esetben azt jelenti, hogy itt zajlik, ebben a régióban, a Székelyföldi Grafikai Biennálén például nem csak székely alkotók állítanak ki egyértelműen.

A seregszemle célkitűzése viszont az, hogy bemutassa az erdélyi vagy Erdélybe született fiatal és középkorú magyar nemzetiségű képzőművészeket. Itt úgy érzem, vissza kell kicsit ugorjak az EMŰK által felvállalt feladatok felvázolására. Az Erdélyi Művészeti Központ Egyesület - aminek jelenleg én vagyok az elnöke -, célkitűzése bemutatni az erdélyi magyar képzőművészek munkásságát, színvonalas kiállításokkal és katalógusokkal, illetve létrehozni egy erdélyi magyar képzőművészeti gyűjteményt. 2014-óta az EMŰK 113 kiállítást nyitott meg, 69 katalógust adott ki és 384 alkotást gyűjtött. Mindezt úgy, hogy eddig többnyire a hatvan évnél idősebb művészek lettek bemutatva és még hozzátenném, hogy egy hattagú csapattal és egy pár külsős munkatárssal. Még nagyon sok munka van hátra, sok erdélyi magyar képzőművésznek szeretnénk kiállításokat szervezni és katalógusokat szerkeszteni.



Az utolsó kritikai meglátás arra vonatkozik, hogy a kiállításon aránytalanul kevés női alkotó szerepel. Arányait tekintve a képzőművészetben ma már nincs ilyen nagy szakadék sem a középiskolákban, sem az egyetemeken, sem a kiállítások többségén. Itt mégis a kiválasztott 35 művész közül csak 4-en nők. Mi indokolja a női képzőművészek távolmaradását?

- Annak ellenére, hogy a középiskolában és az egyetemen lehet, hogy egyforma az arány, ezt követően sajnos sokkal kevesebb női alkotó marad meg a szakmában, mint férfi. A mostani kiállításon kimondottan csak szakmai szempontok szerint próbáltam dönteni, ezt úgy kell érteni, hogy pl. két fotó realista vagy gesztusfestő közül nem a nőt vagy a férfit, a barátot vagy a felebarátot választottam, hanem a szerintem jobb festőt.

De ezt a kritikát elfogadom, gondolkodtam ezen én is a kiállítás megnyitó után és, ha lesz még alkalmam megszervezni a seregszemlét, akkor legközelebb a női művészeknek több teret szánnék.

A felmerült kritikai szempontok mellett a szakmai közeg szerint a tárlat valóban kiemelkedő munkákat mutatott be, egy jó válogatás keretében: azaz egy sikeres és színvonalas kiállítás az eredmény. Sepsiszentgyörgy eddig is a képzőművészet egyik fontos pontja volt, és ezt az Ösztön – I. Erdélyi Képzőművészeti Seregszemle is alátámasztja, amely október 22-ig látogatható. Arról érdeklődnénk, hogy Önök milyen visszajelzéseket kaptak a kiállításról, illetve mi lesz a következő kiállítás?

- Hozzám személyesen eddig csak pozitív visszajelzések érkeztek a kiállítással kapcsolatban, mindenki örül neki és bátorítanak, hogy folytassuk.

A következőben a Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Karának és a Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozat frissen indult szobrászat és festészet képzésének oktatói állítanak ki november 5-én. Ezen a kiállításon szerepel 12 erdélyi magyar képzőművész, akik közül 11 fiatal. Őket szándékosan hagytam ki most a seregszemléről, hogy így minél több 50 év alatti képzőművész állíthasson ki idén az EMŰK-ben.



Szeretném még kihasználni a lehetőséget, hogy megköszönjem mindazoknak, akik segítették a Ösztön – I. Erdélyi Képzőművészeti Seregszemle 2021. kiállítás és katalógus létrejöttét, illetve a kiállítás népszerűsítését: a művészeknek, hogy elfogadták a felkérésünket és színvonalas alkotásokat küldtek a tárlatra, az összes belső és külső munkatársamnak, hogy energiájukat és idejüket nem kímélve mindent megtettek, annak érdekébe, hogy minden időben és jól sikerüljön, Vécsi Nagy Zoltánnak, a korábbi és dr. Bordás Beátának, jelenlegi EMŰK-vezetőnek, hogy támogatták és segítették a kiállítás létrejöttét, és végül de nem utolsó sorban a támogatóinknak: a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatalnak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.

Címlapfotó: Klárik Lóránd fényképe a kiállítás megnyitóján. Torró Attila teljes albumát itt lehet megtekinteni. Az EMŰK Facebook-oldalán pedig további képanyag található, és rendre mindegyik alkotót külön-külön is bemutatják.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS