2020. október 1. csütörtökMalvin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ma van a bábszínház világnapja: az Udvarhely Bábműhely halasztással ünnepel

2020. március 21. 11:05, utolsó frissítés: 11:07

Március 21. a bábozás, a bábszínház világnapja. A bábszínházi világnapot a nemzetközi bábművész-szövetség, az UNIMA kezdeményezésére 2003 óta tartják meg.

Már lassan öt éve annak, hogy a székelyudvarhelyi társulatnak is van mit ünnepelnie ezen a napon. 2014-ben született meg Székelyudvarhelyen az első bábelőadás és fogalmazódott meg az igény arra, számtalan nyilatkozat formájában is, hogy legyen bábszínházi tagozata a Tomcsa Sándor Színháznak – írja a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben Lukács Emőke, az Udvarhely Bábműhely vezetője.

„Bár a jelenlegi világ- és országos egészségügyi helyzet nagyban korlátoz minket, mégis ünnepre hívom a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Bábműhely nézőit. 2020. március 21.-én immár két okunk is van az ünneplésre.

Egyrészt ma van a bábszínház világnapja. Öröm van bennem, hogy létezik a BÁB, mint kifejezési forma, hogy létezik a SZÍNHÁZ, mint a csodák színtere s, hogy e kettő közös játéka a létezés igazságához kapcsolja bensőnket. Továbbá ragaszkodó szeretettel gondolok a világ valamennyi bábszínészére, bábkészítő mesterére, rendezőjére, írójára, akik tehetségük megmutatkozásának színteréül merték a bábszínpadot választani és hisznek a báb teremtő erejében. Hála van bennem, ha a technikusokra és színpadmunkásokra vagy az irodai személyzetre gondolok, hiszen a csapat majdhogynem láthatatlan tagjaiként jelentős részt vállalnak közös munkánk sikerében. Isten éltessen bennünket!

Örömre ad okot az is, hogy egy éves az Udvarhely Bábműhely, születésnapunk van! Nagyon kicsi még ez a gyermek, kapaszkodásra nyújtott kezek hiányában nem jut messzire, de reményekben és vágyakban nem szűkölködik. Egy évvel ezelőtt úgy ünnepeltük a március 21.-ét, a bábszínház világnapját, hogy megalakítottuk az Udvarhely Bábműhelyt, a Tomcsa Sándor Színházban zajló bábszínházi törekvések gyűjtőfogalmaként” - áll a közleményben.

A székelyudvarhelyi Udvarhely Bábműhely korábban úgy tervezte, hogy a mai napon jelentik be egy székelyudvarhelyi bábszínházi találkozó hírét, mely április 23-24-25 között került volna megrendezésre, és magyarországi és erdélyi bábszínházi előadások, gyerekkoncertek, bábkészítő foglalkozás mellett egy esti tematikus beszélgetés is helyet kapott volna.

„Ez most sajnos elmarad. Az okokat nem kell magyarázni. De nem marad el örökre, csupán arrébb tolódik és a 2020/2021-es évadban minden bizonnyal megvalósul. Türelmesen várva a szükségállapot végét kívánok békességes napokat, éljen a bábszínház, éljen az Udvarhely Bábműhely!” - közlik a szervezők. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS