Filmek, amiket eddig láttunk 4.
F. N., S. G., H. R. 2009. június 04. 14:39, utolsó frissítés: 2009. június 05. 09:12Megvan Sacha Baron Cohen francia megfelelője, eltemetik Neti Sanyi bácsit, a kamaszok halálra unják magukat, Valentino pedig nem bírja nevét farmereken látni.
Este Hollywoodban alszom
(J’irai dormir a Hollywood), Franciaország, 2008, rendezte: Antoine de Maximy
Mi történik, ha egy Franciaország-szerte ismert tévés komikus két digitális kamerát szereltet a vállára, és a stopposok szokásos minimális költségvetésével nekivág az Egyesült Államoknak? A válasz: a nagy presztízsű francia filmdíjjal, a Césarral honorált dokumentumfilm(szerűség), mely a TIFF versenyprogramjában szerepel Kolozsváron. A mű afféle francia válasz Sacha Baron Cohen Borat-jára, csak fordítva: Antoine de Maximy célja az USA-t bemutatni az európaiaknak, vagyis azt az államot prezetálni a keletieknek, ami a nyugati fogasztói társadalom esszenciája.
A film valamivel kevésbé feszes, picit kevésbé önironikus és poénos, mint a versenyprogram másik, „szerzői” dokumentumfilmje, a brit Szexuális kudarcaim teljes története, de ugyanolyan friss ízű, a közvetlenség élményét biztosító mű. Nagyon sok újat nem tudunk meg belőle Amerikáról, de esti szórakozásnak, mondjuk egy gyomorforgató mozi után kiváló.
Látható még június 4-én, csütörtökön 16.30-tól a Cinema City 6-os termében; vasárnap, június 7-én 14.30-tól a Victoria moziban
Életek éneke
Magyarország, 2008, rendezte: Bereczki Csaba
Neti Sanyi bácsit, Kolozs megye és talán Erdély egyik leghíresebb cigányzenészét temetik: a sír mellől indul, és időről időre oda kanyarodik vissza Bereczki Csaba dokumentumfilmje. Magyar és román, mezőségi, gyimesi, székelyföldi, moldvai cigányzenészek beszélnek életről, halálról, zenéről, szerelemről.
Olyan világ bontakozik ki, amelyben a muzsika nem pusztán hagyományos megélhetési forrás, hanem egyszerre ajándék és teher. „Szerencse, hogy lánynak született, nem kell zenész legyen belőle” – mondja egy nagyapa unokájáról. De ellenpontként megjelenik egy olyan, évtizedek óta együtt élő házaspár is, ahol a feleség gardonyon kíséri hegedülő férjét.
Az önmagukban kerek, de különálló mondatokat, történetecskéket a zene fűzi össze egységes egésszé – a film apropóján megalakult Életek éneke cigányzenekar pedig azóta is létezik és muzsikál.
A film egyszer szerepelt a TIFF programjában.
Erdélyi magyar rövidfilmek
A magyar nap alkalmából a kolozsvári Sapientia EMTE diákjainak alkotásaiból vetített válogatás egyik legemlékezetesebb darabja Bertóti Attila Ariadné fonala című animációja. A letisztult, néhol jelzésszerű képi világ egyszerre hangsúlyozza a történet komolyságát és ironizál: az egyaránt pucér fenékkel szemben álló Thézeuszt és a Minotauruszt nem lehet kibírni nevetés nélkül.
Hasonló hatással van a nézőre Felméri Cecília Kakukk című filmje is, amelynek alapjául egy csángó népmese szolgált. A szerelemről és az emberi butaságról szóló történet pajzán részleteit rengeteg fantáziával és humorral oldja meg (és fel) a rendező, de a rövidfilmet a kitűnő színészek miatt is érdemes megnézni.
A sorból egyedül Kató Zsolt A kis halál című rövidfilmje lóg ki színvonal tekintetében. A Milan Kundera novelláját feldolgozó történet néhol élvezhetetlenül homályos vagy sötét képekben vész el, miközben a néző feszengeni kezd a székben egy-egy indokolatlanul hosszúra nyúló jelenetnél.
Az összeállítás egyszer szerepelt a TIFF programjában.
Akné
Uruguay-Spanyolország-Mexikó, 2007, rendezte: Federico Veiroj
A gyerekeknek szóló program keretében vetített film nézőterét javarészt kiskamaszok töltik ki – velük egykorú a főszereplő, a 13 éves Rafael is. A film legnagyobb erőssége, hogy kendőzetlen őszinteséggel beszél mindarról, amit ez a korosztály legszívesebben eltitkol, ám eközben nélkülözi a hasonló témájú amerikai filmek legtöbbször kínosan alpári humorát.
Rafael aknéja, reménytelen szerelme és látogatásai egy kuplerájban azonban nem elegendőek ahhoz, hogy másfél órán keresztül lekössék a néző figyelmét. Pedig ziccerek bőven kínálkoznának: a főhős és baráti köre zsidó, Rafael szülei válnak, legjobb barátja Izraelbe költözik családjával, és egy nyári tábor is közbeesik.
Ehelyett csupán a hétköznapok eseménytelensége jut a közönségnek – egy idő után a nézőtéren is eluralkodik Rafael indokolatlan spleenje, a tizenévesek élénk beszélgetésekbe kezdenek, vagy a mellékhelyiséget látogatják.
Látható még június 5-én, pénteken 14 órától a Cinema City 7-es termében.
Valentino, az utolsó császár
(Valentino: the Last Emperor), Egyesült Államok, 2008, rendezte: Matt Tyrnauer
Sikerült elcsípnünk a fesztivál talán leglátványosabb dokumentumfilmjét. Rendezője civilben a Vanity Fair amerikai magazin munkatársa. A dokfilm főszereplője a divatvilág mágnás-párosa: a haute couture divattervező Valentino Garavani és 50 éves karrierje legfőbb támasza, cégtársa és korábbi partnere, Giancarlo Giammetti. A film apropóját a Valentino 50 éves évfordulójára rendezett grandiózus ünnepség adja, melyet a római Capitoliumon rendeztek meg, no meg az, hogy három hónappal a fesztivitás után a tervező visszavonult. Az ok: cégét egy befektetési cégcsoport vásárolta fel.
A dokumentumfilm innen tekint vissza, ez a nézőpont biztosítja a kellő távolságtartást – mert különben el lehet veszlődni a divatbemutatók és a kulisszatitkok forgatagában. Akit érdekel az alta moda világa, szerezze meg valahonnan ezt a filmet (a TIFF-en már nem vetítik). Valentino távozásával lezárult a divattervezés huszadik százada: ő még azoktól a mesterektől tanult az ötvenes években, akik a húszas években tanulták ki a haute couture minden csínját-bínját. Komplex, ellentmondásos személyisége legalább annyira elbűvölő, mint amennyire idegesítő: a legviccesebbek azok a jelenetek, mikor az őróla forgató stábot időnként elküldi a fenébe.
A film ezen túlmenően is korszakhatárt jelez – el lehet tűnődni azon, mit ér most, a gazdasági válság közepette a Valentino brand, miután az alkotó távozott, mert nem volt kedve farmereken látni a nevét és utódja, Alessandra Facchinetti vezető tervező sem bírta tovább egy évnél.
Már nem szerepel a fesztivál hátralevő programjában.
Havel polgár
(Citizen Havel / Obcan Havel), Cseh, 2008, rendező: Miroslav Janek, Pavel Koutecký.
Václav Havel talán a legnépszerűbb cseh politikus. A bársonyos forradalom eseményeinek kulcsfigurája, a kilencvenes években több ízben államelnök. A tizenhárom éven keresztül forgatott dokumentumfilm az első jelöléstől a 2008-ban bemutatott darabjának momentumáig kíséri figyelemmel az íróból lett politikus magánéletét.
A portrénak is nevezhető alkotás érdeme, hogy a politika csak érintőlegesen van jelen: a kulisszák mögött tanácsadóival vitatkozó Havel arca, gesztusai, nem titkolt izgalma, bosszúságai az arckép megrajzolása szempontjából fontosak, és nem a politikai játszámák kórképéhez tartoznak. Az alkotók érdeme pedig, hogy ezeket a részeket is pont olyan izgalmassá tudták tenni, mint a Clintonnal való találkozást, a Rolling Stones sztárjainak prágai koncertjét, Havel New York-i látogatását vagy a romániai látogatást, melyet a TIFF közönsége különös érdeklődéssel figyelt.
Már nem szerepel a fesztivál hátralevő programjában.
A legboldogabb lány
(Cea mai fericită fată din lume / The Happiest Girl in the World), Románia, 2009, rendező: Radu Jude
Delia (Andreea Boşneag) történetén keresztül hiteles képet nyerünk a hazai valóságról, a reklámbiznisz balkáni miziériájáról és a különféle promóciós temékek nyereményjátékainak valódi értékéről. Delia ugyanis a legboldogabb és a legszerencsésebb lehetne – mint ahogy milliószor el kell ismételje a reklámspot forgatásán –, ám a három üdítő címkéjével nyert autónak igazából nem is örülhet. Szülei már eldöntötték, hogy eladják, abból egy panziót rendeznek be és majd abból járatják fővárosi egyetemre gyermeküket.
A tegnapi vetítés eseményértéke abban állt, hogy a TIFF-en és Romániában első alkalommal sikerült tető alá hozni egy egyedi kezdeményezést: a nézőtéren a “normális” közönség mellett sok vak és gyengénlátó foglalt helyet. Számukra külön hangsáv készült, amin követhették az eseményeket: a párbeszédek mellett a szereplők, a fontos gesztusok, a mimika és a díszlet leírása is hallható volt.
Látható még pénteken, június 5-én 15,30-tól a Köztársaság moziban és szombaton, június 6-án a Művész moziban.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!