2020. október 1. csütörtökMalvin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Knock Out: megragadták az Isten lábát

Balázsi-Pál Előd Balázsi-Pál Előd 2008. július 23. 20:16, utolsó frissítés: 19:13

Tizenötödik születésnapjukat ünneplik, és nem félnének újrakezdeni. Interjú a Knock Out tagjaival.




Valamikor régen született egy dalotok, aminek az volt a címe, hogy Nem tudom, mit hoz a holnap. Azóta eltelt néhány év, így visszatekintve most már tudjátok, mit hozott ez a tizenöt évig tartó holnap. Egy listát kérnék.


Yogi (Lénárd József): – Hozott sok örömet és kis mérgelődést, megpróbáltatást, de hogyha összegezzük az egészet, jó volt. Ha visszapörgetnénk az időt, megírhatnánk még egyszer ugyanezt a nótát, és ugyanonnan elkezdenénk még egyszer – megérte.


A zenekarban volt néhány tagcsere, és egyéb történések. Mi az, amit leginkább bántok, mi az, aminek a legjobban örvendtek az elmúlt tizenöt évből?

– Nem hoz örömet egy tagcsere egy zenekarnak: hatalmas munka, a közönségnek meg kell szoknia az új tagot, be kell illeszkednie a zenekarba, meg kell próbálni helyettesíteni a régi tagot úgy, hogy ne vevődjön észre, de egy kicsit az új tag egyéniségét is ki kell emelni.


De szerintem a sok változás rengeteg konstruktív dolgot hozott, például azt, hogy nem untam meg a számokat. Éreztem úgy, hogy most már fáradt vagyok még egyszer megtanítani a Nagyárpit, vagy a Nincsen hibádat. De egy új ember másképp zenél, más a fílingje, másképp fogja a hangszert, és az a kicsi új inspirált. Lehet, hogy ez volt az egyik titka annak, hogy tizenöt évet megéltünk.

Gyuri (Miklós György):
– Egy új ember mindig hoz némi frisseséget a zenekarba. Bár meg kell valamennyire tanítani a dolgokat neki, de amikor látjuk, hogy örömmel tanulja a dalokat, és készülődik, az belénk is lehel egy kis erőt.


Legutóbb fél évvel ezelőtt volt tagcserétek: Éva, tőled kérdezném, mi a múltad, honnan jöttél a zenekarba?


Gábora Máté Éva: – Zeneiskolát végeztem, hegedű szakot, utána pedig tanítóképzőt, és óvónéni lettem. Gyurit már régebbről ismertem, de idéntől egy iskolában tanítottunk, én óvodában, ő iskolában. Kiderült, hogy hegedülök, úgy döntöttek, hogy meghívnak, lássák, mit tudok – aztán ittragadtam, szerintem hosszabb időre.


Amikor új hegedűst kerestetek, gondoltatok arra, hogy speciel lányt keressetek – például mert a háttérvokálokban is nagyon sokat segít?

Yogi: – Ez így van. A jubileumkoncertünkön volt egy hegedűs lány, Gávris, aki csodálatosan énekelt és hegedült. Természetesen akkor csak közreműködő volt, de akkortól bennünk maradt, hogy milyen jó volt egy lányhang.

Főleg a népdalfeldolgozásokból nagyon jó, amikor kicsillan egy női csujogatás, egy női hang. Meg a hegedűs fílingje is más egy lánynak. Gondoltunk arra, hogy változtassunk egy kicsit az imidzsen, egy lány sokkal vonzóbb a színpadon, mint a kövér, öreg…

Gyuri: – …mi vagyunk a good old boys részlegen, és akkor jön egy szép, fiatal szexi csaj. Mondtuk magunkban, az Isten lábát már kezdjük megragadni.


Fontos részét képezik a koncertrepertoárotoknak a feldolgozások. Miért van ez így tizenöt év után is?

Yogi: – Fontosnak nem tartanám. Ilyen bulikon, mint a Félsziget, játszunk több feldolgozást, élvezzük azt, amikor a közönség bulizik, szórakozik. Én is nagyon szeretem, hogy elmegyek egy rockzenekar koncertjére, és hallok nem általa írt nótákat.


Voltam például egy Status Quo-koncerten Budapesten, és Elvis Presley-t játszottak, meg egy csomó rock and rollt. És ha a Status Quo feldolgoz, akkor a Knock Out miért ne dolgozná fel az örökzöld rockzenekarok nótáit?

Azt szeretem a feldolgozásokban, ha egy zenekar megpróbálja nem ugyanúgy játszani a dalokat, ahogy vannak. Kicsit kocsmásan előadjuk, a saját egyéniségünket is belevisszük, abba a hangzásvilágba próbáljuk bevinni a dalt, ahogy a zenekar is megszólal.


Néhány hete készítettetek egy videoklipet, a Mikor iszom pálinkát című dalotokhoz. Furcsa volt számomra, hogy nem játszottátok el a koncerten.


– A repertoárunkba be van írva a Pálinka, egy nagyon fontos nóta, kérik, és úgy vesszük észre, hogy kezd slágerré alakulni lassan-lassan. De adott pillanatban a színpad széléről felszóltak, hogy két szám van még, és fejezzük be. Nagyon sajnálom, hogy nem játszhattuk el – de megígérem, hogy bepótoljuk, minden koncerten kétszer eljátsszuk, úgyhogy nem lesz gond.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS