2023. október 4. szerdaFerenc
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Gyarmati Zsolté a MúzeumCafé-díj

2012. március 08. 18:23, utolsó frissítés: 18:23

Gyarmati Zsolt történész, a Csíki Székely Múzeum vezetője vehette át az idén másodszor odaítélt MúzeumCafé-díjat csütörtökön Csíkszeredában.


A Szépművészeti Múzeum által alapított múzeumi magazin a csíkszerdai intézménynek az egész magyar múzeumi világ számára példaértékű modernizálásáért, a múzeumnak otthont adó Mikó-vár felújításában játszott szerepéért, valamint az elmúlt évek nagy sikerű kiállításainak megszervezésért ítélte oda a díjat – közölte az MTI-vel csütörtökön a Szépművészeti Múzeum.

Az alapítók szándéka szerint az elismeréssel a magyar múzeumi szakmából minden évben egy olyan szakember munkáját ismerik el, aki a MúzeumCafé szellemiségével összhangban előremutató, új és korszerű szemlélettel alkotott a maga szakterületén.

A döntésben a szerkesztőbizottság (Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Török László ókorkutató, régész-egyiptológus, akadémikus) és Martos Gábor főszerkesztő munkáját Hatházi Gábor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) főosztályvezető-helyettese, Cseri Miklós, az ICOM Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, a szentendrei Skanzen főigazgatója és Mélyi József, a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Magyar Tagozatának elnöke, művészettörténész-műkritikus segítette.

Gyarmati Zsoltot 2003-ban nevezték ki a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum élére. Azóta az igazgató gyökeresen megváltoztatta az 1930-ban alapított, 1970 óta a 17. századi Mikó-várban működő intézményt. A méltatás szerint a magas színvonalú tudományos munkát végző, friss és nyitott szellemű, a közönség igényeit is maximálisan kiszolgálni igyekvő múzeum az elmúlt években több, nagy sikerű kiállításnak adott otthont, amelyek egyenként is több tízezer látogatót vonzottak a csíki városba.

Ezekhez a sikeres kiállításokhoz az elmúlt években példaértékű múzeumpedagógiai program és több, a muzeológiai-szakmai munkát segítő fejlesztés is társult, elkezdődött továbbá a Mikó-vár átfogó rekonstrukciója és ezzel együtt a múzeum új állandó kiállításának létrehozása is. A több mint 7 millió lejből megújuló műemléki épület a tervek szerint tavasszal nyitja meg kapuit a látogatók előtt – emlékeztet a közlemény.

A MúzeumCafé-díjat és a vele járó, a NEFMI és a magazin által felajánlott 200 ezer forintot Csíkszeredában adta át Martos Gábor főszerkesztő. Az elismerést az elképzelések szerint minden év márciusában – abban a hónapban, amikor Gróf Széchényi Ferenc 1802-ben felajánlotta gyűjteményét a köz javára – adja át a magazin. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS