2021. január 21. csütörtökÁgnes
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Elhunyt Essig József fotóművész, operatőr

2020. november 24. 13:23, utolsó frissítés: 14:31

82 éves korában elhunyt Essig József fotóművész, filmoperatőr, rendező, televíziós szerkesztő.


Essig József Fazekasvarsándon, evangélikus lelkészi családban született, teológiai tanulmányokat folytatott ő maga is, azonban az 1956-os forradalmat követő erdélyi letartóztatáshullám elől menekülve, megszakította azokat, és pályát változtatott. Első fényképezőgépét gyereke születésekor vásárolta meg, azonban a családi fotózás kereteit hamar túllépte, mert rájött a fénykép dokumentáló értékére. Az 1989-es fordulatkor is Kolozsvár utcáin volt, a tüntető majd ünneplő tömeget fényképezte.

A fényképészetben szerzett tapasztalata nagyban elősegítette filmes karrierjének kibontakozását. Csép Sándor meghívására hamarosan a kolozsvári televízió magyar adásának operatőre lett, ahol számtalan értékes filmet alkotott mint operatőr, rendező vagy szerkesztő.

„Essig Józsefet a portré és a dokumentumfilm érdekelte leginkább, azok az emberközeli műfajok, amelyek kiemelnek egy-egy rendkívüli embert, embereket vagy közösségeket a mindennapok küzdelmeiből, valamint példaként szolgálnak a jövő nemzedékének”- írja róla Katona Zs. József.

Filmjeinek nagy része az erdélyi magyar kisebbség életének, ünnepeinek és hétköznapjainak fontosabb momentumait rögzítette. Filmes alkotásait számtalan fesztiválon bemutatták, díjazták.

Nyugdíjba vonulása után az általa alapított, Reményik Sándor nevével fémjelzett kulturális egyesületen keresztül képzőművészeti alkotótáborokat szervezett Zsobokon, kiállításokat, konferenciákat, kulturális eseményeket koordinált. Ezeknek mindvégig nemcsak az ötletgazdája és menedzsere volt, hanem a filmes megörökítője is. Személyes archívuma felbecsülhetetlen értékű mozgóképes tárháza az elmúlt 30 év erdélyi magyar kulturális, közösségi életnek. Kultúramegőrző tevékenységéért az EMKE Janovics Jenő díját, illetve a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át.

Nyugodjék békében!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS