Mit filmezed már megint azt a majmot?
Plájás Ildikó Zonga 2007. november 01. 15:07, utolsó frissítés: 13:04A szakmabeliek szűk közösségének találkozója helyett világeseménnyé vált az #b#Astra Antropológiai- és Dokumentumfilm Fesztivál#/b#. Sokan vannak: csupa izgalmas ember és film, a társaság pedig #b#nem hierarchikusan szerveződik#/b#.
A filmfesztivált eddig kétévente szervezték meg Nagyszebenben. Idén különleges kiadással készültek, megünnepelendő, hogy Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa. Az érkezőt már az első pillanatban levette a lábáról a recepciónál dolgozó önkéntesek kedvessége.
Akkor is rámosolyogtak az emberre, ha nem ő volt a rendezvény legfontosabb meghívottja. A szervezők egyébként minden szóba jövő marketingeszközt kihasználtak - szatyrok és táskák, plakátok és bannerek, szinte minden sarokban pedig széles képernyőkön futó promók hirdették a fesztivált.
"Big event, big organizition, big place, big advertising… I quite like the people who were welcomming us. The bad thing was... ok, for the moment to be onest,
I dont’t have bad things
(nagy esemény, nagy szervezés, nagy helyszín, nagy reklám... meglehetősen tetszett az, ahogyan fogadtak bennünket. A rossz pedig... ok, ha őszinte akarok lenni, akkor nincs is rossz dolog)" - döbbent rá Marco, aki Franciaországból érkezett.
Különleges volt az idei filmfelhozatal is: a versenyprogramban szereplő 56 film négy (Nemzetközi, Európa, Románia és Diák) kategóriában mérettetett meg. Rendeztek különleges vetítéseket is My Transylvania, Arte, BBC Special, Transhumance Special, Michael Yorke Special, és Robert Connolly Special cím alatt.
A fesztivál egy hete alatt
sok minden kiderült:
például az, hogy lehet olyan dokumentumfilmet készíteni, ami a 73. percében sem unalmas. Hogy léteznek olyan emberek, akik órák hosszat nevetnek és sírnak a vetítővászon előtt.
Vagy hogy mégsem haldoklik a romániai dokumentumfilm-készítés. És voltak kiállítások, díjak, megcsapolt boroshordók, esténként pedig koncertek és spontán mulatságok. Minden a megfelelő helyen és időben.
A FILMEK
Az antropológiai filmkészítés fókuszába még mindig a Közel és Távol-kelet, a nagyvárosi szegénység, a marginalizált csoportok kerülnek. A szemlén csupán néhány filmet vetítettek, amely vicces és szokatlan témákat dolgozott fel.
Kimon Tsakiris egy görögországi faluban forgatott. Sugartown – The Bridegrooms (Cukorváros – a vőlegények) című filmjének kiindulópontja: mivel a nők a fővárosba vagy nagyobb városokba költöztek, a falu lakossága
vészesen elférfiasodott.
A legtöbb férfi így nincs honnét feleséget válasszon magának, ám a polgármester segítségükre siet. A terv: kirándulást szervezni Ukrajnába, hátha ott sikerül nőkkel megismerkedni. Az ukrajnai utazás azonban nem jön össze, és a moldovai sem. Végül a kitüntetettek kis csoportja Oroszországba, egy Moszkva melletti városkába utazik.
A film komikumához a montázs is sokban hozzájárul: Kimon Tsakiris epizódokra osztotta alkotását, ezeket pedig külön címmel látta el. A rendezőnek a vicces történetfűzés mellett néhány portré felvázolására is marad ideje. Lehet, hogy Kimon Tsakiris alkotása nem fedi teljes mértékben a klasszikus antropológiai film fogalmát, de a sok komoly film között felüdülést jelentett végignézni a Sugartownt.
Hol van Európa közepe?
Stanislav Mucha The Center (A központ) című dokumentumfilmjében a válaszkeresés ürügyén több közösséget is bemutat. Útja során kiderült: legalább 20 különböző helyen állítják az emberek, hogy pontosan ott van Európa közepe.
Közben hat különböző országot is bejár a néző: Németországtól Ausztrián, Lengyelországon, Szlovákián és Litvánián keresztül egészen Ukrajnáig jut el. Stanislav Mucha alkotása a könnyed és kedves állítások filmje, sok szimpatikus emberrel.
A fődíjat Dan Alexe belga rendező Cabal in Kabul című filmje vitte el. A tálib rezsim összeomlása utáni Afganisztán fővárosában, Kabulban
az utolsó két zsidó
őrzi a kettéosztott zsinagógát - ellenségeskedéseik mindennaposak. Az öreg Isaac Levy a földszinten lakik: amuletteket árul és bájolással keresi meg a mindennapi betevőt. Az emeleten lakó Zabulon Simantov sokkal jobban viszi, feketén gyártja és értékesíti az alkoholt.
A film hosszas terepmunka során készült. A rendező együtt kucorog az öreg Isaac-kal a sötétben, hisz Zabulon levágatta a villanyt. Meghallgatja mindkettőjük élettörténetét, de mivel nem tűnik el az érzéketlen kamera mögött, személyes és érzékeny premier-plánjain átüt együttérzése és rokonszenve a szerencsétlenebb és öregebb Isaac iránt.
Sok helyzetben
maga is részese lesz kettőjük konfliktusának:
például amikor Isaac az udvar sarkában, egy lavórban mosakszik. Az emeleten, a rácsos korlát mögött megjelenő Zabulon nem csak az öreget, hanem a vele közösséget vállaló rendezőt is becsmérli: "Mit filmezed már megint azt a majmot? Csak tetteti, hogy mosakszik. Inkább a seggét kellene megmosnia... […] Gyere és inkább filmezd le az én boromat.”
Dan Alexe nem egy általános problémáról akar összefoglaló képet nyújtani, hanem emberként van jelen két másik ember életében, nem gondolja magát mindenttudó narrátornak. Éppen ezért tudnak a nézők is előítéletmentesen mosolyogni a komikus helyzeteken és összeszorult torokkal követni, ahogy koporsóba teszik a film végére elhunyt öreg Isaac-ot.
Alexandru Solomon legújabb, Cold Waves – Război pe calea undelor című filmjében - melynek országos bemutatója hétfőn volt Nagyszebenben – hozta a Nagy kommunista bankrablásból ismert formáját. A péntek esti, kistermi vetítésre
egyszerűen nem lehetett bejutni,
a nézők a bejártanál is szorongtak, pedig onnan legfeljebb hallani lehetett a filmet.
A Szabad Európa Rádió és a román kommunista diktatúra szimbolikus és vérremenő harcáról szóló filmjében Solomon apránként és alaposan fejti vissza a személyes és kollektív emlékezés szálait. A téma nagyon aktuális, a rendező dokumentarista attitűdje pedig felbecsülhetetlen.
A személyes felelősségvállalások ugyanis még mindig nem történtek meg, az államiak vagy intézményesek annál kevésbé. A filmben összeütköző álláspontok olyan valóságképet festenek, amely még mindig a romániai társadalom elevenjébe hasít.
A film nemcsak bemutat, tulajdonképpen a megértés és feloldozás társadalmi munkáját is elvégzi: biztosítja azt a közeget, ahol létrejöhet
a szimbolikus szembesítés és leszámolás.
„A történet összes szereplője a Cold Wavesben szembesül ismét egymással: a rádiós hangok, a terroristák, a nagyközönség, az értelmiségiek, valamint a szekuritáté emberei és a Kommunista Párt egykori vezetői; románok, németek, amerikaiak, franciák és mások” - fogalmazta meg Alexandru Solomon.
Az eddigi fesztiváloktól eltérően idén csupán egy magyarországi film került be a versenyprogramba. Bódi Kriszta Falusi románc- Meleg szerelem című filmje két Mari bontakozó szerelméről szól.
Egyik leszbikus, a másik roma.
Egyik szerelmes, a másik pedig menekülni akar az agresszív férj és a megalázó, emberetlen életkörülmények elől. A roma asszony így gyerekeivel együtt beköltözik a jómódú leszbikus nőhöz - a történet korántsem végződik happy-enddel.
A rendezőnő különös érzékenységgel követi nyomon a két nő vívódásait és a társadalmi előítéletekkel folytatott harcukat. A Falusi románc nem elcsépelt frázisokban beszél a másságról és a társadalmi marginalitásról, hanem két nő életén keresztül emberi közelségbe hozza azt.
A különleges programok között tanulságosak voltak a My Transylvania kategóriában vetített filmek. A kisebbségi kérdések (magyarok, szászok, ruténok, romák, stb.), a migráció, a szegénység, a mumifikált hagyományok, vagyis az ősiség és szépség fogalmai lágyan keverednek a szegénységgel és az alternatív túlélési stratégiákkal.
A filmek jól tükrözik azt a diszkurzív hagyományt, ahogyan a nyugatról érkező rendezők rápillantanak Erdélyre. A kivételt Kincses Réka Balkán Bajnoka jelentette, amely a tavalyi fesztiválon nyerte el az Astra nagydíjat.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!