2020. október 21. szerdaOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A homokos szemetes és a ruhát leordító nagyi találkozása

S. G. 2005. május 30. 16:37, utolsó frissítés: 16:37

Legjobb úgy lógni a filmekről-filmeken, hogy az egész egy nagy mozivá álljon össze.






Tömeg Jeunet kultuszfilmjében ajánlja Amélie, hogy moziban a legjobb hátrafordulva megbámulni a sötét nézőteret. Valóban kellemes látvány, hogy egy (esetleg) átbulizott éjszaka után, vasárnap hajnali tízkor tele a Művész mozi az Osama című afgán-iráni-ír-holland filmen. Ez még akkor is igaz, hogy sejthető: a címnek használt személynév az, ami ennyire vonzza az érdeklődést.

Szombat délután a 4 című orosz, a versenyprogramban szereplő filmről, aki elkésett, már csak a felső szintet tartó oszlopok tövében kaphatott helyet. A Repcsiben majdnem teltház mellett forgott Hayao Miyazaki új animációja, a Howl járkáló kastélya. Apropó, a tömeg káros mellékhatása ebben a moziban a legnyilvánvalóbb: ha belépsz, itt csap meg legerősebben az oroszlánszag.




Sokkoló hatás Legnagyobb nézettséget 'a szex, szerelem és erőszakosság' hívószavakkal lehet elérni. A csel vasárnap este ismét bejött a szervezőknek, hiszen a fesztivál "legnehezebben emészthető élményeként" harangozták be Joao Pedro Rodrigues Fantasmáját. Eredmény: a vászon előtt a földön is kettős sorban kucorogtak az érdeklődők.

A film inkább kietlen, mint sokkoló, ugyanakkor húsbavágóan hiteles – egy biszexuális szemetesfiú kalandjai, mondhatnánk, ha a kaland szó itt nem keltene túlságosan vernés ízeket. Romantikáról szó sincs, ez inkább az Idegen és a Pestis Camus-i világa, a totális szabadság, amelyben a személyiség is felszámolódik.

Ez a pár soros kommentár persze túlságosan is elméleti ehhez a minden ízében realista filmhez, mely egyszerűen csak mindent megmutat: a néző meg vagy behunyha a szemét mondjuk egy önkielégítési vagy erőszakolási jelenet közben, vagy sem.

A sokkolásnak ugyanezt a bevált receptjét követi Michael Winterbottom 9 szám című filmje, Michel Houellebecq regényéből ihletődve. A mozgóképen rendszerint pornóban megszokott testrészek és –nedvek találhatók; a szervezők meg valószínűleg nem véletlenül választották helyszínként a kedd 20.30 órai vetítés helyszínéül a legnagyobb kapacitású mozit, a Republicát. (A rendező már a 24 Hours Party People punkzene-történeti filmjével már jelen volt a 2003-as TIFF-en.)


Animáció terén eddig a legnagyobb reveláció a dán-norvég-brit Húrok, mely – kissé a cseh animátorzseni, Jan Svankmajer munkásságából ihletődve – embernagyságú (vagy annak látszó), mozdulatlanra faragott arcú marionettfigurákkal játszódik. A történet egy sohasemvolt város Gyűrűk ura-ízű mondavilága, épp annyira emelkedett hangvételű, mint amennyire egy komoly, felnőtt gyerekeknek szóló történetnek lennie kell.



Mindehhez vezető brit színészek adták a hangjukat – például Derek Jacobi –, az egész pedig furcsa ízű, meglehetősen feledhetetlen filmélménnyé áll össze. Valószínűleg ez a stílus a maximum, amit bábszínházi technikában az európai módszer hozni tud, és ez több, mint elegendő a maradandósághoz.

Miyazaki filmje, Howl járkáló kastélya korántsem ennyire revelatív élmény, az elején, míg a sztori sodra el nem ragad, még az animáció is meglehetősen elnagyoltnak, darabosnak, az európai fogyasztó részére gyártott japán animékben megszokottnak tűnik.

A történetvezetés trükkjeire viszont nem lehet panasz: a hiú, de jólelkű és elbűvölő szupervarázsló a 90 évessé elbájolt szerelme sztorijában minden négy-ötödik percében akad egy alapos fordulat – bár azt hiszem, a rántottazabáló, rátarti tűzdémon a legötletesebb figura. Mindehhez egy furcsa, az 1910-es évek formavilágából ihletődött, áltörténelmi háttér járul – ahol tényleg az egész világ háborúba áll.



Hosszúfilmek A TIFF 2005 alatt eddig két művet reklámoztak a hosszával: Jean-Jacques Beneix szexjelenetektől nem mentesített Betty Blue-jának teljes verzióját és egy háromrészes hongkongi akcióthrillert.

De míg a francia film minden elemében megkomponált, áradó szerelmi nagyregényként működik, az összesen hatórás Ördögi ügyletekből nem sokkal többet érdemes kibírni két óránál.

Az első rész – a rendőrség, illetve a maffiába beépült két spion – szinte minden poént lelő, amit ebből a dramaturgiából ki lehet hozni. Kár, hogy a filmet valószínűleg tömörített videofáljból vetítették, így korántsem élvezhettük a TIFF-en korábban megszokott, hangkongi bűnfilmek kristálytisztára fényképezett beállításait, noha még így is átjött, hogy az Ügyeletek operatőre is kétségtelenül profi.

Ezzel szemben a Betty Blue ragyogó minőségben vetített ragyogó történet – még egy félórát várhatott volna a rendező, míg egyik főhősét meghalasztja.


Töredékek Az egyik legjobb, amit egy fesztivál alatt művelni lehet, hogy az ember igyekszik mindenütt jelen lenni, azaz szándékosan lecsíp a filmekből egy-egy bevezető vagy záró jelenetsort, vagy ha unja, továbbáll.



A cél, hogy az egész TIFF egyetlen, nagyon eklektikus, koffeinnel szabdalt mozivá álljon össze, ahol a Fastasma ürességét a hongkongi Csehe-puhi Kung-fu (Kung-fu Hustle) másodperceként fel-felrobbanó, a hollywoodi akciómozikat magasról lepipáló, jó adag humorral adagolt effekt-kavalkádja egészíti ki.

Melyik más filmben lehet olyan békés, nyugdíjas magyartanárnőnek kinéző anyókával találkozni, aki az oroszlánszáj-trükkel képes a ruházat után szinte a húst is leordítani az ellenfél csontvázáról?

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS