Osztrák-Magyar Románia: dokumentumfilm a Szoboszlay-perről
B. A. M. 2005. november 16. 12:18, utolsó frissítés: 12:18Hogyan lett a Párt által működtetett békepapi mozgalmi tagból "a Román Népköztársaság ellensége"?
– erre a kérdésre keresi a választ Zágoni Balázs frissen bemutatott Képzelt forradalom, avagy Osztrák-Magyar Románia című filmje. A 41 perces dokumentumfilm túlélők vallomásaira, és többezer oldalnyi Securitate-s dokumentációs anyagra alapozva dolgozza fel Szoboszlay Aladár, és az általala elindított ’56-os romániai forradalmi kezdeményezés történetét.
Az alkotás forgatókönyvét a rendező mellett a Szoboszlay-ügy felgöngyölítője, Stefano Bottoni jegyzi – a történész szakértőként ugyancsak szerepel a filmben (tanulmánya: Egyidejű államcsíny Magyarországon és Romániában?).
Szoboszlay Aladár és hívei egyidőben akartak forradalmat kirobbantani Magyarországon és Romániában – a kommunista rendszert megdöntése után az Osztrák-Magyar Monarchia mintájára új közös román-magyar államalakulatot hoztak volna létre,
az úgynevezett Confederatiot.
A film az "összeesküvők" perének lerobbant, lepusztult helyszínét bemutató képsorokkal indít, előrevetítve azt, amit egyébként az alkotás címe is sugall. Megtudhatjuk: a jól elkerített széksorokban ötvenhét vádlott ült egykoron, az első sorban a fővádlottal, s közülük tíz fiatalt – köztük Szoboszlayt – a temesvári katonai bíróság halálbüntetésre, negyvenhetet évtizedekig tartó kényszermunkára, illetve nehézbörtönre ítélt.
A gyergyószárhegyi Ferencz Ervin atya szubjektív jellemzése ellensúlyozza a tényszerű bemutatást, s e felütés mentén fókuszol a film az 1925-ben Temesváron született Szoboszlay Aladárra.
A lelkészt 1948-ban szentelték pappá Temesváron, 1952 novemberéig Magyarpécskán szolgált, és ekkor még tagja volt a békepapi mozgalomnak. Ettől és az általa képviselt eszméktől leginkább az 1954 májusától kezdődő temesvári kápláni megbízatása során távolodik el.
Nézeteinek kikristályosodásában
– állítja a film – szerepet játszott az aradi Flora likőrgyár egykori tulajdonosának lányához fűződő szerelmi és szellemi kapcsolata. Reusz Klára Erzsébet (őt egyébként húsz évi nehézbörtönre ítélik) matematika-tanárnővel gyakran találkoznak, közös utazásokon vesznek részt (az illetéktelen hallgatóságot elkerülendő gyakorta franciául és németül társalognak), beszélgetéseik során nyilván politikáról is szó esik.
Klára baloldalisága vélhetőleg erős befolyással bírt a pap nézeteire, aki 1956 tavaszán írja meg Confederatio című dolgozatát – a film egyébként Szoboszlay a Securitate által elkobzott jegyzeteit is feldolgozza.
Szoboszlay képzelt forradalma egész Romániát behálózó szervezeti egység létrehozásán alapult. Ennek megvalósításában kulcsszerepet vállalt Alexandru Fîntinaru, a Magyarpécskán élő és magyarul kiválóan beszélő, nála harminc évvel idősebb román ügyvéd és Huszár József, egy Bécsújhelyen született, bohéméletű földtulajdonos, aki az '50-es évek elején gyógyszerkereskedelemből élt.
A székely hálózat kialakításáért Tamás Imre csíkszeredai származású tanár volt a felelős, akit a pap 1955-ben szervez be, és ismeteti az általa létrehozandó Keresztény Dolgozók Pártja programtervezetével.
Az ügy mellé szeretné állítani
Constantin Drăgănitát is, akit az katonatiszt feleségén keresztül szeretne megnyerni – mint kiderül sikertelenül. Drăgănita egy Bukarest melletti tankegységet vezetett, és feladata az lett volna, hogy fegyveres alakulatát vezényelje Bukarestbe és foglalja el kulcsépületeket, a belügyminisztériumot, a rádiót és a postát, miközben a Székelyföldről vonattal érkező felfegyverzett magyarok az Északi pályaudvaron csatlakoznak a román katonákhoz.
A nagy napot 1956 augusztus 28-ra tervezték, este 11-kor kellett volna a szálaknak összefutniuk a román fővárosban, ám a találkozóra csak Szoboszlay megy el. A magyarországi forradalom leverése aztán eltávolítja a papot tervétől – de természetesen a titkosszolgálatok a kor ismert alaposságával göngyölítik fel a történetet és szereplőit.
Szoboszlayt harmadmagával
1957. szeptember 10-én veszik őrizetbe – beismerő vallomásaik alapján országos méretű hajtóvadászat kezdődik: 1958. február 8-ig közel kétszáz személyt vesznek őrizetbe. Az ügy résztvevői ellen kirakatpert terveznek a hatóságok, de aztán mégis elállnak szándékuktól, attól tartva, hogy ez újabb hasonló szervezkedéseket generálna. A zártkörű perben 1958 április 29-én hoznak ítéletet, Szoboszlayt szeptember elsején végzik ki.
A dokumentumfilm erőssége, ahogyan az e műfajnál elvárható – a nem szakavatottak számára legalábbis – eddig ismeretlen történet alapos körüljárása. A filmkészítőnek vélhetőleg nem volt könnyű dolga, hiszen – mint az alkotásból kiderül – szinte nincs túlélő, aki személyes sztorijával hozzájárulhatna a Stefano Bottoni által felkutatott levéltári adatokhoz.
Bár vannak pillanatok, ahol „leül” az alkotás – például Szoboszlay Aladár anyja levelének katolikus templombelső megmutatásával kísért felolvasása, amely kissé érzelmes, messianisztikus sugallatot ad a filmnek –, a készítőknek sikerül közönségbarát, figyelemfelkeltő, kerek mozit összerakniuk a Szoboszlay-ügyből.