2020. október 21. szerdaOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kolozsváron és Gyulafehérváron tartja évadzáró előadásait az Osonó

2013. május 23. 11:27, utolsó frissítés: 11:27

Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás hétvégi kolozsvári és gyulafehérvári fellépésével zárul az évad az Osonó számára. Ugyanekkor kerül sor az előadás két évvel ezelőtti bemutatójának megünneplésére is. Ezt követően, a társulat május 28-án, kedden indul egy két hónapos ázsiai turnéra.

A 2011. május 21-i bemutató óta 202 alkalommal, 2 kontinens 12 országában mutatta be az előadást az Osonó. Az évad utolsó két előadását május 25-én, szombaton 15 órakor a kolozsvári Művészeti Népiskola stúdiótermében, illetve 26-án, vasárnap 18 órakor a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum Dísztermében mutatják be.

Június és július folyamán a társulat a Moradokmai Színházi Központtal közösen készült produkcióval, a Fazakas Misi által rendezett Carnival című előadással vesz részt egy thaiföldi, kambodzsai és vietnámi turnén. Az Osonó májusi játékrendje itt olvasható. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS