2021. november 27. szombatVirgil
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

DráMAnifesztáció - reflexiók a székelyudvarhelyi kortárs színházi fesztiválról

Csog Brigitta 2021. október 16. 15:38, utolsó frissítés: 15:53

A dráMA fesztiválon töltött három napom kapcsán azon gondolkodtam, hogy: de tényleg milyen volt? És arra jutok, hogy jó volt ez az intenzív színházi élmény, sok találkozás, beszélgetés, koncert, fáradtság és hajtás keveréke.


Egy hétig tartott a Tomcsa Sándor Színház és a Pro Theatrum Alapítvány által szervezett dráMA kortárs színházi találkozó, amely immár tizenkettedik alkalommal teremtett lehetőséget a néző és a kortárs dráma találkozására, alkotói beszélgetésekre, eszmecserére. A fesztivál idei témája a közös emlékezet, a meghívott előadások a közel- és a nem-annyira-közelmúltunkat dolgozzák fel. A hat nap alatt 14 társulat 16 előadása, három koncert, könyvbemutató, beszélgetések, rövidfilmek, műhelymunkák tették színessé és kihagyhatatlanná a dráMÁt.

A dráMA fesztiválon töltött három napom kapcsán azon gondolkodtam, hogy: de tényleg milyen volt? És arra jutok, hogy jó volt ez az intenzív színházi élmény, sok találkozás, beszélgetés, koncert, fáradtság és hajtás keveréke. Érdekes, hogy sokszor ennyi bukik ki belőlünk, ha arról kérdezgetnek, hogy milyen volt valami, amin részt vettünk. Ilyenkor valahogy nem az robban ki belőlünk, ami felbosszantott, kellemetlen volt, és talán elég jónak kell lennie annak, hogy a maga kontextusában, egységként egyszerűen jó volt. Később nyilván kitérünk a sziszifuszi dolgokra is, hogy mire az előkelő jelző és arra is, hogy miért hazugság kicsit.

Visky András a székelyudvarhelyi DráMa fesztiválonVisky András a székelyudvarhelyi DráMa fesztiválon


A fesztivál legfontosabb elérése, hogy felkínál egy teret, ami éppen annyira hiánycikk amennyire általánosan és egyszerűen hangzik. Megfogalmazódott az utolsó napon egy kerekasztal beszélgetésen, színházi alkotók között, hogy a rendezők érdekeltek kortárs darabok rendezésében, és drámaírók is bőven akadnak, egyedül a közeg, az infrastruktúra hiányzik. Egyfajta összekapcsolása szövegnek és rendezőnek/színháznak, amelyet bizonyos szintig a fesztivál is teljesít, amiben viszont hangsúlyosabb, az a közönséggel való megismertetés.


Közönségfotó. Az a jó az ilyen alkalmakon, hogy érezni a vibráló érdeklődést a nézőtérenKözönségfotó. Az a jó az ilyen alkalmakon, hogy érezni a vibráló érdeklődést a nézőtéren


Ezt a pozitív gondolatmenetet viszont kénytelen vagyok kicsit meg is cáfolni. Valóban megteremti a fesztivál a teret beszélgetésre, ismerkedésre, találkozásra különböző stílusokkal, viszont az érdeklődök jó részt már ismerik egymást, nem először beszélgetnek, esetleg éppen egy olyan stílusban alkotnak, amelyet láttunk valamelyik előadásban is. A színházi szférában tevékenykedőkkel találkoztam a leggyakrabban, ami nem feltétlenül probléma, de nem ártana kiszélesíteni a hatókörét és a kevésbé színházközeli nézőt is beavatni ebbe a világba. Hiányosságnak érzem, hogy kevésbé jelent meg a programban független társulat előadása. Nem vett el értékeiben ez az aspektus a fesztiváltól, viszont az alternatív terek fontos részei a kortárs színház éltetésének. Gondoljunk például a Reactorra, akik kísérleti színházként is definiálják magukat, és általában közös alkotófolyamat eredménye egy-egy előadásuk.


A fesztiválnak blogja is volt, és természetesen blogírói is. Boros Kinga vezetésével működött a csapat, ők írták a DráMazsolákat.A fesztiválnak blogja is volt, és természetesen blogírói is. Boros Kinga vezetésével működött a csapat, ők írták a DráMazsolákat.


Az igazi fesztiválhangulatra való tekintettel koncertek zárták az utolsó három napot, ami azért is jó volt, mert ilyenkor egy fiatalabb korosztály is megjelent, bár őket valószínűleg többnyire a buli vonzotta, de azért lehet remélni, hogy másnap már délután visszajöttek előadást nézni. Az Ivan & The Parazol, az Actors’ Dzsem Session és a Karpov not Kasparov hozta esténként a hangulatot. Szembe mehetnénk az elgondolással, mondván, hogy egy színházi fesztiválon miért van ezekre szükség (kivéve talán az Actors’ Dzsem Sessiont), de kifejezetten jót tettek a zavarnak a fejemben, amit a rám ömlesztett előadások okoztak. Talán még szükség is volt arra, hogy kitomboljuk magunkból azokat az érzéseket és energiákat, amiket felgyűjtöttünk.


Beszélgetések az előadásokat követően, azok mentén: a kreatív hangulata ezeknek a fejtágítóknak remek volt.Beszélgetések az előadásokat követően, azok mentén: a kreatív hangulata ezeknek a fejtágítóknak remek volt.


Nem ártott volna néhány emésztést segítő csoda tabletta, amilyet titkon, vagy nem is annyira titkon az egész család segítségül szokott hívni úgy karácsony harmadnapjára. Hasonlóan éreztem magam, mint amikor már nem akarod megenni a sokadik diós bejglit, de a szemed borzasztóan kívánja. A program hagyhatott volna kis időt magunkhoz térni két előadás között és mondjuk a délelőtti nyugiból lefaragva ez akár megoldható is lett volna. (Persze ebben a forgatókönyvben a koncerteken letáncolt lábaknak nem lett volna idejük gyógyulni). Talán csak véletlenül foglalhatta el a fesztivál utolsó mozzanatának helyét az aritmia.doc című előadás a Tamási Áron Színház művészeitől, mégis épp jókor volt jó helyen. Kicsit feloldotta azt a telítettséget, amit én már három nap után is éreztem.


Az elmaradhatatlan esti koncert, amikor a két előadás és a sok szakmázást kirázhatta, kitáncolhatta magából mindenkiAz elmaradhatatlan esti koncert, amikor a két előadás és a sok szakmázást kirázhatta, kitáncolhatta magából mindenki


Ahogy megfogalmazom ezeket kicsit bűntudatom is van, mert mindennek ellenére nagyon ritkán van részünk ilyen rövid idő alatt ennyire intenzív megélésekben, ami azért egyértelműen pozitív. Ráadásul ügyesen kontrasztba is állítottak előadásokat a napok leosztásával, a Csíki Játékszín Gyerekünk című előadása egy napon volt a Reactoros Baladele memoriei-jel, hasonlóan a Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című előadása egy napon a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatától a Raszputyinnal. Mindkét napon láttunk egy minimális díszlettel és színpadi játékkal megoldott, és egy nagy eszköztárral dolgozó előadást. Azért találom jó megoldásnak ezt az elhelyezést, mert a kettő viszonylatában még jobban értékelni tudod egyenként is őket. Érdekes játék vonult végig az emlékezettel foglalkozó témákban és az érzelmi telitettség ebből is adódott, mindig volt valamilyen pont, ahol bármelyik néző tudott kapcsolódni a felmutatott problémákkal.

Nincs annál jobb, mint amikor úgy megy haza a közönség, hogy tudja, a másnap is legalább olyan jó lesz.Nincs annál jobb, mint amikor úgy megy haza a közönség, hogy tudja, a másnap is legalább olyan jó lesz.


Kijelenthetem, hogy a jobbik fajta dráMát kaptuk Székelyudvarhelyen szeptember 20-25 között, és talán az sem elvadult kijelentés, hogy szükség van egy ilyen fesztiválra. Nem vitatom el, hogy már az az elérés is jó eredmény, hogy az előadások bevonzottak egy bizonyos réteget, viszont ahogyan arra a beszélgetésen is reflektáltak, a mai klasszikusok is kortársak voltak egyszer, ebből kiindulva, ha másért nem is, azért érdemes lehet a laikus nézőknek is közel maradni a kortárs alkotókhoz és színházhoz, hogy a holnap Shakespeare-jei, Csehovjai, Ibsenjei már ma se legyenek idegenek számunkra.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS