2023. október 5. csütörtökAurél
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az ember és egy előadás teremtéstörténete, amelyben a nemi szerepek megváltoznak

Tőkés Hunor Tőkés Hunor 2022. február 02. 19:22, utolsó frissítés: 19:22

A Hatodik nap rendezője úgy érzi, az erdélyi színházaknak koronavírus után már többet kell nyújtsanak a nézőknek, a mozgásszínháznak teret kell hódítania Kolozsváron, a férfiak és a nők nemi szerepe esetén pedig ki kellene lépnünk a normák világából.


Varga Hunor első rendezéseként a Hatodik napot láthatták a nézők az elmúlt hetekben Kolozsváron. A nonverbális, mozgásszínházi előadás a nemi szerepeket feszegeti Ádám és Éva karakterén keresztül a ZIZ művészeti és közösségi térben. Ide költözött át ugyanis a Váróterem Projekt független színházi társulata, miután a régi helyszíntől megváltak.

A helyszíni változás és az első rendezés mellett, Varga munkája azért is keltette fel az érdeklődésem a december 18-án bemutatott és a legutóbb január 15-én játszott előadás iránt, mert miközben az előadás egy vallási keletkezéstörténeti magyarázatot kíván bemutatni, ehhez az ősidők óta ismert történethez a jelenkor egyik vitatott témáját társítja, azaz a nemi sztereotípiáknak és a beskatulyázott nemi szerepeknek megy neki. A színpadi játék során pedig kreatív szimbólumrendszerrel képes több értelmezési tartományba helyezni mindezt.

A Hatodik nap címe már önmagában is a Bibliából ismert teremtéstörténetre utal, pontosabban Mózes első könyvének első és második fejezetére, ahol a hatodik napon elérkezünk az ember megteremtéséhez.

Az előadás szinopszisa pedig a vallási gyökereken alapuló teremtéstörténet egy olyan változatát ígéri, amely a férfi és a nő tragédiáját/bűnbeesését személyesebb megközelítésből kívánja feldolgozni. Ugyanakkor a felállított szabályok és normák megkérdőjelezése is bevallott célja volt a rendezőnek, amelynek egyik legjelentősebb kérdése a női és férfi normák, szerepek helye és a párok feladatainak újraértelmezhetősége.


Fotó: Tóth HelgaFotó: Tóth Helga


„Előadásunk nem a teremtéstörténetben, de abból kiindulva keresi a választ. Mérlegre helyezi a kapcsolatok erejét és szánalmát, az önmegvalósítást és az intimitáskeresést, az ember esendőségét és brutalitását, a vágy erejét és a normalitás kétségbeesett látszatát. Ítéletmentes valóságot teremt, amelyben a néző könnyen megtalálja a helyét. Olyan valóság ez, amely szubjektív, intim, nem politizál és nem keres etikát. Olyan művészi alkotás, amely nem maszkulin vagy feminin, hanem emberi” – emeli ki a szinopszis szerzője.

Az ítéletmentességet pedig az előadás azáltal is érzékelteti, hogy a bibliai részben hangsúlyosan megjelenő Istent, a teremtőt, az adaptáció semmilyen formában nem jeleníti meg. Helyette inkább átírja Ádám és Éva, azaz a férfiak és nők, megjelenésének történetét a Földön.

Mi volt a Hatodik nap keletkezéstörténete?

Az előadást követően megkerestük a Váróterem Projekt új tagját, aki érdeklődési területeire igyekszik minél nagyobb hangsúlyt fektetni, és akinek az élete az elmúlt időszakban jelentős változásokon esett keresztül.

Két éve már annak, hogy Romániában a járványügyi válság kezdetét vette, ez pedig jelentős hatással volt a színházi világra, és rendkívüli módon érintette a független társulatokat működését. A Váróterem Projekt társulatának színészei között olyan is volt, aki ezt az időszakot színházon kívüli munkavállalással oldotta meg, és egy kolozsvári futárcégnél dolgozott, amíg a színházak szüneteltek. Varga Hunor ebben az időszakban végezte el a színművészetit, majd később pályakezdő színészként kezdett el dolgozni a Váróteremnél. Az utóbbi időben több előadásban is szerepet kapott, és az idéntől újrainduló, Oana Mureșan nevéhez kötődő kortárstánc órák vezetéséhez is társult.

A színészt azonban nemcsak a játék és a mozgásszínházi szerepek érdeklik, hanem maga a színházcsinálás is elkezdte foglalkoztatni. Ennek okán jelentkezett a BBTE román rendezői szakára, melynek egyik hozadéka volt, hogy ki kellett dolgoznia egy előadástervet, amely akár színpadon is megállná a helyét.

Fotó: Tóth HelgaFotó: Tóth Helga


Ekkor kezdett el dolgozni a Hatodik nap szöveges munkatervén, eleinte egyedül, kikérve a szakmában dolgozók és szakmán kívüliek véleményét is. Tudta, hogy az általa megformált előadásban szavak helyett a színész testével, mozdulataival és különböző motívumokkal fog játszani. S miután a jól ismert történetet újra felfedezte magában, elkezdett azon tűnődni, hogy mindezt milyen mozdulatokban, milyen koreográfiával szeretné megvalósítani és milyen környezetben szeretné elhelyezni.

Ebben lakótársa és egyben színésztársa is a segítségére volt, aki terveinek nemcsak fültanúja volt az esti beszélgetések során, de a mozgásokat is együtt kezdték el kidolgozni, rögzíteni. Így lett végül a kezdetben szóló előadás koncepciójából végül kettejük játéka. Aztán szép lassan a történetre ráépült a koreográfia és a mozgásszínház többi eleme is.

A koreográfiában egykori színművészetis oktatójuk, Györgyjakab Enikő nyújtott szakmai segítséget, akinek Hunor magát a mozgásszínház iránti kiemelt érdeklődését is köszönheti, hisz Györgyjakab Enikő által találkozott először komolyabban ezzel a műfajjal.

A rendező szerint Enikő fantasztikus színész és koreográfus, és elképesztően sok biztatást és megelőlegezett bizalmat kapott tőle. Enikőt ugyanis mindig nagyon nagy energia vette körül, képes volt órákon át uralni a teret, akár kurzusról, akár előadásról volt szó. Amikor azonban Varga Hunor előadásán dolgoztak, és próbára jött, akkor elkezdett alkotótársként viszonyulni hozzá, ami fantasztikus érzés volt, és ezáltal nagyon sokat segített is neki, mert bátrabban ment bele a rendezésbe – fejtette ki beszélgetésünk során Hunor.

„Kezdetben nem tudtam, hogy pontosan mi is az, amit akarok, de nagyon sok helyről tanultam, és sok mindent láttam. Nem vagyok táncos, de Orsikával ketten nagyon sok anyagot gyártottuk, amelyeket aztán megmutattunk Enikőnek, aki megnézte, visszajelzett rá, és a tanácsai alapján, ha kellett újraterveztük. Ha pedig megindokoltam az adott mozdulatsort, akkor azt egyből elfogadta” – tette hozzá.

Fotó: Tóth HelgaFotó: Tóth Helga


Elmondása szerint a Hatodik nap rendezésekor azt is figyelembe vette, hogy ez a koronavírus megjelenését követően és ebben a környezetben születik. Színházat ugyanis a járvány után már nem lehet úgy csinálni, mint előtte. Saját tapasztalatából indult ki: másfél évig ugyanis a kanapéról, az ágyából, de akár tusolás vagy evés közben is nézte az előadásokat – azaz a saját ösztönös, primér szférájából.

Kialakult benne tehát egyfajta vágy arra, hogy a színészeket közelebb érezze magához a színpadon. Ezt erősítette benne az online közvetített előadások egész sora, amelyek nagyon közeli képekkel dolgoztak, s ezért szinte már úgy érezte, hogy ő is ott áll a színész mellett. Egy ilyen időszak után úgy vélte a nézőket nem lehet egy olyan térbe helyezni, ahol méterek választják el a színészektől, az előadás pedig nem refelektál az emberek különböző élethelyzeteire. Kialakult bennük az elvárás, hogy interakcióba lépjenek a színészekkel. Erre pedig a színháznak reagálnia kell.

Első előadás, ő mégis bevállalta, hogy egyszerre színészként és rendezőként is részt vesz az alkotófolyamatban

Elmondása szerint azért vállalta be, hogy rendezőként és színművészként is megjelenik az előadásban, mert az elején még szóló előadást képzelt el, és azt érezte kollégáit nem hozhatja olyan helyzetbe, hogy „bárki befeküdjön a kezem alá”, amíg ő sem biztos benne, hogy mi lesz rendezésének végeredménye.

„Nem tudtam, hogy milyen rendező vagyok és ez egy nagy bukás is lehetett volna” – mutatott rá. Így aztán számára első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy magán fog kísérletezni, és ez csak annyiban módosult, hogy nem várt módon aztán mégis társra lelt várótermes kollégájában, Veres Orsolyában.

A két színész közös munkáját látni pedig felüdülés ebben a járványos időszakban, hisz harmonikusan együtt tudnak működni a színpadon, és ráadásul a történet feldolgozásának újszerű módja lehetővé tette a rendező számára, hogy olyan elemeket vigyen be a színházi térbe, mint a forgószínpad, amely Varga Hunor villamosmérnök édesapjának munkáját dicséri. S amely révén a színészek egymáshoz fűződő viszonya jobban kidomborodik, hisz a színpad forgásakor látványosan jelenik meg a testek mozgása, érzékletes azok tempója és esztétikai elrendezése.

Az előadásról

A debütáló rendező sikeresen megbizkózott a feladattal. A nézőtéri taps és az előadások utáni visszajelzések legalábbis erre engednek következtetni.

Bár a jól ismert történet narratívája nem sokban változik, és a rendező kronológiai sorrendben vezet végig a teremtést követő édenkerti lét, bűnbeesés és kiűzetés, illetve a földi lét jelenetein – s ilyen tekintetben nem újít, magát a teremtést azonban érdemes jobban megvizsgálni. Az adaptáció ugyanis teremtés sorrendjével azonban és a már említett Isten megjelenésének hiányával mégiscsak csavar a történeten.

Fotó: Tóth HelgaFotó: Tóth Helga


Varga Hunor értelmezésében nincs Isten. Az ember megjelenése pedig nem Ádámmal kezdődik, hanem Évával. Ezt pedig akár úgy is értelmezhetnénk, hogy az első nő az, aki megteremti az első férfit. A rendező pedig ezzel azt az értelmezést erősíti meg, miszerint a nő nem a férfi alárendeltje, sokkal inkább egyenjogú társ. A bűnbeesés pillanata pedig sokkal inkább az emberhez általában, és nem a nőhöz köthető. Ezzel a rendező a narratívát is elkerüli, miszerint Ádám csak egy áldozata lenne a nő kíváncsiságának. A színpadon sokkal inkább azt láthatjuk, hogy maga a bűnbeesés tágabban értelmezett, és egymás testének, lényének és nemi szerepeinek felfedezését is érthetjük ez alatt.

De számos más értelmezést is kapcsolhatunk az előadáshoz, a csavar ugyanis esélyt ad a rendezőnek arra, hogy a nézőknek több lehetőséget biztosítson, személyes nézőpontját is hozzáadva a színpadon kibontakozó történethez.

Üres játszótérrel indul az előadás. A nézők között születik meg az első ember, aki még lassú, kimért tanuló mozdulatokkal halad a színpadi tér irányába. Ott azonban az ember megjelenését követően a nő tűnik fel, aki elkezdi felfedezni saját testét és nemi szerepeit, s később a férfi majd hozzá képest és különbözőségeik mentén kezdi meghatározni önmagát. Kettejük viszonyát követhezti végig ezután a néző, ahogyan igyekeznek felfedezni egymás testét, leutánozni mozdulataikat. Megjelennek a női és férfi nemi szervek, s azok sajátosságai. A dominancia és alárendeltségi viszony is kibontakozik, amelyek azonban nem egyik vagy másik szereplő sajátosságai, együttesen vannak jelen egy emberben.

Fotó: Tóth HelgaFotó: Tóth Helga


Végeredményben pedig egy sokkal árnyaltabb férfit és nőt láthatunk a mozgásszínház révén kibontakozni, hisz a férfi táncos nőies mozdulatokkal operál, s ugyanígy nő is erőteljes gesztusokkal érzékelteti dominanciáját. Ezek a mozdulatok azonban nem azt az üzenetet próbálják megfogalmazni, hogy a nemi szerepek felcserélésén van a hangsúly, sokkal inkább azon, hogy egy sokkal őszintébb képet kapjunk Éváról és Ádámról, akik társadalmi sztereotípiáktól mentesek, s eképp be tudják vállalni, hogy mindkét nem adottságait birtokolják.

„Eleve ott van a maszkulinitás kérdése a történetben, mert az Ádám és Éva történetét férfiak írták: férfiak látásmódjában, szűrőjén keresztül érzékeljük a történetet. Én személy szerint nem tartom magam egy tipikus férfinak, ezáltal pedig jobban is érzem azokat a normákat, amelyek a maszkulinitás szempontjából társadalmi elvárásként megjelennek. Ugyanakkor szerettem volna játszani azzal, hogy mikor, hogyan jelenik meg, megjelenik-e egyáltalán a férfi a mozgásban. Nyilván vizuálisan a nézők előtt egy férfi jelenik meg, nem lehet letagadni a biológiai férfi sajátosságait (szakáll). Ez egy érdekes helyzetet teremt, de nem feminizálni akartam Ádám karakterét, inkább emberibbé akartam tenni. Megmutatni azt, amitől férfi, és azt is, hogy mivel lehet ezt a normát felülírni. Ahogyan a női szerepek esetében is tettem” – fejtette ki a rendező.

Ezzel pedig az előadás reagál arra a szélsőséges diskurzusra, amely társadalmunkban több vitát is keltett. Legutóbb például az előadás egyik kulcskérdését (hol kezdődik és hol ér véget a férfiasságunk) láthattuk közéleti szinten megjelenni, amikor a Fidesz egyik megmondóembere, Rákay Philip gúnyolódott Fekete-Győr Andráson, a Momentum ex-elnökén, aki a gyerekét hordozókendőben magára kötötte.

Fotó: Tóth HelgaFotó: Tóth Helga


Hosszú távú cél a mozgásszínház meghonosítása

Megjegyezte azt is, hogy annak a mozgásszínháznak, amit ő keres, nemcsak Kolozsváron, de Erdélyben sem igazán van még kultúrája. Varga Hunor ugyanis a nemzetközi szinten látottakat szeretné hosszútávon Erdélyben és Kolozsváron meghonosítani, amelyekkel ő külföldi workshopok által és egyéb tanulmányai során ismerkedett meg. Az pedig kiemelten érdekli, hogy a mozgásszínházban mikor és konkrétan hol válik el a színész a kortárs táncosoktól, mikor van a színész és mikor csak a mozgás a színpadon, hisz magát és Veres Orsolyát sem tartja táncosnak, ellenben a teljes előadás a testre, gesztusokra és a szimbólumokra, valamint az ezt körülvevő világra helyezi a hangsúlyt.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS