2020. szeptember 28. hétfőVencel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szederkényi Miklós kapja idén a Sárga Csikó Díjat

2020. szeptember 12. 11:39, utolsó frissítés: 11:40

Az első erdélyi magyar játékfilmről elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület.

Az egyesület évente tüntet ki a díjjal Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle alkalmával egy-egy olyan filmes személyiséget, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.

Szederkényi Miklós Szederkényi Miklós


A díjat 2020-ban Szederkényi Miklós kapja.

Az idén 67 éves gyártásvezető-producer 1977-ben került a Mafilm II. telepére gyakornokként, később a Népszerű-tudományos Stúdióban lett felvételvezető, majd 1983-tól gyártásvezetőként közreműködött ismeretterjesztő és dokumentumfilmekben.

Három évvel később már a Pasaréten a Televíziós Filmek Főosztályán tevékenykedett koordinátorként, 1992-ben a MOVI Duna Szerkesztőség tagjaként részt vett az első műholdas kísérleti adás készítésében. A MOVI 1994-es összeomlását követően a Dunatáj Alapítvány filmjeit gondozta gyártásvezetőként.

Sárga Csikó DíjSárga Csikó Díj


Dunatájos berkekben számos erdélyi dokumentumfilmessel – köztük Bálint Arthurral (Poros öltöny, Ingyenkoporsó, Ikrek, Józsi nővér és a sárga bicikli, Pîine = kenyér stb.), Zágoni Balázzsal (A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve), Sylvester Lajossal (Királyvadászat), Farkas Györggyel (A vártemplom papja), Fischer Istvánnal (Varjúröptetés), Vörös T. Balázzsal (Nyolcvan a százból) dolgozott együtt, de munkájával több magyarországi rendező romániai témájú filmjét is segítette (pl. Buglya Sándor: Bánya utca – leltár; Zsigmond Dezső: Út Călărașiba – Egy sikeres vállalkozó portréja, A jószág volt az aranya a népnek, Aranykalyiba, Csigavár; Czigány Zoltán: Amikor Gyula bácsi vásárra vitte volt a tölcséres hegedűjét; Mohi Sándor: A közösség, Jeges, Se künn, se benn). Erdélyhez kötik a régió nagy szülötteiről készült portréfilmjei (Honnan jöttél, Ádám?, Fischer István színhelyei, Balladák könyve, A fotográfus hagyatéka, Egy megtagadott hazafi, Apám tánca), de foglalkozott az erdélyi főnemesség történetével (Testámentomi rendelés, Egy pont a világban) is.

A sort hosszan lehetne folytatni, a több száz tételes, sokszínű életmű során szinte teljes képet adott Erdély és a környező régiók jelenéről és múltjáról, Kárpát-medencei életekről, székely, csángó, szász, román, cigány és magyar sorsokról.

A díjátadó ünnepségre szombaton, 18:30-as kezdettel kerül sor a kolozsvári Győzelem (Victoria) Moziban. A 20. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle a Legalább Európát... című játékfilm vetítésével tiszteleg a Sárga Csikó díjas Szederkényi Miklós előtt. A Fischer István rendezte kisjátékfilm 1971-ben készült, a cenzúra betiltotta, csak 30 év múltán kerülhetett a nagyközönség elé.

A 20. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlét Kolozsvár központtal, összesen 15 városban szervezi meg idén szeptember 16. és 20. között a Filmtett Egyesület és számtalan helyi szervezőpartnere. Teljes program és minden információ a filmtettfeszt.ro oldalon. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS