Animációk a PKE diákjaitól
K. R. 2008. május 20. 13:52, utolsó frissítés: 12:42Sorozatban közöljük a Partiumi Keresztény Egyetem diákjainak animációit a tv.transindex.ro-n.
A Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészet Tanszékén kisebb animációs műhely működik, melynek keretében a diákok nem csak a számítógépes, hanem a kézzel rajzolt, illetve a tárgy- és gyurmaanimációs technikát is kipróbálhatják. Az ott folyó munkáról, a diákok filmjeiről Balázs Zoltánnal, a Partiumi Keresztény Egyetem animáció szakos tanárával beszélgettünk.
B. Z.: A múlt évben még volt külön animációs óra Radu Igazsággal, de ebben a tanévben már nem tanít nálunk. Az naimáció most különböző órákon belül működik (pl. vizuális kommunikáció, intemédia stb.), mint gyakorlat. Az animációs programok közül pedig a 3d Studio Max-ot és a Flasht tanulják.
Az animáció készítés iskolai feladat, vagy egyéni szorgalomból készíti, akit érdekel?
B. Z.: Többnyire iskolai feladatokat kapnak, de van, aki önszorgalomból is készít. Most nyert a Nagyon Rövid Filmek Fesztiválján három diákom, a román program animációs kategóriájában: Hegyeli Hunor első díjat kapott, Miklós Albert es Fórizs Attila pedig dícséretet egy közös filmért, a filmjük fel van töltve a fesztivál honlapjára is. Emellett az államvizsgára is készülnek egy jó páran animációval.
Hol fognak diplomázni a diákok?
B. Z.: A temesvári Universitatea de Vest képzőművészeti egyetem bizottsága fog Váradra utazni. Most két évfolyam diplomázik egyszerre, a harmad- és negyedév.
Milyen munkák készülnek az államvizsgára?
B. Z.: Hegyeli Hunor egy animációs sorozattal próbálkozik, Miklós Albert 3d-ben csinál egy futurisztikus történetet. Ördög Gyárfás Ágota 2d-digitális animációs filmen dolgozik, nagyon bizarr, érdekes világa van ennek a filmnek is. Fórizs Attila pedig Tusványosra készít kis animaciós történeteket, egy már látható is a Tusványos honlapján.
Tárgyanimációkkal is foglalkoztok: mennyi időbe telik, amíg kitapasztalja valaki, hogy hogyan kell mozgatni a figurákat, hogy a mozgás folyamatos legyen?
B. Z.: Hát, nem könnyű műfaj, ezért választják kevesebben a tárgyanimációs technikát. A legtöbben először csináltak ilyesmit, és nagyon sokat kell kísérletezni, sok türelem és munka kell, hogy az elképzeléseinket meg tudjuk jeleníteni.
Kézzel rajzolt animációt is készítetek?
B. Z.: Igen, Fekete Szabolcs reklámfilmjei: az Mtv-szpot és a Trabant-szpot így készült, illetve Kopacz Annamáriának van rajzos animációja.
Kb. hány rajz készül el egy ilyen filmhez?
B. Z.: Több százat számolt Szabi, és több mint két hetet dolgozott rajta.
Ez többnyire egyéni munka, vagy leosztjátok a szerepköröket, és dolgoznak egymás produkcióiban?
B. Z.: Volt rá példa, hogy többen dolgoztak, most is készül egy ilyen munka, de inkább egyéni történetekben gondolkodunk, pedig szeretnék többet dolgozni csapatban.
Mivel foglalkoznak ezek a diákok diploma után, milyen lehetőségeik vannak?
B. Z.: Többnyire a reklámszakmában helyezkedenek el, de van, aki a Kolozsvári TVR-nél dolgozik, mint vágó.
A képek a diákok animációiból származnak, melyek sorozatban megjelennek a tv.transindex.ro-n.
MultikultRSS

Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája

Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
