2022. január 26. szerdaVanda, Paula
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Ezen keresztül válik értelmessé a mindennapi életünk” – beszélgetés a logoterápiáról

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2022. január 01. 11:58, utolsó frissítés: 2022. január 09. 16:43

Melyek korunk „patológiái”? Hogyan közelítsük meg az élet értelmének a kérdését? Mi az ember és miként lehet értékmegvalósító? – Viktor Frankl szemléletéről Sárkány Péter filozófussal beszélgettünk.


Az utóbbi két század filozófiatörténetében többen felhívták a figyelmet a különböző válságokra, többek között az értelemválságra. Most a világjárvány miatt szintén sokat hallani a különböző válságokról – egészségügyi, gazdasági, társadalmi vagy éppen egzisztenciális válságban vagyunk –, amelyeknek kísérőjelensége lehet, hogy elveszítjük a dolgok, a munkánk, a tevékenységeik értelmét.

Megkerestük Sárkány Péter filozófust, egyetemi tanárt, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Társadalomtudományi Intézetének vezetőjét, a budapesti Logoterápia Alapítvány elnökét, hogy egyik szakterületéről, a Viktor Frankl által alapított logoterápia és egzisztenciaanalízisről kérdezzük.

Mit jelent az értelemválság a logoterápia horizontjában?

- Az értelemválság a logoterápia horizontjában kevésbé elméleti-filozófiai megközelítésű, Viktor Frankl inkább pragmatikus szempontokat érvényesít, munkásságában egyfajta életbölcseleti filozófiával találkozhatunk. Neurológusként és pszichoterapeutaként dolgozott, így elsősorban nem filozófiai kérdések mentén tájékozódott, hanem egyrészt nagyon is konkrét történelmi tapasztalatok, másrészt szociológiailag is értékelhető tények mentén.


Munkáiban arra is reflektál, hogy mi a helyzet a társadalomban, a „korszellem patológiáját” vázolja. Eszerint korunknak sajátos kihívásai vannak, ezek pedig megfelelő tünetekkel, szimptómákkal járnak. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki beteg lenne, hanem azt, hogy az életvitelünkben olyan aspektusok jelennek meg, amelyek akár patológiába is átforduló jelenségekké is válhatnak.

Konkretizálva ez mit jelent?

- Frankl szerint a második világháború utáni Európában a jóléti társadalmakban továbbra is olyan világhoz és élethez való viszonyt folytatunk, ami a háborús időszakok jellemzője. Ezt provizórikus életszemléletnek nevezi: „ csak a mai napot éljem túl”. Szerinte ez a beállítódás adekvát, amikor hatalmas krízis van, ám békeidőben, a jóléti társadalmakban ez nem csökkent, sőt erősödő tendenciát mutatott. Ma is jelen van, olyan hétköznapi mozzanatokban, hogy „végezzem el az iskolát, majd utána ráér gondolkodni”, „előbb szerezzek egyetemi diplomát, utána hozok döntéseket az életemről”. Így a jelenbe megrekedve elfolyik a provizórikus életszemléletű ember élete, aki azt állítja, hogy most még nem szükséges cselekednie, mert nem érdemes.

Egy másik példa a fatalista viszonyulás. Ebben az ember úgy éli meg önmagát, hogy a sors a hatalmába kerítette. És ez így „kényelmes”, mert lehet arra hivatkozni, hogy a körülmények miatt nem lehet semmit sem tenni, nem is kell gondolkodni, dönteni. A fatalista elmondja, hogy ilyen a helyzet, ilyenek a körülmények, ilyen a társadalmi helyzete, ilyen a jelleme – és ez ellen nem lehet fellépni.

Ugyancsak említi a kollektivista gondolkodásmódot, ami a mai világunkban szintén nagyon erősen jelen van. Ennek a történelmi tapasztalata az, hogy Frankl idejében elég volt a németséghez tartozni, és az ember máris „jó” volt, vagy a zsidókhoz tartozni, s az ember máris „bűnös” volt. Mert a kollektivista gondolkodásmód szerint elegendő valamilyen csoporthoz tartozni, mindez felmenti az egyént a gondolkodás és döntések alól. A személy feloldódik egy kollektívumban. Most magyar nyelvterületen ez a tünet úgy jelenik meg, hogy valaki vagy kormánypárti vagy ellenzéki, azt érzékeltetik, hogy igazából nincs más alternatíva. Az egyik jó, a másik rossz, valahova tartozni kell, cserébe az embernek nem is kell gondolkodnia, hiszen a politikai vagy nemzeti közösséghez való tartozásból következik minden.

A fanatizmust is szokta emlegetni Frankl, amelynek az erősödése szintén mai napig kísért. Ebben az esetben nem egy kollektivitásban oldódik fel az ember, hanem a saját ego, a saját nézet lesz domináns. Ezek lehetnek vallásiak, politikaiak, vagy személyes meggyőződések, de közös vonás, hogy az ily módon gondolkodó embert annyira elragadják, hogy számára bármilyen eszköz megengedetté válik, hiszen a „cél az szent”.

Véleményem szerint Frankl életműve olyan életbölcseletként fogható fel, amely az ilyen kortendenciák ellen a mindennapokban is érvényesíthető. Segít rákérdezni, hogy a jelenlegi helyzetben hogyan lehet megküzdeni a boldogtalansággal és a nehézségekkel.

Mit jelent a logoterápiában a logosz, és az egzisztenciaanalízisben az egzisztencia?

- Frankl számára mindkét fogalom, a logoterápia és az egzisztenciaanalízis egyaránt fontos volt.

A logoterápiában a logosz fogalma köszön vissza, de itt nem szót, igét, tant jelent, hanem értelmet. Ezért a logoterápia értelemközpontú terápiát jelent. Nagyon kell ügyelnünk, mert a magyar nyelvben könnyen félresiklunk az „értelem” szó többértelműsége miatt. Itt az értelem nem a racionális, intellektuális, kognitív képességeinket jelöli, hanem azt az elementáris tapasztalatot, mint mikor „valaminek látjuk (vagy nem látjuk) az értelmét”. Amikor egy barátunk elfordul tőlünk, vagy amikor a párunk megcsal, elveszítjük az állásunkat, akkor olyan értelemkérdésekkel szembesülünk, aminek nem tudományos értelemben vett racionális-intellektuális vonatkozásai vannak – hanem megrendülünk, rácsodálkozunk, amelyben a lehető legkonkrétabban bukkannak fel az értelem kérdések. Ez azt is jelenti, hogy az életvilág történései feladatokat támasztanak számunkra, s ezekben lelhető meg az értelem. Abban például, hogy a gyerek sír, hogy főzni kell, hogy tanárként tanítani kell, hogy el kell végeznem a feladataimat. A konkrét személy pedig ezeknek a kihívásoknak szeretne eleget tenni: jó szülő, jó tanár, jó ember (stb.) szeretne lenni. Az értelem ilyen mindennapi pragmatikus feladatokban érhető tetten.

Az egzisztenciát ebben az összefüggésben a legegyszerűbben úgy lehetne megragadni, mint az ember sajátos létezését, mint a Frankl által kidolgozott emberképet. Frankl szerint ahhoz, hogy a korunkra jellemző problémákból ki tudjunk lábalni, érdemes visszamenni a gyökerekhez: egészen oda, hogy mit is gondolunk a világról, az emberről, illetve önmagunkról.

Viktor Frank. Fotó: A The Viktor E. Frankl Institute of America honlapja / vfiamerica.wpcomstaging.comViktor Frank. Fotó: A The Viktor E. Frankl Institute of America honlapja / vfiamerica.wpcomstaging.com

Hagyományosan a pszichoterápiák az embert testi-lelki lénynek tételezik, Frankl az egzisztencia behozásával viszont azt állítja, hogy az ember szellemi lény, aki számára az értelem alapvető fontosságú.

- Viktor Frankl nagyon jól ismerte kora a pszichológiáját, ami egyrészt Freud pszichoanalízise, másrészt Adler individuálpszichológiája, amelyeknek társadalomlélektani ambícióik is voltak. Ezeknek az iskoláknak a szemléletmódját kiegészíti a logoterápiával és egzisztenciaanalízissel, mondván, hogy őt az érdekli az emberben, ami a leginkább emberi. A humánspecifikus aspektus. Ezért gyakran humanisztikus pszichológusként emlegették, ami ellen ő némileg tiltakozott: igaz, hogy humanisztikus szemlélettel rendelkezett, de ez a humanizmus értelemközpontú humanizmus. Nem a szubjektum áll a központban, hanem a logosz, mint az emberi élet értelme és értéke, amire az ember irányul. Azzá leszek, hangsúlyozza Frankl, aminek odaadom önmagamat, amivel foglalkozom, amibe elmélyülők, amire irányul az életem.

A szellemi dimenzió behozásával rámutat, hogy az embert egy sajátos dinamika jellemzi. Létezését nem kizárólag a belső pszichofizikai szükségletei és késztetései határozzák meg. Nemcsak „a kedv és a kín”, a freudi örömelv logikája mentén éljük az életünket. Természetesen tagadhatatlan tény, hogy ez is meghatározó, hiszen biológiailag vonzódunk a kellemeshez, kerüljük a kellemetlent, de Frankl felhívja a figyelmet, hogy van ennél egy fontosabb aspektus. Az, hogy az ember mindig törekszik arra, hogy mássá, többé váljon, mint ami. Ez az önfelülmúlás, az öntranszcendencia – az ember képes önmagát meghaladni. Ezt pedig nem valamiféle intellektuális gyakorlatokkal lehet megvalósítani, nem vallási vagy filozófiai meditációról van szó. Hanem arról, hogy a dolgát végző ember, aki belefeledkezik a munkájába, annak az értelmét megtalálva meghaladja „transzcendálja” önmagát. Ekkor egy saját magán túlmutató, rajta kívüli értelemmel kerül közvetlen kapcsolatba. Nemcsak a munka világa bír ilyen öntranszcendáló hatással, hanem abban is tetten érhető, ahogyan egy másik emberhez közeledek. Mert amikor a gyerekemmel, a barátommal, a szerelmemmel stb. vagyok, akkor az a jelenlét mindig túlmutat rajtam.

Frankl úgy látja, hogy az egészséges ember örömmel adja át magát a feladatoknak, a különböző ügyeknek, céloknak, a másik embernek – ha vallásos, akkor Istennek – és ez által találja meg önmagát. Egyfajta párbeszédként képzeli el az ember viszonyát az élethez, ahol a kérdéseket az élet teszi fel, az ember pedig felel, válaszol. De ezek nem racionálisan kigondolt válaszok, elsősorban nem szavakban megfogalmazott feleletek, hanem az a mód, ahogyan az ember viszonyul, viselkedik, cselekszik, dönt.

Az eddig elhangzottakban lapul egy fontos dolog: a felelősség kérdése.

- Valóban ez egy nagyon fontos vonatkozás. Frankl nem akarja feltalálni a spanyolviaszt, az egzisztenciaanalízisben – ahogy a szó is mutatja – visszanyúl az egzisztencialista filozófia hagyományához, ahol a felelősség kulcsfogalom. Ez a hagyomány az embert, mint szellemi lényt, felelős döntéshozó lényként ismeri el. Itt nem csip-csup ügyekben történő választásokról van szó, hanem hosszútávú döntésekről, amelyek hosszútávon határozzák meg az életünket.

Tehát nem az a kérdés, hogy karácsonyra a boltban két tárgy közül melyiket vásárlom meg ajándéknak, vagy két étel közül mit eszek meg, hanem az olyan döntésekről van szó, amelyekkel az ember elköteleződik. Ráadásul úgy kötelezi el magát, hogy nem kézzelfogható, jelen lévő dolgokról van szó. Gondoljunk bele, milyen hosszas, bonyodalmas, nem ritkán keserves folyamat az, amíg az ember megtalálja magát, mint hivatásos orvost, tanárt, gondozót, újságírót vagy bármi mást. Szintén ilyen döntés, amikor elköteleződöm valaki mellett, és azt mondom, hogy ő a barátom, vagy azt hogy vele szeretném leélni az életem. Vagy amikor eldöntöm, hogy ennek vagy annak az ügynek szentelem magam. Az ember döntéshozó lény, formálni képes a jövőt – ami még nincs, de éppen a döntés által lesz –, amiért így felelősséget vállal.

Az értelem szoros összefüggésben áll az értékkel: Frankl három értéktípusról beszél, kissé térjünk ki ezekre is.

- Ha filozófiailag tekintjük, akkor ez egy nagyon leegyszerűsített értékfilozófia. De ha figyelembe vesszük, hogy Frankl egy gyakorlatorientált pszichoterápiás eljárást akart kidolgozni, akkor éppen ez az egyszerűség az az erőssége: egy olyan értéktant fogalmaz meg, amely nem akar normatív lenni, nem akar értéket vagy életformát receptre előírni.

Azt állítja, hogy bár az értékek objektívek – magunkon kívül találhatóak meg a világban, a társadalomban, a másik emberben, a hitben –, a megvalósítási módjaik személyesek. Frankl elismeri, hogy mindenkinek egyéni értékhierarchiája van, sőt az élethelyzettől függően ez is módosulhat: tegnap a hivatás volt fontos, ma a család, holnap valami más válik azzá: ad situationem, ad personam – helyzettől és személytől függ az értékek megjelenése. Az értelem pedig a konkrét helyzetben megjelent konkrét érték felismerése, megragadása, megvalósítása. Amint arra Max Scheler, a Frankl munkásságát jelentősen meghatározó gondolkodó felhívta a figyelmet: amikor értékről beszélünk, akkor általában absztrakt szinten mozgunk, például azt mondjuk a „barátság”. De soha nem a barátság jön velem szemben az utcán. Akivel valójában találkozunk az a konkrét ember, az én barátom. A barátság elvont fogalma mindig megvalósított értékként, s ez fontos Frankl számára, konkrét értelemként jelenik meg az életünkben.

Frankl három értéktípusról beszél, az élményértékről, az alkotói értékről és a beállítódási értékről. Az élményérték akkor valósul meg értelemként, amikor például egy barátommal jót beszélgetek, egy tájat szemlélek, hallgatom a zenét. Az alkotó értékek megvalósításában én alkotok valamit, és ez nem feltétlenül egy művészi alkotás kell legyen, de az is lehet. Alkotói értékről van szó akkor, amikor elvégzem a rám bízott feladatot, eleget teszek a hivatásomnak, rendet rakok a lakásomban stb. Az élmény- és az alkotói érték Frankl szerint prioritással rendelkezik, azaz minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy minél több ilyen értéket megvalósítsunk, és mások számára is biztosítsunk. Ezen keresztül válik értelmessé a mindennapi életünk.

Ha ez a két érték prioritással bír, akkor a harmadiknak, a beállítódási értéknek szuperioritással kell bírnia. Ami azt jelenti, hogy az egy mindig jelenlévő lehetőség, akkor is, amikor nincs lehetőségünk az élmény- vagy az alkotói érték megragadására. Minden helyzetben megragadható a beállítódási érték, hiszen ez arra vonatkozik, ahogyan viszonyulok az adott élethelyzethez, a körülményekhez, a világhoz. Ember vagyok, azaz sokféle módon tudok viszonyulni, esetenként másként, mint ahogy azt az elvárások diktálnák. Ennek nagyon nagy jelentősége van abban, hogy miként fogadjuk a minket érő kihívásokat.

A járványhelyzet következményei között sokszor nem valósítható meg az élmény, vagy nincs lehetőségünk dolgozni, tevékenykedni, alkotni – mert például kórházban szenvedünk éppen –, de ezek szerint dönthetünk a beállítódásunkról, arról, ahogyan a helyzethez viszonyulunk. Beszéljünk a szenvedés értelméről.

- Ez egy általam gyakran tárgyalt téma, és valóban, a mai embert is jelentősen érinti, mivel a szenvedés az emberi végességgel együtt járó alaptapasztalat. A mai álláspont szerint a jó stratégia az, ha minden áron elkerüljük a szenvedést. Viktor Frankl ezzel szemben azt mondja, a szenvedés értelmének a megtalálása, felismerése katartikus erővel bír – és nem lehet elkerülni. Mert a szenvedés nem csak azt jelenti, amit Frankl megélt a koncentrációs táborban, vagy megélhetünk mi egy kórházi ágyon, hanem az egyszerű életfeladataink során előkerülő dolgok is szorosan kapcsolódnak hozzá: „mindenért meg kell szenvedni” – írja egy helyen. Ma sokan azt hiszik, hogy a szenvedés elkerülésével elérhetik a boldogságot, a sikert. Frankl ellenben azt állítja, hogy minden kitűzött célnál, minden vállalt feladatnál, a hosszú, fáradságos, néha keserves munka eredményének mintegy a mellékhatásaként jelenik meg a boldogság vagy a siker érzete. Ezért a szándékom nem vonatkozhat rá közvetlenül. A boldogság abból lesz, hogy „megszenvedtem” és ezáltal megvalósítottam az élet által felkínált lehetséges értékeket, értelmeket. Sajnos korunk egyik tünete, hogy meg akarjuk spórolni a boldogsághoz vezető úton a szenvedést, nagyon gyorsan, közvetlenül akarjuk elérni.

A környezetemben látom, hogy a világjárvány előidézi ezt, amit Frankl az öntraszcendencia ellentéteként ír le, azt az önreflexiót, ami egy racionális körpálya kognitív aktusa. Nagyon sok ember követi a járványügyi adatokat, a különböző Covid-19 jelentések körül forog a gondolkodásuk. Sokan ebbe valóban hihetetlenül erős gondolatiságot visznek bele, ami tulajdonképpen gátolja a saját cselekvési lehetőségüket. A Facebook és az internet lehetőséget kínál arra, hogy lássuk a világ történéseit, de ez egyfajta túlzott, ideológiai értelemben is elkötelezett viszonyulást válthat ki, ami eltereli a figyelmemet a konkrét környezetünkről, és a konkrét emberekről, akik velünk élnek. Ezért azt gondolom, hogy az apró lépések filozófiája kerülhetne előtérbe, hogy beleálljunk a számunkra adódó feladatok vállalásába, mert ott nagyon sok mindent tudunk tenni. Általában a pandémiára nem tudunk hatni, de segíteni tudunk azokon az embereken, akik a környezetünkben vannak.

Frankl ahhoz a hagyományhoz kapcsolódik, amely szerint a válság ráébreszthet például arra, hogy „ jó, hogy minden lelassult, mert rossz irányba megyünk”. Ebben az értelemben a világjárvány lehetőséget ad, hogy végiggondoljuk a saját kérdéseinket, a prioritásainkat, az emberi kapcsolatainkat, és azokat a társadalmi folyamatokat, amelyben szerepet játszunk. A helyzet provokál, hogy gondolkodjunk el a dolgokról, vizsgáljuk felül a döntéseinket.

Másfelől a helyzethez és személyhez kötött életbölcseleti aspektuson keresztül megjelenik a személyesség elve is, ami mintegy figyelmeztetésül is szolgálhat. Ma nagyon szeretünk racionális diskurzusokban tényekről és eszmékről beszélni, de Frankl tanítása éppen arra világít rá, hogy a hétköznapi életünknek mennyire döntő mozzanata a személyesség. A valóságban nem puszta tényekkel van dolgunk, hanem azzal, hogy az ismerőseink körében ki és mit mond, hogyan viselkedik és ebből mit fogadok el, és mit nem. Ez a személyes viszonyrendszer tárja fel számomra a világot.

Frankl esetében a hagyomány egy átfogó fogalom, amiből tanulhatunk.

- Itt a hagyományon az európaiság gyökereire kell gondoljunk, a görög-római és a zsidó-keresztény hagyományra, amelyek nagyon erőteljesen jelen vannak a szerző műveiben. Az egyes felekezeti vallások, szervezeti formák, egyházak, intézményrendszerek, korstílusok, művészeti irányok, a filozófia, a tudományok, a jog stb., mind-mind ebből a hagyományból nőttek ki, és értelemmegvalósítási lehetőséget hordoznak a ma embere számára is – ebből nagyon sokat tanulhatunk.

Mit lehet válaszolni valakinek, aki azt mondja, hogy „kész, nincs értelme az életemnek”?

- A frankli logoterápia és egzisztenciaanalízis alapján először mindenképpen tisztázni kellene azt, hogy mit is ért az „élete értelme” alatt. Mert az értelem kérdéseinek dimenziói vannak. Valóban van az egész életemre, sőt a világegyetem egészére vonatkozó értelemkérdés, ami alapvetően a filozófiának és/vagy a vallásnak a területe. A bajban lévő ember gyakran erre vonatkoztatja saját problémáját: a személyes életében történik valami, ami úgy megrendíti, hogy az egészre vetíti rá az értelemkérdést. „Elhagyott a párom / elvágtak egy vizsgán, ergo nincs értelme az életemnek”.

Ilyenkor rá lehet vezetni az embert arra, hogy az értelem valami nagyon konkrétat jelent, és ráirányítani a figyelmet, hogy arról az értelemről beszéljünk, amelynek a hiánya fáj. Hogy nem az élet általános értelmével van probléma, hanem egy kapcsolattal vagy egy vizsgával. Vegye észre, hogy miről van szó, mi a konkrét helyzet, mi a megragadható probléma, és mi lehet ebben a helyzetben a megvalósítható érték.

Frankl erre a kérdésre is kijózanító választ ad: meglátása szerint téves az a vallásbölcseleti-teológiai gondolat, miszerint előbb meg kell találni a nagy átfogó értelmet, a világmindenség értelmét, s mikor ez megvan, akkor abból levezethető a saját személyes életem értelme, hogy nekem, mint személynek mi legyen az életcélom, s majd ebből lehetne levezetni azt is, hogy a jelenlegi konkrét helyzetnek mi az értelme. Szerinte emberként csak egyetlen egy dologra tudok válaszolni, az itt és most értelmére, a többi egyszerűen nem áll rendelkezésre. A végső értelem ugyanis nem valósítható meg: vagy Istennél van, vagy a tudomány még dolgozik rajta, vagy eleve nem belátható az egyszeri ember számára – ki hogyan fogalmazza meg. A lényeges, hogy ezt a végső értelmet én nem tudom megvalósítani, ezért ebben az értelemben nincs dolgom vele. Az értelmes élet pedig a megvalósíthatóból áll össze, ami konkrétan számomra feladatként adódhat. A saját életünkről is átfogóan akkor mondhatunk valamit, amikor már leéltük azt – nem előzetesen.

Mi a logoterápia és egzisztenciaanalízis helyzete a magyar nyelvterületen?

- Néhány országban akkreditált pszichoterápiaként működik, leginkább azokban az országokban, ahol a pszichoterápiát nem kizárólag alkalmazott orvosi vagy pszichológiai tudománynak fogják fel, hanem interdiszciplináris tudománynak, mint Ausztriában vagy Svájcban. Ezen a területen Magyarországon egyelőre még nem lehet pszichoterápiás végzettséget szerezni. Viszont a budapesti székhelyű Logoterápia Alapítvány kínál továbbképzést. Ugyanis a logoterápia, mint szemlélet és módszer, nagyon hasznos és alkalmazható. Elsősorban a segítő szakmák művelői választják ezt a képzést, de újabban a közgazdaság területéről is vannak érdeklődök. Mert úgy érzik, kell valami, ami a gazdaságtanban és a munka világában is megújulást, új szemléletet hozhat. Az idén jelent meg Elaine Dundon - Alex Pattakos logoterápiás szemléletű munkával foglalkozó műve is, a #i#Gondolataink fogságában. Viktor Frankl műveit sokan olvassák, de egyik tehetséges és nagyon aktív tanítványának, Elisabeth Lukasnak művei is népszerűek lettek, mert rengeteg esetet elemez, nagyon sok hétköznapi példát mutat fel. Alexander Batthyány A közömbösség legyőzése c. könyve is olvasott, amely a közömbösség társadalmi alapjelenségét járja körül.

A magyar akadémiai szférában vegyes a fogadtatása. Azt látom, hogy Franklhez nem lehet „langyosan” viszonyulni: vannak, akik elfogadják és lelkesednek érte, vagy nagyon idegennek hat ez az egész, és köszöni szépen, nem kér belőle. Frankl munkásságának mindenképpen erénye viszont, hogy inspiráló: aránylag ritka kincs, hogy valaki nemcsak egyszerűen következetes, és nemcsak egyszerűen plauzibilis elméletet alkot, hanem az életműve ráadásul hiteles módon egységet alkot. Saját személyes tapasztalatai állnak mellette. Emellett ráadásul nagyon olvasmányos műveket írt.

Nyitókép: Cherry Laithang fotója: Unsplash


Hogyha tetszett a cikk és olvasnál még hasonlókat, légy te is a havi rendszeres támogatónk, és segíts abban, hogy a Transindex fenn tudjon fennmaradni és minőségi tartalmat nyújtson neked is! Köszönjük!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS