2020. november 25. szerdaKatalin, Katinka
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az E-MIL kiosztotta a 2020-as Méhes György nagy- és debütdíjat

2020. november 20. 17:12, utolsó frissítés: 17:14

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája idén is, bár többszöri, a járvány miatti halasztás után, de kiosztja a tavalyi évben megjelent köteteket jutalmazó Méhes György nevét viselő díjait.


Az idén, Király Zoltán József Attila díjas költő az Orpheusz Kiadó gondozásában megjelent, Lassú című, válogatott és új verseket tartalmazó kötetét jutalmazta.

A Méhes György-debütdíjat Sánta Miriám nyerte el Hétfőn meghalsz című, az Erdélyi Híradó és a Fiatal Írók Szövetsége kiadásában megjelent verseskötetéért. A fiatal költőt Horváth Benji, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat szerkesztője méltatta.

Sánta Miriám és Király ZoltánSánta Miriám és Király Zoltán


Sánta Miriám (Kolozsvár, 1993) költő, író, műfordító, a Fiatal Írók Szövetségének tagja. 2020-ban Csiki László-debütdíjjal tüntették ki a XII. Gyergyószárhegyi Írótáborban.

Király Zoltán (Kolozsvár, 1977) költő, műfordító. 2003–2006 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöke, 2005-től az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezető igazgatója, 2006 áprilisától ügyvezető elnöke; tagja még a Fiatal Írók Szövetségének, a Magyar Írószövetségnek és a Romániai Írók Szövetségének.

Részlet a Király Zoltánt méltató, Karácsonyi Zsolt által írt laudációból:

Tudni lehet róla, hogy valamikor, a kilencvenes évek első felében kezdte el költészi akciókkal, lírai ténykedésekkel hódoltatni a különböző irodalmi folyóiratokat, melynek következményeként első kötete is megjelent az ezredfordulón, miközben egyre bejáratosabb lett kolozsvári, Kárpát- medencei körökben és irodalmi körökben, olyannyira, hogy most már esmérik őt Sóváradtól Sidney-ig.

Ő pedig mint tehetne: lassan, megfontoltan, vagy gyorsan és lazán sorokba tördeli az éppen valóságost, egyik kezében használt szívtűzoltóautó, másik kezében korántsem lejárt hatások, így lépdel a versbéli sztrádán helyzettől, helyzetig, lélektől lélekig, Istentől az I-ig és meg ki tudja meddig. Talán még azon is túl.

Egyik kritikusa ezt írja az első kötetről: „az az érzésünk lehet, mintha minden egybefolyna” – jelzi a kritikus némi rosszallással, pedig: éppen e mondat világít rá igen pontosan Király Zoltán lírai világának erényeire. Arra, hogy itt „minden egybefolyik”, ha tetszik az olvasónak, ha nem, ha ilyennek hitte a világot, ha nem. Király Zoltán majd megmutatja neki, mert, ha a világ egyetlen íróasztalfiók lenne, akkor talán éppen szerzőnk lenne az, aki újra és újra kiborítja – csupán azért, hogy az értékes, avagy a hasznavehetetlen tartalmak új fényben ragyogjanak fel.

Minden folyik, egybefolyik, folytatódik, kezdődik, minden van, aztán fogytán van, akár a csíki fekete sör, no meg a csíki fekete nő.

Másik kritikusa azt rója fel érdeméül, hogy „adni is tud az olvasónak, nemcsak elvenni tőle a végső illúziókat”, azt is megjegyzi, hogy a szerző nem akar felhagyni „bontó szándékaival”. Szerencsére, teszem én hozzá. Mert addig jó, amíg van mit lebontani. Király Zoltán lírája ebben is következetes, határozott, mindenféle törésvonalak és töredezettségek ellenére. Sőt, éppen e törések szilánkos peremének élén, villan meg és lesz egyértelművé, hogy az az útvonal, amit Király Zoltán rajzolt fel magának, a nem-egész, a töredékes felől halad, hogy aztán az alapokig jutva kezdje el építeni azt, ami szerinte a versből, a kimondani-valóból tényleg elmondásra érdemes.

Erre utal Papp Ágnes Klára is a Férfifiókot elemezve: „az önironikus és -reflexív hang azonban sokkal inkább a felvállalhatatlan költői nyelv és hagyomány lebontásában mutatkozik meg. Ez érzékelhető mint versalkotási mód, a széttördelő és összeragasztó játékos avantgárd technikák alkalmazásában”. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS