2020. október 1. csütörtökMalvin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az utcán született fesztivál Szatmárnémetiben

2014. szeptember 22. 17:39, utolsó frissítés: 17:39

A hétvégén lezajlott Szatmárnémetiben a szervezők által egyszerűen csak „nulladik” Utcazene Fesztiválnak nevezett rendezvény. A közönségnek tetszett - legalábbis ez derül ki a szervezők közleményéből.

Pénteken az utcazenészek az Universului és a Milcov sétányokon, a Ganea utcai kis parkban, az István-téren és a Corneliu Coposu sétányon varázsoltak különleges hangulatot. Szombaton a történelmi városközpont telt meg zenével, vasárnap pedig a kedvezőtlen időjárási feltételek miatt a rendezvény egy bevásárlóközpont sétányaira költözött. A háromnapos rendezvényen összesen 29 zenekar 101 koncertet adott, ami több mint 5.000 látogatót vonzott.



galeria_16628.jpg
galeria_16629.jpg
galeria_16630.jpg
galeria_16631.jpg
galeria_16632.jpg
galeria_16633.jpg


A zenei versenyen a közönség sms-szavazatai és a szakmai zsűri (Gabi Jugaru – rádiós-tévés személyiség, Adrian Coliţă – a Dynacord Romania igazgatója, Bartos Erzsébet - a City Rádió zenei szerkesztője) elbírálása alapján a következő eredmény született:

- Az Orange Romania által felajánlott 1.000 eurós fődíjat a budapesti Quarktett zenekar kapta, a kiemelkedő technikai színvonal és az utcazene spontaneitásának keverékével nyerték el a zsűri elismerését.

- A második díjat, amelyet az Edmeea Trans ajánlott fel 1.000 lej értékben, a marosvásárhelyi-gyergyószentmiklósi Moon Folded in Two nyerte.





- A SecondTex által felajánlott 1.000 lej összértékű második díjat a zsűri hosszas mérlegelés utána marosvásárhelyi Koszika and the Hotshots és a szatmári Black River Blues Band között osztotta meg.

- A SecondTex által felajánlott harmadik díjat a Kolozsvárról érkező karizmatikus zenész, Indie Folker nyerte.

- Az Autonet Group összesen 5 darab, egyenként 300 lejes díjat ajánlott fel a versenyzőknek. Ezeket a következők nyerték: a legfiatalabb zenészek Matécsa Dávid és Matuz János, a legnépszerűbb zenekar díját a The Phoenix Band kapta, akik több mint 6.000 sms-t gyűjtöttek a rajongóktól. Szintén közönségdíjat kapott a szatmári StraightUp csapata. Egy hagyományos hangszer mesteri megszólaltatásáért a TransKloud, a legeredetibb megszólalásért járó díjat pedig Cserey Csabcsi vihette haza.

- A Dynacord Romania képviselője, látva Tudor Toduţ előadásmódját, egy különleges díjat ajánlott fel a szatmári tehetségnek: egy dal professzionális hangfelvételét a Dynacord zenei stúdiójában.

- A NetMusic School magán-zeneiskola a legtisztább énekhangért járó díját a bukaresti New Levites zenekarnak ítélte oda a zsűri.

- A GrgBog kft. által felajánlott különdíj egy családi vállalkozástól egy családi zenekarnak, a szatmári ASH Bandhez került.

A rendezvény fő támogatója a DRÄXLMAIER Group, technikai partnere a NetMusic School magán zeneiskola, a színpadok névadó támogatói pedig az Orange Romania, TransPink, ZES Zollner, a SaladBox és a DRÄXLMAIER Group voltak. A zenészek szállításáról az Edmeea Trans gondoskodott, biztonságukra a Beta Security vigyázott, a zenészek étkeztetéséről a NoPardon Pub és a Venetia vendéglők gondoskodtak, a fellépők szállását pedig a megyei Ifjúsági és Sport Igazgatóság biztosította. A szervezők külön köszönetet mondanak az Arcade Propertynek a B-terv kivitelezésében nyújtott segítségéért. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS