Fesztiválfoci: filmesek a hajléktalanok ellen
Fülöp Noémi, Kún Ákos 2009. június 05. 12:13, utolsó frissítés: 12:13Idén a TIFF programjában futballmeccs is szerepelt – az Ausztrália című, Románia nemzeti hajléktalan-válogatottjáról szóló film tiszteletére. [fotóriport]
A TIFF filmes meghívottjai tegnap délelőtt fociban is kipróbálhatták magukat: Claudiu Mitcu, Corneliu Porumboiu, Radu Muntean és Gabriel Achim rendezők, valamint Andi Vasluianu, Bogdan Dumitrache, Dorian Boguţă, Cristi Balint és Andrei Mateiu színészek Románia nemzeti hajléktalan-válogatottja ellen játszottak.
A különleges meccset az Ausztrália (Australia) című film romániai premierjének tiszteletére szervezték meg. Claudiu Mitcu dokumentumfilmje annak történetét meséli el, hogyan jutott el a hajléktalanok focicsapata az Ausztráliában megszervezett nemzetközi hajléktalan-bajnokságra. A mindössze félórás meccset a hajléktalanok csapata nyerte meg.
Mihai Rosus, a csapat alapítója korábban szociális munkásként dolgozott, jelenleg pedig a hajléktalan fiatalok sporton keresztüli integrációs programjában is tevékenykedik. A meccs utáni sajtótájékoztatón elmondta, négy éve próbálja elérni, hogy saját focipályát építhessen a hajléktalan fiatalok számára. "Amikor a hajléktalan szót meghallják, a potenciális szponzorok ellenségessé válnak" – számolt be eddigi tapasztalatairól Rosus.
Az anyagi háttér megteremtése mellett ugyanakkor az is gondot jelentett, hogy a focicsapat egyik fele az utcáról, másik fele szociális otthonokból érkezett. "Nem ismerték egymást, és voltak súrlódások, de végül persze összebarátkoztak" – mesélte Rosus. Elmondta, az idei, milánói hajléktalan-bajnokságra már egy másik csapattal edz: a verseny szabályai szerint ugyanis egy személy nem vehet részt másodszor is a megmérettetésen.
A fesztivál HBO napján bemutatott film inkább nevezhető klasszikus tévériportnak, mint dokumentumfilmnek – stílusában teljesen olyan volt, mintha valamelyik közszolgálati tévé számára készült volna. Claudiu Mitcunak majdnem sikerült unalmassá tennie a kiváló és különleges témát: még a riporterek legnagyobb közhelye, a „milyen érzés volt” kérdés sem hiányzik belőle.
Szerencse, hogy szereplői lazák, magukat adják, őszinték és mesterkéltség nélkül tudnak nyilatkozni mindenről, még a nyomorról is; és irtó jó a dumájuk (melyet szerencsére nem cenzúrázott meg sem a rendező, sem a gyártó, az HBO).
Az Ausztráliát megnézni tehát korántsem akkora élmény, mint a fesztivál dokumentumfilmes sorozatát (What's Up, Doc?) vagy a versenyprogramban szereplő dokukat. Claudiu Mitcu nem igazán tudott mit kezdeni a témájával, nem tudott sem távolságot, sem közelséget tartani.
A rendező legfőbb érdeme, hogy a filmet viszonylag rövidre, 64 percesre vágta – még egy félóra ebben a stílusban valószínűleg nyomasztó lett volna. Ha már a hajléktalanok ügyéről van szó, akkor ez a téma többet érdemelt volna.