2020. október 1. csütörtökMalvin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A zenekar, amely egy buszjáratról kapta a nevét

Balázsi-Pál Előd kérdezett:Balázsi-Pál Előd 2008. augusztus 05. 10:05, utolsó frissítés: 2008. augusztus 04. 18:23

"A 30Y arról szól, hogy van öt csávó, aki kurvára szeret együtt zenélni, s le se szarja, mi történik rajta kívül."



A 30Y félszigetes koncertje után vagyunk, az öltözőben. Soká tartott bejutni: Beck Zoltán énekes-zenekarvezető leállított a bejárat előtt, hogy elmeséljen egy sztorit egy csíki barátjáról. Nem részletezem, volt benne legyalult hegedű, kitoloncolás és happy end három gyerekkel.

Amint bemegyünk, Zoli rögtön kínálgatni kezd. Sört soha nem iszik, nagyon szétveri a hangját – hideg is meg szénsavas is. A Hubertus viszont – isteni király pia, mindig ezt issza, meg ásványvizet. Ez így jó párosítás - fejti ki.

>> Még több Félsziget >>

Apropó jó párosítás: Kalapács után léptetek színpadra. Ez milyen párosítás?



– Nézd, a fesztiváloknak van ez a fura természete, hogy a zenekarok torlódnak a színpadon. Néha ez jól sül el, néha kevésbé jól. Viszonylag távoli stílusok kerültek most a színpadra egymást követően.

Emlékszem, Kalapácsot még gimnazistaként, még a Pokolgép nagy korszakában hallgattam: ők voltak Magyarországon a metálzene nagy hírnökei. Úgyhogy az volt a legfurcsább, hogy énekelte a dalokat, én meg jónéhány dalnak tudtam a szövegét, és rácsodálkoztunk az egyik hangmérnök sráccal, aki a színpadon dolgozik, hogy mégis jelent számunkra valamit.

Nyilván a fiatalkorunkból valamit jelent ez a bőrszerkós-szegecses rockervilág. A fene tudja. Egyszerre jó párosítás is volt, meg stílusban elég messze voltunk egymástól. De engem önmagában nem szoktak ezek zavarni, nem szoktam ezen a fesztiválok esetében gondolkodni. Nyilván hogyha vendégzenekart kell hívni a 30Y-nak, akkor nem a Kalapácsot hívja, és a Kalapács, ha vendégzenekart hív, akkor nem minket hív. Tehát ilyen tekintetben nagyon távol áll a két zenekar stílusa, megszólalása, meg valószínűleg a világról alkotott képe is.

Önmagában nagyon jó érzés volt, hogy felkonferált. Alapvetően egy másik generáció zenésze. Nézd, mikor Debrecenben játszottunk két nappal ezelőtt, akkor Deák Bill játszott előttünk. Ahhoz a bluesrockhoz sincs sok közünk, amit ő játszik. Mégis, amikor Deák Bill játszott, akkor – mondhatom az egész zenekar nevében – bepárásodott a szemünk, meghatódtunk. Egyfelől akárhogy is van, Bill a király. Másfelől meg az van, hogy két dal között, amikor a Zöldcsillagot játszotta, felsorolta azoknak a zenészeknek a nevét, akik már meghaltak mellőle, és együtt zenélt velük. Ez egy generációkon átvelő kapcsolat a rockzenében. Mindannyiunkat nagyon mélyen érintett ez a pillanat, és jó volt így színpadra lépni.

Azt képzelem, hogy van egyfajta folytonosság. Én a 30Y folytonosságát nem a magyar undergroundban gondolom el. De nem is a magyarországi mainstream és jól megcsinált zenékben, mint például amilyen a Locomotiv GT, az Omega vagy a Piramis volt. Nem is azokban az underground muzsikákban, amik a nyolcvanas években jelentek meg, az URH, a Sziámi, az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport vagy az A. E. Bizottság. Ezek persze fontos zenék voltak számunkra a nyolcvanas évek végén, gimnazistaként, de mégsem abban képzelem el.

Az a fajta rockzene, ami a magyar zenei életben a nyolcvanas évek elején megjelent: az Edda első két lemeze, a Hobó Blues Band első pár lemeze – bár azt mi nem éltük meg, nyilván, mert nagyon kicsik voltunk, sőt, a zenekar java része még meg sem született akkor, amikor ezek a zenekarok voltak. Én vagyok a legöregebb a zenekarban, akkor legalább már éltem, de nyilván én sem voltam koncertrejáró öt- vagy nyolcévesen.

Ezek azok a zenék, amik akkor a magyarországi csöveseknek, azoknak a srácoknak szóltak, akik nem tudtak megjelenni a magyarországi mainstream médiában, akiknek kibaszottul reménytelen volt az élete. Azoknak a srácoknak ezek az arcok zenéltek. Én ezekben a zenékben máig sokkal erősebben hiszek, mint a kamu tingli-tangli alternatív zenékben a nyolcvan-kilencvenes években. Egyszerűen ennyi. Vannak korszakalkotó, paradigmaváltó lemezek, de ezekből a nyolcvanas években is találunk egyet-egyet, vagy a hetvenes évek végén is, vagy talán még előbb, olyanokat, amiket most ástunk elő.

Képzeld el, hogy Budapesten a múlt hónapban játszottunk egy dalt a KEX nevű zenekartól. Ennek a zenekarnak összesen öt hangfelvétele készült 1969 és 1971 között. Mindenki elfelejtette. A KEX korszakalkotó zenét csinált. Volt egy énekesük, a Baksa Soós János nevű csávó, kit ’69 és ’71 között minden héten agyonvert a titkosrendőrség. Számold ki, hogy mit jelent, ha három éven keresztül minden héten összerugdosnak egy kapualjban. Ez a csávó három éven át Magyarországon élt és koncertezett, úgy, hogy közben öt felvétele született. Ez nekem sokkal többet jelent, mint a kamuhősiesség.

Ugyanígy nekem sokkal többet jelent az első két Edda-lemez, az azt követő HBB lemezek a nyolcvanas évek végéig, vagy sokkal többet jelent mondjuk a Kispál és a Borz megjelenése és a harmadik lemeze. Lovasival viszonylag jó barátságban vagyunk, sokat vitatkozunk, melyik a legjobb lemezük, ő hogy gondolja, én hogy gondolom – nyilván én hallgatója vagyok ennek a dolognak. De ha a kilencvenes évek korszakalkotó lemezét kellene meghatároznom, akkor azt képzelem, két előadótól tudnék mondani lemezt: az egyik a Kispál és a Borztól az Ágy asztal tv, a másik a Tankcsapdától Az ember tervez.

Ez alapvetően meghatározta a magyar könnyűzenei élet kilencvenes évekbeli alakulását, azt képzelem, ezekhez mi sokkal erősebben kötődünk, mint a bármikor jelenlévő, félig mainstream, félig tűrt, félig tiltott zenekarokhoz.



Nem zavar, hogy még mindig fiatal zenekarként emlegetnek titeket?

– Inkább sokat nevetek rajta. Olyan ez egy kicsit, mint a magyar irodalomban a fiatal regényíró meg a fiatal költő. A fiatal regényíró, aki az első regényével jelentkezhetett, negyven éves volt. A fiatal filmrendező, aki az első filmjével jelentkezhetett, az negyven éves volt. Önmagában engem nem aggaszt a fiatal zenekar vagy a nem fiatal zenekar története. Egy zenekar időszámítása nagyjából ott kezdődik, ahol egy zenekart hellyel-közzel viszonylag széles közönségbázis elkezd megismerni. Ezzel nincs para.

A zenekar tagjainál én jóval öregebb vagyok. A 30Y előtt nekem volt egy zenekarom, a Körök zenekar, ami a kilencvenes éveknek egy időszakában viszonylag népszerű koncertzenekar volt. De valahogy nem tudtunk átütő sikert elérni. Nem tudom, hogy miért. Talán nem voltunk elég jók, vagy az emberek számára ez nem jelentett annyit akkor. Volt egy időszak, amikor sikeresek voltunk, ténylegesen fiatalként, 21-22 évesen, aztán ez így valahogy leáldozott.

És akkor a Zazával beszélgettem, aki az öcsém és a 30Y dobosa, és azt mondtam neki: majkai gyerekek vagyunk – Majkáról azt kell tudni, hogy egy lepattant, lerohadt, szar iparváros, ahol timföldgyár van, alumínium, kohó, bányászat, hőerőmű, egy ilyen kibaszott szar hely, ahol a sárcok, mint amilyenek mi voltunk, ötödikes korukban elkezenek cigizni, följárnak a meddőhányókra, a meddőhányókon belül különböző színű ülepítőtavak vannak, türkizszínűek, sárgák, kékek, pirosak, amikben különböző savak vannak; azokat nézed, és cigizel, és már ötödikes vagy, 11 éves, érted, és így nősz fel; kimarja a seggedet a mészpatak, mert beleesel, szóval valami ilyesmi világban nőttünk fel. S Zazával a kilencvenes évek végén úgy döntöttünk, hogy leköltözünk Pécsre, és csinálunk egy új zenekart. Egy olyan zenekart, amiről azt gondoljuk, hogy nagyon rendben van, és nagyon fasza. S ez 2002-ben összeállt.


Honnan jött a 30Y név?

– Zazával előtte éltünk néhány évet Szombathelyen – bejártuk az országot, látod – és ott volt egy buszjárat, ami az albérletünk és a vasútállomás között közlekedett, ennek a buszjáratnak volt a neve a 30Y. És az egyik alkalommal mondom az öcsémnek, hogy bazdmeg, hát hogy van ez, hát a fél életünket ezen a kibaszott buszon töltjük.

És akkor arra jöttünk rá, hogy ha mesélünk valakinek egy történetet, akkor tényleg, a történetek fele a 30Y-os buszon történik. Egy nénitől halljuk, egy vásáros kofától, hogy mi a pálya. És amikor megcsináltuk a zenekart, arra gondoltunk, hogy ez mindent összefoglal, az egész Pécs előtti életünket. És nem jelent ráadásul semmit, úgyhogy olyan tartalommal töltjük fel, amilyen tartalommal csak akarjuk. Na hát így lett 30Y.


Mi a slágeretek története?

– A Bogozdki egy érdekes történet, mert nem tudtuk, hogy slágerdal lesz-e valaha. Én ezt a dalt már 2004 táján megírtam. Akkoriban viszonylag tűrhető klubzenekar voltunk Magyarországon, tudtunk turnézni az országban, és klubokban zenéltünk. Megírtam ezt a dalt, még nem jött ki a zenekar első lemeze, és elmentem egy stúdióba, egy darab dobozgitárral, és eljátszottam ezt a dalt a stúdióban, és mondtam, hogy vegyétek fel, gyerekek, nyomjátok a piros gombot, szerintem ez egy egész jó dal, majd meglátjuk.

A zenekar azt mondta, nem tudjuk megcsinálni, nem tudjuk megfogni, ez olyan dobozgitáros kis tábortüzes dal. Így a dal két évig hallgatott, dobozgitáros verzióban az interneten elkezdett terjedni – a stúdiókból nyilván minden kikerül – és meglepően népszerűvé vált. Egyfolytában azt tapasztaltuk klubkoncerteken, hogy egyre több ember van, és mindenki a Bogozdkit követeli, azt a dalt, ami rajta sincs az első lemezünkön.

A második lemezre rábeszéltem a zenekart, hogy ha sikerül megfognunk a próbateremben, akkor csináljunk belőle dalt. Aztán a zenekar nagyon erős meg ambiciózus volt, és sikerült elkapnunk dalként, és aztán azóta valami miatt sláger lett.

Érdekes, egyébként ez a dal váltja ki a legtöbb feszültséget. Ha Magyarországon játsszunk, nincs olyan koncert, ahol emberek nem keresnek meg, nem írnak e-mailt, vagy nem szólítanak meg, vagy ne adj isten, nem dobálnak meg koncerten, amikor a Bogozdkit játszuk. Az emberek egy része szerint ez a dal arra biztatja a fiatalokat, hogy legyenek erkölcstelenek, csalják meg a nőjüket, verjék át, éljenek, ahogy akarnak.

Számomra ez a dal arról szól, hogy minden embernek van olyan időszaka, amikor rengeteg kétség közt vergődik, nem tudja eldönteni, hogy mi a helyes út, és ezért keresgéli ezt a helyes utat. Ez a dal ennek a vergődésnek a dala, és nem valami morálisan negatív üzenet arra vonatkozóan, hogy csinálj, amit akarsz, és bántsál meg mindenkit.

Nagyon érdekes, sok értelmezése van ennek a dalnak. De valószínűleg azért, mert sokaknak napi vívódást jelent, hogy mi az, ami igazi, és mi az, ami talmi, nem igaz. Fölteszitek magatoknak a kérdést, hogy most helyes döntést hoztam, vagy rosszat. Hogy megbántottam-e valakit, vagy nem. S azzal, hogy megbántottam valakit, azzal én jól jövök ki, vagy rosszul jövök ki. Ez a dal erről a vívódásról szól, azért gondolom, hogy viszonylag népszerű dallá vált.



Nem untatok bele, hogy koncerteken folyton ezt várják tőletek, és muszáj eljátszani?

– Számomra is van néhány zenekar, akinek minden dalát ismerem minden lemezéről, és nagyon szeretem. Van néhány zenekar, amit nagyon szeretek, de nem ismerem minden dalát, hanem csak néhányat közülük, és ha a koncertjükön lennék, akkor arra a néhány dalra várnék, amit nagyon ismerek, nagyon szeretek, amihez nagyon kötődök, ami jelent számomra valamit. Úgyhogy szerintem teljesen normális a közönség reakciója, amikor a Bogozdkit kéri. Végtére is a Bogozdki egy kedvenc, és teljesen normális, hogy az emberek várják ezt a dalt.

Ehhez a dalhoz klip is készült, és a Csészényi tér című második lemezünk legfontosabb dalává emeltük azzal, hogy klip lett belőle. Ráadásul nagyon szeretjük játszani ezt a dalt. Az unalmassággal kapcsolatban az a válasz, hogy ha unalmassá válik a számunkra, egyszerűen nem játsszuk.

Vannak dalok, mint például az Egy perccel tovább, ami viszonylag nagy slágere az első lemeznek, azt nem nagyon játsszuk. Azért nem, mert valahogy a zenekar nem nagyon találja most meg benne magát, nem tudunk vele azonosulni. Bár nagyon szeretjük, nagyon jó dalnak tartjuk, akármilyen furcsa, nem tudjuk jól eljátszani. És ha nem tudunk egy dalt jól eljátszani, akkor nem akarjuk félig jól eljátszani, csak azért, mert ez egy kurva nagy sláger. Ezt alapvetően le se szarjuk.

A mi kérdésünk, amikor felmegyünk egy színpadra, alapvetően annyi, hogy nekünk ötünknek jó-e, ami történik. Higgyétek el, ha nekünk ötünknek nem jó, ami történik, akkor senki másnak nem jó. Akkor kaptok egy kamut, akkor tegyétek be inkább a cédét, hívjatok meg playback-showra, hívjatok meg egy majmot, és nézzétek meg azt a majmot. Ez ennyi. De a 30Y nem erről szól.

A 30Y arról szól, hogy van öt csávó, aki kurvára szeret együtt zenélni, s le se szarja, mi történik rajta kívül, az a lényeg, hogy együtt valami történjen a színpadon. És hát a mai nap olyan volt, amikor történt.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS