2020. aug. 15. szombatMária
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Gogol, Márquez és az albán abszurd összeházasítása – románul

Kerekes Tamás 2005. április 04. 18:06, utolsó frissítés: 17:58

Az Albániából Romániába költöző író regényét nem érthetjük meg, csak akkor, ha figyelembe veszünk egy albán népszokást: eszerint a gyermekeket egy éves korukig #b#lekötözve tartják#/b#.






A következmény: hihetetlen szabadság- és mozgásigény páni félelemmel kombinálva a bezártságtól. Ennek az elementáris menekülési vágynak a megtestesülése Ardian-Christian Kuciuk regénye, A hattyú feltalálásának éve, melyet Szonda Szabolcs író, szerkesztő fordított magyarra.

Onagy Zoltán írja a regény kapcsán az albán helyzetről: "alig tudunk valamit a becsülettel összeláncolt balkáni néplélek mélységeiről. Némi vicces infó Enver Hoxha pompás életművéről, a 750 000 betonigluról (négy fő/bunker), a százmilliónyi kihegyezett légvédelmi karóról, ezek a megszálló amerikai ejtőernyősökre vártak.



De a mélységes különbségről,

mely szétszedi az általános albán néplelket helyileg és történelmileg, alig. Pedig kérdés, mitől olyan forradalmiak, mint az írek, kemények, mint az ETA, letörhetetlenek, mint Wittner Mária, a magyar nemzet lelkiismerete. Hogyan álltak ellen a századvég legszigorúbb európai hadseregének? Mi tart össze egy kis népet? És a kis nép mihez képest kicsi?



A kötet születése idején (1978. decembere) rendszeresen hallgattam egy Rádió Tirana nevű éjszakai adót, Londontól hajszálnyival balra, féltizenkettőkor.

A lelkes és őrült szerkesztők nazális hörgéséből, a vakhit egyértelmű jeleiből látható volt, ezek nem egy kerek banda ott a Balkánon, és az is, nem pusztán a velünk élő sztálinizmustól ilyenek. A mélyben megbújik valami más is" – kommentál Onagy a korábbi albán írónemzedék jeles szerzője, Ismail Kadare Kettétört április c. regénye kapcsán.


Kuciuk lassan indázó, Márquez elbeszélő modorát

intonáló mondatai, az állandó jelzők használata sejtelmes légkörbe burkolja a regény helyszínéül választott kisvárost, melynek bizonytalanságát jól jellemzi, hogy nem is lehet pontosan tudni, hogy igazából ki távozott: az ellenség, vagy a lakosság?

A regénybeli szituáció képlete ismerős lehet a keleti blokk olvasóinak számára: az ellenség kivonul, de mi marad utána? A távozó helyőrség parancsnoka az utolsó szemlén még odaszól városlakóknak: "Jaj nektek, hisz’ egymást fogjátok felfalni, mint a hordóban rekedt patkányok."

A bizarr, groteszk látásmódot – a gogoli világból ismerős a holtak és élők közti pontos határvonalat összemosása – idézi fel A hattyú feltalálásának éve hangulata:


"Két világméretű háború következett,

amelyek úgy csörtettek át a városon, felette és utcáin, mint idegen katonák megveszett folyamata, akiket – miután nemcsak egymást öldökölték, közben lerombolva az épületeket, megszabadítva a házakat minden feleslegestől, beleértve a szentképeket, az aranyat, a kislányokat és a kenyeret – még el is kellett temetni a lehető legkeresztényibb módon.

A város egyedi békéje sírba temette őket, aminthogy meg is érdemelték, egyébként évszázadunk közepe táján több temető volt látogatható: "az olasz", "az osztrák", " a porosz", "az új-olasz", "a német", "az ismeretleneké" stb.

Elszórtan a határozott építészeti vonallal már nem rendelkező házak között, e temetők egyre mélyebbre süllyedtek a békébe és a rögbe, a városlakók pedig kényetlenek voltak saját sírkertjükbe gyűjteni azok tartalmát, és ily módon a halottak nem csupán szegény, a világ mérhetetlen őrületének áldozatául esett idegeneknek bizonyultak, hanem valamiféle akaratlanul tékozló fiakká váltak."


A városlakók aztán a felkavaró végzetű

halottak hiányában mártírlelkeket támasztanak fel a hamuból, s maga az Apokalipszis teljesíti itt magas szintű küldetését. Aztán, mint a keleti blokkban az könnyen bárkivel megeshet, egy szeretkezés után a börtönben találja magát a főhős. Az elítéltek után be is falazzák az ajtót.

A zárka legnagyobb, becsukott ablakán 144 000 vonás, jel, betű, ábra, aforizma, káromkodás, átok, istenkáromlás, ima, órarend, mágikus jel, szakadt, elhalványult festmények, az idő által megrongált szentképek, emlékek megtévesztő labirintusa látható.

De a történelembe bezárt, szabadnak született balkáni lélek számára mégiscsak a legnagyobb büntetés egy pártitkár fenekébe zárva megérni a feltámadást. Az végítélet is hiába: az albán bölcsesség szerint csak a részegség szereti az embert.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS