2022. május 17. keddPaszkál
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Vetró András és a nemrég elhunyt Deák Gyula Levente kapta a Háromszék kultúrájáért díjat

2022. január 23. 13:51, utolsó frissítés: 13:52

Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ, valamint a sepsiszentgyörgyi Vártemplomi Református Egyházközség közös szervezésében ünnepelték szombaton délután a magyar kultúra napját a megyeszékhelyi vártemplomban. Ez alkalommal került sor a Háromszék kultúrájáért díj átadására.


A Kovászna Megyei Művelődési Központ javaslatára, a Kovászna Megye Tanácsa által alapított Háromszék kultúrájáért díjat idén tizedik alkalommal adták át. Az elismeréssel olyan háromszéki személyiségeket tüntetnek ki, akik több évtizeden keresztül meghatározták a térség kulturális életét, akiknek tevékenysége túlmutat a szakmájukon, hivatástudatukkal, kitartó munkájukkal egész közösségüket szolgálták. Eddigi díjazottak: Szilágyi Zsolt nemzetközi hírű tenor, Gazda József művészettörténész, író, a Kosztándi házaspár, Egyed Ákos történészprofesszor, Țânțar Niculina szociológus, Haszmann Pál helytörténész, Nemes Levente színművész, Albert Ernő néprajzkutató, valamint Gazda Klára egyetemi tanár, néprajzkutató.

„Idén rendhagyó módon két díjat adunk át. Egyik díjazottunk nem lehet már közöttünk, de szellemi hagyatéka, intézményvezetői tanítása itt marad velünk, mutatja az utat. Deák Gyula Levente, a Háromszék táncegyüttes nemrég elhunyt vezetőjének életpályája a tanúságtétel arra, hogy a kitartó építkezés, a művészi meg nem alkuvás, a hagyomány és megújulás szinergiája, a tehetségek felkarolása és a keretek megteremtése együttesen hozhatta létre azt a csodát, amit ma Háromszék Táncegyüttesnek nevezünk” – fogalmazott Tamás Sándor tanácselnök.

Deák GyulaDeák Gyula


Deák Gyula a Kolozsvári Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, majd az 1980-as évek közepén Kézdivásárhelyre került. „A mérnöki munka mellett rövid időn belül a művelődés mindenese lett, a Népszínház aktív tagja, a kézdivásárhelyi táncház szervezője és oktatója, majd 1986-tól 1990-ig a csavargyári műkedvelő néptáncegyüttes vezetője, oktatója, koreográfusa, táncosa és előadásszervezője. A regnáló hatalom tiltása ellenére nemcsak táncházakat szervezett, hanem népviselet kiállítást, népzenei- és néptáncgyűjtéseket is” – fogalmazza meg róla a laudáló, Könczei Árpád zeneszerző-koreográfus. 1989 végén közös álmuk valósult meg Deák Gyulával, a Háromszék Táncegyüttes által. A szó igazi értelmében igazgató volt, emelte ki a méltató.

„Neki köszönhetően a Háromszék Táncegyüttes első 30 éve kivételesen alakult, az összes nehézség, akadály ellenére a repertoár, a koreográfiák, előadások sokszínűsége és színvonala bizonyítja, nem hiába dolgozott! (…) Deák Gyula személyében nemcsak a Háromszék Táncegyüttes vezetőjét veszítettük el, hanem az erdélyi táncházmozgalom, népzenei és néptáncélet fáradhatatlan és mindenre figyelő szervezőjét is. A kolozsvári Táncháztól kezdve az utolsó pillanatig a kultúra, a népzene, néptánc, a művészet területén tevékenykedett, szervezett, létrehozott és így alkotott” – Könczei Árpád zeneszerző-koreográfus gondolatait Imreh István tolmácsolta a jelenlevőknek. A posztumusz díjat Deák Gyula özvegye, Péterffy Csilla vette át.

A Háromszék kultúrájáért díjat minden évben a Kovászna megyei kulturális intézmények által benyújtott javaslatok alapján ítélik oda: a 2022-es díjazott a kézdivásárhelyi Vetró András szobrászművész, tanár, aki kulturális identitásunk megerősítéséért és vizuális műveltségünk megalapozásáért végzett több évtizedes munkájáért vehette át a kitüntetést.

Vetró András
<br />Fotó: Kocsis B. JánosVetró András
Fotó: Kocsis B. János


Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója méltatta egykori tanárát: „Vetró András Temesváron született 1948. október 14-én Vetró Artúr szobrászművész és Somló Mária orvos egyetlen fiaként. A Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán szerzett diplomát 1973-ban. Azóta Kézdivásárhelyen él és alkot. Nyugdíjazásáig rajzot és mintázást tanított a Nagy Mózes Líceum képzőművészeti osztályaiban. Pályája kezdetétől érdeklődéssel fordult a történelmi és kultúrtörténeti témák felé. Körplasztikái és domborművei fában, kőben, patinázott gipszben és fémben készülnek. 1973-tól romániai és külföldi kiállítások résztvevője. Erdélyszerte számos emlékplakettet és köztéren fölállított mellszobrot és domborművet készített”.

Azt, hogy az ízig-vérig kolozsvári szobrász és felesége miért éppen egy székelyföldi kisvárost választott letelepedésük helyszínéül, nem tudni, de a tanítványok nagyon jól jártak, hangsúlyozta a méltató. „A szakmai felkészültségen és a tanári kvalitásuk mellett fiatalos mentalitást és új attitűdöt hoztak magukkal a nagyvárosból, ami nekünk diákoknak nagyon tetszett. Megjött egy fiatal tanárházaspár, aki a szó igaz értelmében vagány volt, nagyvonalú, közvetlen. Lestük minden szavukat, gesztusukat, mert nemcsak munkásságukkal, hanem életvitelükkel is jó példát adtak” – fogalmazta meg Vargha Mihály.

Nemzedékek nőttek fel Vetró-tanítványként, nemzedékek nőttek fel a Háromszék táncegyüttes nézőiként, és bár nem azonos a tevékenységi terület, mégis meghatározó az egyszerre jelenlevő értékközpontúság és megújulni tudás, amely Székelyföld kulturális erejét adja. A magyar kultúra napja kiváló alkalom megköszönni művészeink, alkotóink munkáját, jelenlétét, hiszen ők tehetségükkel táplálják, alakítják közösségünk életerejét” – hangsúlyozta végszóként Tamás Sándor.

„1970-ben találkoztam először Kézdivásárhely nevével. Akkor még nem tudtam, hogy ide fogok kerülni. Nem bántam meg, hogy ide kerültem. Már kaptam egy pár kitüntetést, de ennél szebbet, ennél értékesebbet nem” – köszönte meg Vetró András a díjat. (közlemény/hírszerk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS