Webvidékesek Brüsszelben
Bakk-Dávid Tímea 2008. november 15. 22:54, utolsó frissítés: 13:43Rengeteg gyönyörű arc, hiperelegáns, kendős arab nők, nyitott félcipős öregasszonyok, sármos üzletemberek: belemerültünk a brüsszeli forgatagba.
“Láttad a naptár-próba eredményeit? A tiétek nagyon tetszett, szerintem több pontot kellett volna kapjatok...” – ilyen és ehhez hasonló beszélgetésfoszlányokat hallhat az, aki különböző Webvidék-csapatok tagjaiból verbuválódott csoportot kísérget.
Megtárgyalják a módszereket, képszerkesztő programokat ajánlgatnak egymásnak, tippeket adnak és elismerik a másik csapat teljesítményét. Útban Bukarest, majd onnan Brüsszel felé, de hazafele is állandó, visszatérő téma a verseny maga.
Hogy kerülnek webvidékesek Brüsszelbe? A Webvidék első kiadásán ez volt az egyik díj Csibi Magor, Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők felajánlására. November 12-13-án Csibi Magor liberális képviselő látott vendégül kilenc csapatból 18 játékost.
November 12. Bukarest, 9:00 – Gyülekeznek a Băneasa reptéren a webvidékesek, ismerkednek, paroláznak, illetve éber szemmel figyelik a maguk – és egymás – csomagjait.
Az eTransylvania Egyesület programkoordinátorának, Ferencz Enikőnek ugyanis ellopták a pénztárcáját, ezért ő nem is jöhet velünk – iratai is odalettek, a csapat pedig olyan csoportvezetőt lesz kénytelen nélkülözni, aki nyomtatott térképekkel, látnivaló-listával is felkészült a brüsszeli útra. Enikő a check-in-ig kíséri a csapatot, még ő vigasztal bennünket, aztán integetve eltűnik, irány a rendőrség (utólag legalább az iratok megkerültek).
11:30 – Napsütésben száll fel a gépünk, aki először repül, kicsit ideges, de a többiek nyugtatgatják.
14:00 – Első benyomás Brüsszelről: szürke a kifutópálya, szürkék a reptéri épületek, még szerencse, hogy a mi tiszteletünkre itt is süt a nap. Cristina kis táblácskával vár, beterel a buszba, amely a belvárosi hotelbe szállít bennünket. Kapunk térképet és programot, a lelkünkre köti: másnap legyünk pontosak, hiszen az Európai Parlamentbe rengeteg turistacsoport akar bejutni, elengedhetetlen, hogy az előre leszögezett időpontokat betartsuk a torlódás elkerülése végett.
Csibi Magor asszisztensei franciakenyeres-sonkás-zöldséges szendvicseket osztogatnak az éhes utazóknak, birtokba vesszük a szobákat, majd szabad program: városnézés következik. Mi az arab negyedben kötünk ki: keskeny utcák, magas bérházak, kibetűzhetetlen feliratok, kendős nők, boltjaik ajtajában várakozó férfiak, az esti szürkületben is színes világ fogad.
Ami lenyűgöző, főképp a főutcákon, a régi és új épületek harmonikus együttese. Nem nagyon látni lepattogzott vakolatot, szemét is csak elvétve akad a mellékutcákban. A járdaszéleken háromszög alakban fa védőkerítéssel körbefogott kis fák – az a benyomásom, itt minden fa kicsi, még szinte csemete. De ez lehet a magas épületek miatt tűnik így.
Sok a kerékpár, mindenhol szépen kijelölt és elkülönített bicikliút van; nagy a forgalom, de legalább rendezett, legalábbis annak tűnik. Jó sok tér van a gyalogosoknak – vagy csak kevesen járnak gyalog, este.
Egy téren állunk, felénk rohan egy amúgy teljesen normálisan öltözött pasas, franciául ordibál, a gesztusaiból ítélve nem tanúsít különösebb jóindulatot irányunkban. Csak a photographe szót értjük, de a fenyegető szándék nyilvánvaló – ő volt az is, aki korábban biciklivel követett bennünket az egyik mellékutcán, és valami olyasmit ordibált, hogy bosche. Pedig nem is nézünk ki németnek.
Lelépünk, csak egy édességes bolt kirakata állít meg; az előző tapasztalatokból okulva kissé félve nyúlok a fényképezőgéphez. Kicsit távolabb áll egy férfi, bátorítóan mosolyog, kattintok, visszamosolygok. Az ordibáló pacák tényleg elszigetelt eset volt, mindenki kedves, és bármennyire töri is, azonnal angolra vált, amint kiderül: nem tudunk franciául.
Utólag megtudjuk, nemcsak mi voltunk túlságosan fáradtak az esti kocsmázáshoz: a Webvidék brüsszeli különítménye elég korán eltette magát holnapra, a parlamenti látogatásra.
November 13., 9:00 – Bőséges reggeli, kijelentkezés, már vár a busz, ahol nyugodtan hagyhatjuk a nagyobb csomagokat, hiszen egész nap a rendelkezésünkre áll. Útközben látunk dugót is, meg tüntetést.
10:00 – Szigorú biztonsági ellenőrzés után bejutunk: ez hát az Európai Parlament. Üveg és fém, mégsem hat sterilnek, hiszen rengetegen nyüzsögnek odabent: egyes turistacsoportok mennek, mások bejutásra várakoznak, vannak, akik éppen vezetőjük nyomában loholnak végig a tágas téren. Előzőleg egy információs irodában – mit iroda, egész épületszárny – mindenki feltankol román, angol és magyar nyelvű információs anyagokból, térképekből, doksikból. Az otthoniakra is gondolnak; Tihamér már EU-sarkat tervez a könyvtárba.
Sajnos vendéglátónknak, Csibi Magornak vissza kellett utaznia Bukarestbe, ezért nem fogadhatott személyesen; asszisztensei azonban a látogatás minden részletét megszervezték.
Kis konferenciaterembe ülünk be, ahol először is mindenki ajándékot kap: környezetbarát vászonszatyort a liberális frakció logójával, benne multimédiás és nyomtatott bemutatóanyag az EU-ról, golyóstoll és ami mindenkinek a leginkább tetszett: elemes zseblámpa, amelybe a mozgási energiát hasznosító szerkentyű is került, magyarán szapora nyomogatással fel lehet pörgetni benne egy dinamót, és világít.
Játszadozásra nincs idő most: Mariana Cosac közönségkapcsolatokért felelős “EP-bürokrata” mutatja be a parlamentet, és válaszol a rengeteg kérdésre. (Az Európai Parlament Információs Főigazgatóságának Látogatói és Szemináriumi Szolgálata keretében a román szektorért felelős.)
Bürokrata, hiszen az adminisztrációban dolgozik, de ahogy viccesen megjegyzi: bárcsak Romániába is tudnánk importálni mindabból, amin európai bürokráciát értünk: pontosság, udvariasság, hatékonyság, mindez megspékelve a multikulturalizmussal, toleranciával és eleganciával.
Brüsszel igazi kozmopolita város; az Unió 23 hivatalos nyelvén tárgyalnak, vitáznak, tanulnak egymástól és kötnek szövetségeket az emberek, és mindenki számára adott az anyanyelvén történő kommunikáció joga – hangsúlyozza. A román delegációhoz mintegy 150 fős adminisztráció tartozik és 50 tolmács, nekik természetesen az a feladatuk, hogy ehhez a feltételeket megteremtsék.
A gyakorlat az, hogy amikor például szlovákiai vagy romániai magyar csoportokat fogadnak, a magyar részről is elhangzik egy ismertetés. Polner Gergely, a Látogatói és Szemináriumi Szolgálat magyar szektorának vezetője kiegészíti román kollégája ismertetését, a frakciókról, a lisszaboni szerződésről is beszél, és azt hangsúlyozza: az Unióban egyre kevésbé lehet leszögezni, mi az egyes nemzetek érdeke.
Az egységes piac a magyar mezőgazdasági termelőt a svéddel vagy a franciával hozza egy érdekközösségbe, és nem a magyar egyetemi tanárral. Erdély fejlődő régió, amely Kelet-Romániát és Kelet-Magyarországot is megelőzi; ha a gazdaság megerősödik, az a nyelvhasználat kérdésében is enyhülést hozhat – vélte.
12:00 – A Webvidék-csapatok képviselői felsorakoznak az EU-s zászlók előtt, a francia fotós irányít, integet, katt-katt, majd fogja a fejét: nem könnyű húsz embert egyszerre, egy helyre összeterelni, és senki nem szabad lemaradjon a hivatalos csoportképről.
13:00 – Leszállunk a buszról, egy csapat az Atomium felé megy tovább, mások a bevásárlóutca vagy a Grand-Place irányába tartanak. Úgy döntünk, a populáris kultúra útikönyvekből meg nem ismerhető oldalára fókuszálunk; Ildikó mikrofonnal a kezében az utca embereit vadássza, én fotózgatok.
Meglepően sok a kéregető; nem tudjuk beazonosítani, milyen nyelven beszélnek, nem angolul, nem franciául, nem németül és nem is hollandul. Általában az anya-gyerek párosítás a leggyakoribb, de egy férfi is térdel a macskaköveken, előtte két alvó kiskutya, a francia nyelvű táblán adakozásra buzdítja az állatbarátokat.
Az operaház melletti Cafe de l’Operában belga sört tesztelünk: Mort Subite és korsós Blanche de Bruges.
Jól öltözött emberek mindenhol, fehér és fekete francia úriemberek mondják el, miért szeretik Brüsszelt, szőke flamand fiatalok beszélnek a legjobb helyekről, ahová bulizni járnak. A srác vigyorogva mondja, hogy “szabadidőnkben kocsmázunk, berúgunk és jól hazatántorgunk”, de nem engedi, hogy lefényképezzem sárga miniszoknyás barátnőjével.
Nem reprezentatív mintán készült gyorsfelmérésünk (számunkra) meglepő eredménye, hogy flamandok és vallonok nem beszélik egymás nyelvét – angolul természetesen tudnak. Egy antwerpeni tinédzsercsapat is sokkol bennünket kissé: egy fekete flamand csaj lebiggyesztett szájjal beszél a “bevándorló afrikaiakról”, akik “csak bajt okoznak”, és “többségük bűnöző”.
Rengeteg gyönyörű arcot látunk, hiperelegáns, kendős arab nőket, nyitott félcipős-nagykabátos brüsszeli öregasszonyokat, hófehér hajú francia dámát, zakó-kiskosztüm-egyenruhás párt az üzleti negyedből, akik, amíg zöld lesz a lámpa az átjárónál, szerelmes csókot váltanak. És szinte minden pasi nyakában a divatos hurok-módszerrel megkötött sál.
16:00 – A Boulevard du Jardinon ülünk be enni valamit. Az operaházi kávézóban üvegmozaikos volt a vécéajtó is, és majdnem 5 euró a sör, itt egy buszmegállóra és metró-aluljáróra nyílik kilátás, és 2,60 egy korsó Maes.
A távolság a kettő között nyolc perc gyalog. A Brussels Grill valójában gyorskajálda, de a belső dizájn az itthoni luxushelyekét is simán veri; a pincérek igazi profik, mielőtt megszólalnál, kitalálják, mit akarsz. Fekete-francia hely, ahol fehér sanzonénekes dalol diszkréten a tévében, és a brüsszeli specialitás az étlapon egy mártásos flamand sült.
17:40 – Utolsóként érkezünk vissza a buszhoz, irány a reptér. Gyors körkérdés: ki mit látott, tapasztalt, vásárolt? A Webvidék-játékosok többnyire apróságokat visznek az otthoniaknak, belga csokoládét, belga sajtot, belga sört, pisilő kisfiús kulcstartót, címeres pálinkáspoharat, de olyan is volt, aki fülbevalót vett otthon maradt nejének vagy játékot a gyereknek.
Rutinos check-in, újra viszontlátjuk a raffiaszatyros ortodox pópát, aki tegnap velünk együtt Bukarestben szállt föl. A kockás “törökbőrönd” mellé most néhány márkás ajándékszatyrot is cipelnie kell.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!