Sapis film az Astrán: csoda szekus felütéssel
kérdezett: Plájás Zonga 2007. november 20. 16:15, utolsó frissítés: 15:24Egy 20. század végi #b#mítosz csángóföldi születését#/b# térképezi fel Zágoni Bálint rendező, Peti Lehel antropológussal együtt. Az alkotás szerepelt a szebeni dokfilmfeszt versenyprogramjában.
A Benedek doktor csodakútja (2007) az első sapis (a Sapientia EMTE-n készült) film, amelyet beválogattak egy olyan rangos rendezvény versenyprogramjába, mint a nagyszebeni ASTRA Dokumentum és Antropológia- Filmfesztivál.
A moldvai csángó faluban, Trunkban élő Benedek doktor haláláért a Securitate a felelős – mondják a filmben megszólaló idős emberek. Viszont ennél sokkal fontosabb, hogy halála után a sírja és az udvarán levő kút körüli csodákról kezdenek el beszélni. Zágoni Bálint filmjében Peti Lehellel együtt ennek a 20. század végi mítosznak a születését térképezi fel. Erről faggattuk a rendezőt.
Hogyan találtál rá a történetre, hogyan jutottál el Moldvába?
– Peti Lehel antropológus barátom jött az ötlettel, ő ebből írta az államvizsgadolgozatát, és ő mesélte el nekem a történetet. Nagyon érdekes témának tűnt, úgy gondoltam, érdemes lenne filmet készíteni belőle. Persze a lelkesedés nem elég a filmhez. Először csak Lehellel ketten mentünk ki.
Emlékszem, hogy január volt, vonattal mentünk, kemény mínusz fokokban cipeltük az állványt és a kamerát. A lefilmezett anyag arra volt elég, hogy tudtunk pályázni különböző alapítványoknál. Utána még visszamentünk kétszer-háromszor. Akkor már kocsival, így jobban tudtunk mozogni a különböző falvak között. Akkor készítettük a legtöbb interjút. Később még egyszer visszamentem, amikor a püspökség misét tartott a Benedek boldoggá avatásához szükséges eljárások megkezdésekor.
Először tehát ketten mentetek Lehellel, utána meg vittétek a stábot?
– Igen, ha tekinthetjük Székely Robit, az operatőrt, stábnak. Második alkalommal hárman mentünk, de már tudtunk rendesen világítani, puskamikrofonnal tiszta hangot venni, mindenképpen felkészültebbek voltunk, mint első utunkkor.
Az utómunkát ki végezte?
– A filmet én vágtam. Az első, vágott verziót megmutattam az egyetemen - a Sapientián - évfolyamtársaimnak és tanáraimnak. Megbeszéltük közösen, hogy mi az, amin módosítani kellene, mi az, ami jó. És utána, azokon a helyeken, ahol úgy gondoltam, hogy szükséges, újravágtam.
Milyen a dokumentumfilmes képzés a Sapin?
– Jó. Lakatos Robi tartja nekünk a dokumentumfilm-rendezés órákat. Az elméleten túl konkrét filmeken, filmterveken keresztül is megbeszéljük, hogy hogyan lehet a különböző témákat megragadni, hogyan lehet a különböző szituációkat megoldani. Persze ettől függetlenül mindig akadnak a forgatáson olyan helyzetek, amikre nem számítasz.
Minden évben vizsgafilmeket kell gyártanotok? Vagy ez csak gyakorlatozás, amelyből egy pár kivételezett helyzetben lesz igazi dokumentumfilm?
– Két féléves tantárgy. Az első félévben pitchingelni kell, hét perc alatt kell meggyőzni a zsűrit, aki ez esetben a tanár volt, hogy érdemes leforgatni a filmet. A pitching része egy kétperces leforgatott filmrészlet, amolyan promó bemutatása is. A második félévben már egy elkészített dokumentumfilmet kell mutatni, persze a lehetőségek függvényében.
Gyakorlatilag ez az első olyan Sapis film, amely néprajzi-antropológiai témában készült, és bekerül egy olyan rangos fesztiválra, mint az Astra. Hová nevezted még a filmet?
– Egerben szerepelt a Slow Film Fesztiválon. Ott a legjobb rövid dokumentumfilm díját nyerte. A fesztivál tematikája talán a fast food alternatívájaként megjelent slow food példájával fejezhető ki a legjobban, innen származik a neve is. (Remélem, ez nem azt jelenti, hogy az én filmem volt a legunalmasabb).
Ugyanakkor harmadik díjat nyert egy Kolozsváron szervezett diákfilm-fesztiválon is, és megosztott első díjat a Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle diákfilm szekciójában. Ezenkívül neveztem a Dialektusra és a Filmszemlére.
Viszont eddig számomra az volt a legnagyobb eredmény, hogy beválogatták a filmet az Astra Filmfesztivál versenyprogramjába. Annak ellenére, hogy nem nyert díjat, más országbeli, jól megrendezett, igazán színvonalas filmekkel versenyezhetett.
A film egyértelműen interjús helyzetekből áll össze. Nem akartok beköltözni, nem akarjátok elmondani a saját olvasatotokat, hanem egyszerűen csak a Benedek doktor kútjáról elmondott történetekből építkeztek. Ehhez nem kellett annyira közelről ismerni az embereket, nem kellett mély, személyes kapcsolatot kialakítani velük.
– Tény az, hogy ha más módszerrel akartuk volna tetten érni azt, hogy ennek a kútnak milyen szerepe van a közösség életében, akkor ennél sokkal nagyobb munkát kellett volna belefektetnünk, és sokkal kiszámíthatatlanabb lett volna a végeredmény. Kétségbeesett vállalkozás lett volna a kutat éjjel-nappal filmezni annak reményében, hogy egy-egy érdekesebb megnyilvánulást lencsevégre kapjunk.
Számomra ez volt a járható út, ahhoz például, hogy egy éven keresztül velük élj és tanulmányozd őket, inkább antropológusnak kell lenned, mintsem rendezőnek. Igyekeztük minél objektívebben megmutatni a történteket, anélkül, hogy állást foglaljunk a csoda léte mellett, vagy ellen. Teljesen objektív persze úgysem lehetsz, mert ahogy megvágod, ahogy összeállítod, így is, úgy is egy szempontot tükröz.
Hogyan látod az antropológus vagy néprajzos szakértő szerepét, illetve a saját szerepedet, mint rendezőt?
– Vannak olyan témák, amelyek antropológiai szempontból nagyon érdekesek és nagyon fontosak, ugyanakkor nehezen lehet belőlük filmet készíteni. Filmként nem állják meg a helyüket. A másik véglet az, hogy annyira filmszerű lesz a dokumentumfilm, hogy tudományos szempontból már nem lesz hiteles. Valahol a kettő között kell megtalálni az arany középutat viták meg egyeztetések során.
Nektek is voltak vitáitok Lehellel?
– Nagy viták nem voltak, de valahogy lehetett érezni azt a tendenciát, hogy mit akar az antropológus és mit a rendező. Inkább az utómunkánál volt az, hogy Lehel szerette volna, hogy hosszabb legyen, mert még számos érdekes részletet be lehetett volna illeszteni. Én viszont úgy éreztem, hogy egy adott ponton túl az egész film leül és unalmassá válik.
Lehel nagyon jól tud beszélni a helybéliekkel. Ő ezzel a témával már régóta foglalkozik. Sokszor volt kint terepen, és a filmből is látszik, hogy annyira közvetlenül tudja megszólítani őket, hogy könnyen feltárulkoznak előtte. Amikor velük beszél, nem érződik a kamera jelenléte. Valószínű, hogy ha csak én kérdeztem volna őket, más lett volna a végeredmény. Így megbeszéltük előre, hogy milyen témákról legyen szó, ha időközben felmerült még egy kérdés, akkor...
A fülébe súgtad, vagy te is feltetted a kérdést?
– Egyik is, másik is.
Voltak előre megfogalmazott elveid, amikor leültél vágni?
– Az anyagból elég egyértelmű volt, hogy maga a kút a fontos és a kúthoz kötődő történetek. Nagyjából előre lehetett látni az arányokat: mennyi juthat a Benedek doktor élettörténetének és mennyi a mítosznak.
Van a filmnek egy politikai-hatalmi kontextusa. Ha például 10 évvel ezelőtt forgattatok volna, akkor valószínű, nem hallhattatok volna olyan véleményt, hogy a szeku volt az, aki megölte Benedek doktort.
– Szerintem épp az benne az érdekes, hogy ugyanannak a történetnek több változatát halljuk, amelyek gyakran ellentmondanak egymásnak. Inkább ezt próbáltam megragadni. Az egyik interjúalany szerint az ollót maga Benedek vágta ki, mások azt, hogy francia orvosok raktak bele kutyahurkát. Ugyanakkor még valamilyen szinten nyomon követhető a múlt rendszertől való félelem, csak valószínű, hogy nem olyan mértékben, mintha 92-ben mentünk volna filmezni.
Így is eléggé szerencsések voltunk, hogy szóba álltak velünk az emberek. Gyakran filmeznek a csángó falvakban, és legtöbbször a csángó identitásról, a magyar nyelvről faggatják a helybélieket. Ez pedig gyakran szított vitákat, összetűzéseket a csángó közösségen belül, ami miatt gyanakodva figyelnek mindenkit, aki kamerával közeledik feléjük. Mi úgy döntöttünk, hogy egy mítosz születését próbáljuk filmre venni, ezért nem tettünk fel a csángó identitásra vonatkozó kérdéseket.
Mi a szerepe a kikacsintásoknak? Például amikor megkérdezték tőletek az utcán az asszonyok, hogy nem akartok-e lepedőt venni?
– Azt szándékosan hagytuk benne, mert az is velejárója a csángó hétköznapoknak, hogy az arra tévedt magyarországi turistáknak lepedőket próbálnak eladni. Mégis a legtöbb csángókról készült filmben nem lehet ilyesmit látni.
Egy másik érdekessége a filmnek, hogy nincs olyan verziója, ami ne lenne feiratozva. A magyar verziónak is van magyar felirata. Egyrészt mert néha a mondat közepén áttérnek román nyelvre vagy mert használnak olyan archaikus szavakat, amiket mi nem értünk, a magyarországiak pedig még kevésbé.
Ütköztetek-e valahol ellenállásba a forgatás alatt?
– Érdekes volt a hatóságokhoz vagy papokhoz való viszonyunk. Mindig vigyázni kellett, hogy ne mondjunk olyat, amitől bajba kerülhetnénk. Merthogy ezekben a falvakban a papoknak eléggé nagy a hatalmuk, és ha nem vigyázunk, akkor órák alatt persona non gratákká válhattunk volna.
Nem volt olyan érzésetek, hogy a történet legizgalmasabb részei pont emiatt a cenzúra miatt maradnak ki? Péládul nem vállalkoztok annak felfejtésére, hogy mi okozta ténylegesen Benedek doktor halálát.
– Mepróbáltuk kikérni a CNSAS-tól Benedek doktor iratait, és ezt is felhasználtam volna a filmben. Ezzel az volt a gond, hogy amikor kutatók és nem hozzátartozók kérnek ki egy iratcsomót, akkor nagyon lassan dolgoznak a CNSAS munkatársai. Több hónap várakozás után lassan már be kellett fejezni a filmet, és még mindig nem kaptuk meg az iratokat. Én mind a mai napig nem láttam őket. Pedig az érdekes adalék lett volna.
Érdekes adalék, hogy azt a szobrot, amit a filmben látunk, egy híres olasz szobrászművész készítette. Fel is vettem a kapcsolatot azzal a szerzetessel, aki a boldoggá avatással foglalkozik. Megpróbáltam dokumentumokat szerezni az emlékház és a szobor felavatásáról, videót vagy fényképeket.
Kedvesen viszonyult, de érződött, hogy ódzkodik attól, hogy dokumentumokat adjon. Persze valahol ez is érthető: hiszen nem tudhatta, hogy milyen film készül, és hogy hogyan fogjuk bemutatni Benedek doktort. Lehet, attól félt, hogy valami más színezetet is viszünk a történetbe, ami számukra nem jó.
Van-e valami személyes-vicces emléked a forgatásról?
– Az egyik idősebb nénivel készült interjú szünetében Robi, az operatőr dícsérőleg szólt hozzá, megjegyezte, hogy „jó a memóriája a néninek”. Az öregasszony a fejét rázta, hogy nem érti, mire Robi megismételte, ezúttal jó hangosan. Az öregasszony továbbra sem értette, kérdően nézett Lehelre, mire ő átfogalmazta Robi mondatát: „szépen tud rendíteni a régi dolgokról”. Erre az öregasszony arca is felderült.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!