Nyáry Krisztián: Ha nem üldözik őket, a homoszexuálisok szerelme az irodalomban pont olyan, mint a miénk

Egy éve a kötelező olvasmányokból hagyták ki a rendszer által megvetett műveket, a kulturkampf most az országban szabadon kapható könyvek felétől elzárta a fiatalokat, ami Nyáry Krisztián szerint káros Magyarországon és káros lesz Erdélyben is.

Nesze neked magyar nemzeti kultúra! Az irodalom jelentős részétől eltiltották a 18 éven aluliakat, mert a nemzeti együttműködés rendszere olyannyira veszélyesnek látja a homoszexuálisokat, mint a pedofilokat, és szerintük ha a szex után nem születik gyerek, akkor a fiatalok csak szülői jóváhagyással szerezhetnek tudomást arról, hogy mi történik, ha két azonos nemű ember szereti egymást. Nyáry Krisztián kármentés alapon összegyűjtötte a szülőknek a Magyarországon betiltott irodalmi művek egy részét, hogy a felnőttek eldöntsék, érdemi szexuális oktatás hiányában a könyvek vagy a pornó legyen az, amiből a gyerekeik választ kapnak az élet nagy kérdésére, amelyek közé – Nyáry szerint hiába próbálunk prűdnek lenni –, a szerelem és a szex is beletartozik.
A 146 azonos nemű szerelmet bemutató mű a Király Levente által indított Nem kötelező című könyvsorozat második részét képezi. Hisz már a sorozat első részének is egy olyan jogszabály adott apropót, amely hadat üzent főleg a kortárs, de a klasszikus szerzőknek is, s azokat kiebrudalta a diákok alaptantervéből.
Tiltott irodalom címmel jelenik meg könyved. Azokból a klasszikus irodalmi művekből állítottál össze szöveggyűjteményt, amelyek az azonos nemű szerelmet megjelenítik. Nem titkolt szándékod volt ezzel reflektálni a Magyarországon elfogadott homofób törvényre, amely tilalmat vezet be a homoszexuális és az öncélú szexualitást ábrázoló tartalmakra.
- A Tiltott irodalom megjelenéséhez valóban az újonnan elfogadott magyar jogszabály adta a motivációt, de évekkel ezelőtt már Czeizel Endre is kapacitált, hogy készítsek egy ilyet. Azért adjuk ki most, mert meg akartuk mutatni, hogy milyen fontos irodalmi művek nem adhatóak a 18 éven aluliak kezébe, és hogy mennyire súlyos hiba megtiltani, hogy ezeket számukra könyvesboltokban árulják, és ne lehessen látható helyre kitenni.
Miért gondolod úgy, hogy erre egy könyv a megfelelő eszköz?
- Irodalmárként és könyvszakmában dolgozóként is közvetlenül érint a törvény, és ezzel az eszközzel tudom jelezni, hogy problémának érzem az irodalmi művekre vonatkozó tiltást, mert akár 3000 éve köztünk lévő műveket is eltilt a középiskolások elől, pedig ezek a könyvek nagyon fontos részét képezik az irodalomnak. Az európai irodalom is két ilyen művel kezdődik. A lírai rész egy saját neméhez vonzódó költőnő (Szapphó) szerelmes verseivel, az epikai része egy fiúszeretője halála miatt bosszút álló hős (Akhilleusz és Patroklosz) történetével indul. Ha a világirodalom egyik legjelentősebb alkotásáról, Homérosz Iliászáról csak zárt ajtók mögött lehet beszélni, ehhez képest teljesen másodlagos az, hogy a Tiltott irodalom reagál-e bármilyen politikai kérdésre vagy sem.
Mi történne a szépirodalommal, ha kivennénk belőle a törvényhozók által veszélyesnek titulált homoszexuális szerelmeket?
- Ez azért nehéz kérdés, mert nemcsak a homoszexuálist megjelenítő műveket korlátozza a törvény, hanem azokat is, amelyek öncélú szexualitást jelenítenek meg. Ezt pedig senki sem tudja megmondani, hogy pontosan mit jelent. Ha a szó szoros értelmében vesszük, akkor minden olyan szexuális tevékenység ide tartozik, amiből nem születik gyerek. Magyarán az orális szextől kezdve, a fogamzásgátláson keresztül egy csomó minden ide tartozik, amit egyébként az irodalom bőven tárgyal. Szex van benne és nem lesz gyerek? – a szépirodalom fele ide tartozik. Ha csak a homoszexualitást nézzük vagy az azonos neműek közötti szerelmet, az nyilván egy kisebb merítés, de így is jelentős merítés. Viszont így is hatalmas veszteség lenne. Az antikvitás irodalmáról például nem nagyon lehetne beszélni: csak a középiskolai anyagból kiesne Homérosz, Szapphó, Anakreón, Platón. A latin írók: Catullus, Vergilius, Horatius és lehetne még sorolni... Most csak az ókorról beszéltem, de a téma az irodalomtörténet részét képezi egészen napjainkig. Shakespeare szerelmes verseinek jelentős részét férfiakhoz írta, de a 19. századtól kezdve ide lehet sorolni Baudelaire, Walt Whitman, Mallarmé, Verlaine, Rimbaud, Maupassant, Oscar Wilde bizonyos szövegeit, a 20. századról nem is beszélve. Az amerikai beat-nemzedék egyik tagja sem kerülhetne fiatalkorúak kezébe, ha valaki a törvényt nagyon szigorúan be akarná tartatni, akkor nagyon sok minden áldozatául esik, és súlyos árat fizetnénk érte.
Azok is a kárvallottjai, akiket a törvény elvileg meg akar védeni?
Teljesen mindegy, hogy egy fiatal azért érdeklődik a könyvek iránt, mert önmaga is érintett vagy egyszerűen csak kíváncsi egy olyan dologra, ami sokakat érint, amiről sokan beszélnek, ami titok. Amikor ebben egy felkészült pedagógus és ezek az irodalmi művek is a segítségére vannak, akkor pontosabb válaszokat talál, mint amit az internet feneketlen zsákjában találhat. Ha viszont a könyveket eltiltják a középiskolásoktól és marad az internet világa, ott kétes igazságtartalmú információkkal és a pornóval találkozhat. Aki látott már eleven 17 évest, az pontosan tudja, hogy őt nagyon is érdekli az „öncélú szexualitás”, ha pedig érdekli valami, akkor be fogja szerezni. Ez az interneten egy gombnyomásnyira van tőle. Akkor miért az irodalmi művet vesszük el tőlük, amelynek mélyebb tanulságai vannak, mint a pornográfiának? Nem hiszem, hogy Shakespeare szonettjeitől vagy Byron férfiakhoz írt verseitől bárki is elkapja a homoszexualitást, mint ahogyan azt szokták mondani… Ez nem így működik.
Mi állhat a fiatalok szépirodalmi ismeretének megcsonkítása, az LMBTQ kisebbség megbélyegzése mögött?
- Nyilván ez egy politikai kampány kedvéért született jogszabály, amelyet még az állam és a törvény végrehajtásáért felelős szervei sem kívánnak szó szerint betartani. A jó hír az, hogy nem ellenőrzik a könyvesboltokban, hogy árulnak-e Szapphó verseket, vagy a Halál Velencébent (Thomas Mann) meg lehet-e venni. Ezért egyfajta konszenzus alakult ki az irodalomtanárok, a könyvkereskedők és a kulturális élet szereplői között, hogy a törvényt – annak teljes szigorával – egyelőre nem veszik figyelembe: az antik szerzők és az irodalmi művek jelentős része maradhatnak az iskolákban, a könyvesboltokban és a könyvtárakban is. Ám a törvény és a hozzájuk kapcsolódó rendeletek mégiscsak léteznek, és nem tudható, hogy a jövőben miként alkalmazzák őket. Annyi mindenesetre biztos, hogy a politika által generált helyzet jó alkalmat kínál arra, hogy végig gondoljuk, milyen megkerülhetetlenül jelentős témát kínált az irodalomnak az azonos neműek közti szerelem. Lehetőségünk van számba venni a fiatalok számára mostantól tilalom alá eső, alapvető műveket, és megpróbálhatjuk elképzelni, mennyivel szegényebb lenne a kultúránk nélkülük.
A beválogatott szerzők életében is voltak olyan időszakok, amikor az általuk felvetett témák tárgyalása provokációnak, másik oldalról nézve szabadságtörekvésnek számított. Te mit gondolsz erről, van-e különbség valaminek az „ábrázolása” és a „propagandája” között?
- Egyetlen heteroszexuális embernek sem kell szeretnie a melegeket. Mint ahogy egyetlen románnak sem lehet előírni, hogy szeresse a magyarokat. De arra mindkét esetben érdemes törekedni, hogy a többséghez tartozók próbálják meg legalább megismerni és megérteni a kisebbséghez tartozók problémáit. És ennek a megismerésnek és megértésnek a legjobb útja – a személyes kapcsolatok mellett – a művészeten keresztül vezet. Aki elolvassa Michelangelo vagy Lorca férfiakhoz írt szerelmes verseit vagy a Halál Velencébent, az nem fogja többet azt gondolni, hogy melegnek lenni valamiféle magamutogatás vagy kordivat. Ugyanúgy, ahogy nehéz utálnia a magyarokat annak, aki Tamási Áront, Bodor Ádámot vagy KAF-ot olvas. Az erdélyi magyarok – akik egyébként pont olyan arányban élnek Romániában, mint a melegek bárhol a világon – ismerik a kisebbségi sorsot, mindegyiküknek vannak tapasztalatai a kirekesztésről, megaláztatásról. Van azonban egy lényeges különbség az etnikai és a szexuális kisebbségekhez tartozók helyzete között. Ha egy román többségű faluban egy magyar gyereket csúfolnak a román kortársai az iskolában, akkor legalább azt tudja, hogy nincs egyedül, mert ha hazamegy, a családja ugyanúgy magyar, mint ő. Az a kamasz viszont, aki rájön, hogy a saját neméhez vonzódik, többnyire teljesen egyedül van. Az az alaptapasztalata, hogy az iskolatársai, a tanárai, a szülei nem olyanok, mint ő. A legritkább esetben mer beszélni az érzéseiről. Neki az egyetlen fogódzót a saját maga megértéséhez a műalkotások, főleg az irodalmi művek adhatják. Ezért is vétek elvenni ettől a korosztálytól a témát megjelenítő szépirodalmi műveket. (És persze attól a fiataltól is, aki nem érintett, csak kíváncsi, és jobban meg akarja érteni a világot.)
A kisebbségi lét súlyát azonban nem mindenki érzi át. Az RMDSZ 7 képviselője kezdeményezte a romániai parlamentbe is a homofób törvényt. Te mit tapasztaltál az erdélyi útjaid során, hogyan viszonyulnak az erdélyiek ehhez a kérdéskörhöz?
Az erdélyiek nagyjából ugyanúgy viszonyulnak a homoszexualitáshoz, mint a magyarországi magyarok. Akikkel erről beszéltem, azok közül mindenkinek van homoszexuális ismerőse, barátja, de ezt sokan külön dobozba teszik. Azonban független attól, hogy egy ilyen törvényről mit gondolnak, ez káros és rossz, és ha Erdélyben is bevezetik, akkor ott is káros lesz.
Azon ugyanis lehetne vitázni, hogy az Amerikából induló gender mozgalmakat, hogy ítéljük meg, már csak azért is, mert amikor Magyarországon a politikusok a törvény fontosságáról beszélnek, akkor ezt mindig kiemelik. És abban is van igazság, hogy talán a 3 éveseknek nem kell olyan erőteljesen beszélni erről… de a törvény nem arról szól, amiről a politikusok beszélnek. Ebben a homoszexualitás megjelenítését tiltják minden részletezés nélkül. Például nyilvánvaló politikai szándék, hogy összemossák a pedofíliát a homoszexualitással, ami enyhén szólva sem igaz. Ha megnézzük a magyarországi adatokat, a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések, bűncselekmények több mint 80 százalékát férfiak követik el kislányok ellen. Lányos apaként azt mondhatom, hogy azért is veszélyes ez a törvény, mert elfedi a valós veszélyt: ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetői ugyanis általában nem a cukros bácsi, aki előugrik a fal mögül, ismeretlenül, hanem valamilyen ismerős, a család barátja, rokon, családtag, akiben a kislány vagy kisfiú megbízik. Ez a törvény egy pótcselekvés.
Új könyvedben közel 100 szerző 150 művét gyűjtötted össze. Mi alapján válogattál be és mi alapján hagytál ki belőle szerzőket, irodalmi műveket?
- Fontosnak tartottam, hogy ismert szerző legyen, aki hatással volt az irodalmi gondolkodásunkra, azonban nem az alkotók vélt vagy valós nemi orientációját vettem alapul, hanem az alkotások témáját. Ha tudható és a művek keletkezéstörténete szempontjából releváns a szerzők „mássága”, azt feltüntettem a szövegrészletekhez fűzött, rövid életrajzi ismertetőben, ám nem vettem fel a gyűjteménybe tudottan meleg vagy leszbikus szerzőket, ha a téma nem jelenik meg életművükben, s heteroszexuális párkapcsolatban élő szerzők szövegeiből is bőven válogattam, ha írásaik ide illettek. Azaz kizárólag a tartalom, a szerelem sokféle arcának ábrázolása alapján kerestem az itt közölt szövegeket. Így került be Márai Sándornak a Zendülők kisregénye, ami bőségesen tárgyalja a homoszexualitás témáját. De Örkény Istvánnak, Weöres Sándornak és Esterházy Péternek is vannak írásai a témában. Örkény novelláit egyébként Radnóti Zsuzsa juttatta el hozzám, előtte egyáltalán nem ismertem. Meg eleve szűkítettem a merítést azzal, hogy csak szerzővel rendelkező szépirodalmi művek közül válogattam be, meséket vagy mítoszokat nem.
Nyilván több száz azonos nemű és „öncélú szexuálitást ábrázoló” művet el kellett olvass ahhoz, hogy egy ekkora számú és ilyen sokszínű gyűjteményt összeállíthass. Milyen tanulság szűrhető le ebből?
- Függetlenül attól, hogyan viszonyulunk a homoszexualitás kérdéséhez, az irodalom bizonyítja, hogy a jelenség sok ezer éve létezik, minden emberi civilizációban és társadalomban megtalálható, annyi különbséggel, hogy ezt szabadon megélhetik vagy épp bujkálniuk kell. Számomra az egyik fontos tanulsága ezeknek a műveknek, hogy azokban az időszakokban és társadalmakban, ahol nagyjából szabadon megélhetik a szerelmüket az azonos neműek is, akkor ott ezek az irodalmi művek semmiben nem különböznek úgy általában a szerelmet feldolgozó irodalmi művektől: van benne fellobbanó szerelem, csalódás, kétségbeesés – minden, ami a szerelemmel elő szokott fordulni. Azokban az időszakokban, amikor ezt tiltják, üldözik, esetleg büntetik, vagy életveszélyben van, aki azonos neműekhez vonzódik, akkor megjelenik a bűntudat, a rejtőzködés, a bujkálás és akkor valóban különbözik az azonos és a különböző neműek közötti szerelemnek az irodalmi ábrázolásai.
Volt olyan szerző, akinek írása az azonos neműek témájában számodra is meglepő volt?
- A magyar irodalomból a 20. század közepén alkotó Thurzó Gábor, aki ennek a korszaknak ma már kevésbé ismert szerzője. Az ő A hal és a háló című regénye két férfi kapcsolatát meséli el egy szerelmi háromszögben, amelynek harmadik tagja egy nő. Én ezt eddig nem ismertem és hallatlan nagy élmény volt elolvasni. De Márai Sándor Zendülők című kisregénye és Örkény István novellái is ilyenek voltak. A világirodalomban is vannak ilyen meglepetések, Roger Martin du Gardnak a Maumort alezredes című könyve kevéssé ismert, és önéletrajzi elemeket tartalmazó regénye a halála után csak 25 évvel jelenhetett meg. Nyilvánvalóan azért, mert erős száll benne a homoerotikus vonzalom.
Erdélyi szerzőktől is kerültek bele?
- Erdélyi például Pilinszky János volt kortársa, barátja, a kolozsvári születésű Toldalagi Pál. Ő egy kifejezetten alulértékelt költő, a 20. sz. derekán írta meg az az egyik legfontosabb versét, de több kötete is megjelent. Pilinszkyhez hasonlóan szintén nagyon erős a vallásos költészete, ami mellett megjelenik az elfojtott homoszexualitás is motívumként.
Kortárs írók és költők műveit azonban nem válogattam be a gyűjteménybe. Bár az elmúlt négy, öt évtizedben sokan írtak és számos jelentős irodalmi alkotás született a témában, amelyeknek szerzői még élnek. Ha ezekből is merítettem volna, e kötetet okkal találná „fejnehéznek” az olvasó, hiszen a szövegeknek akár fele-kétharmada a kortárs irodalmat képviselné.
Kőrösi P. József szerkesztő azonban kortárs íróktól kért történeteket a szerelemről a Mágnes mellett a vas - Nőiszoba. Transz. Férfiszoba című antológiájához.
- A két antológia egyébként párhuzamosan készült. Mivel a Kőrösi Jóska által szerkesztett kötetben döntő jelleggel kortársak szerepelnek, ilyen értelemben a kötetek nem konkurálnak, hanem kiegészítik egymást. Az enyém is elkészült és előrendelhető, az övé már decemberben megjelent. A Tiltott irodalom azért jelenik meg február 14-én, mert klasszikus és külföldi szerzőkről lévén szó, egy nagyon alapos nyomozó munkát igényelt a fordítók és jogi örökösök felderítése. A téma érzékenysége miatt ugyanis nem szerettük volna, ha bárki utólag tiltakozna vagy nem járulna hozzá a megjelenéshez.
Az antológiában szereplő 146 mű szerzőinek és fordítóinak mintegy négyszáz jogutódját kellett felkutatnotok. Voltak, akik nem vállalták?
- Vannak olyan szövegek, amelyek esetében nem kaptunk engedélyt a szerző vagy a fordító örökösétől. Volt olyan fordító is, akinek 18 jogörököse volt és ebből egy nem járult hozzá, ezért kellett azt a művet kihagyni. Más esetben az általuk kért honorárium feszítette volna szét e kötet költségvetését. Többször kellett azzal szembesülnünk, hogy a jogörökösök politikai állásfoglalásnak tekintették egy-egy szerelmes vers vagy próza megjelentetését, ezért – hol meggyőződésből, hol óvatosságból – elzárkóztak a közlés engedélyezéstől. Ilyen esetekben – ha a tilalom megkerülhetetlenül fontos szövegeket érintett – a rövid ismertetőt és pár kedvcsináló sort a műből mégis benne hagytunk a könyvben.
Nyitókép: Mészáros László (Fotógyár) / Nyáry Krisztián
MultikultRSS

Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája

Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
